Zalavári leletek: Mocsárvár titkai

A cseh és szlovák iskolai térképeken a IX. századi Dunántúlt a mai napig a Morva Birodalom részeként jelölik. Sokáig ezt igyekeztek igazolni a háború után megindult zalavári ásatások is.

Az idén nyáron ott feltárt, 880 körül épült palota maradványa viszont azt igazolja, hogy a terület a Frank Birodalom hűbérbirtoka volt, Zalavár-Mosaburg pedig nem a Morva Birodalom része, nem is egy önálló szláv fejedelemség fővárosa lehetett, hanem a Frank Birodalom legkeletibb tartományának centruma. Szőke Béla Miklós régész szerint nem mond ennek ellent az sem, hogy 2009-ben Zalaváron találták meg a cirill betűs írás előzményének tekinthető glagolita írás legkorábbi tárgyi emlékét, egy feliratos kerámiatöredéket. A most feltárt 15×8 méter alapméretű épület alapfalmaradványai perdöntők lehetnek a Dunántúl kora középkori történelmi identitásának meghatározásában.

A probléma megértéséhez röviden érdemes összefoglalni a IX. századi politikai viszonyokat az egykori Pannónia területén. Az avarok legyőzése után, a 800-as évek elejére a terület Nagy Károly Frank Birodalmának fennhatósága alá került. Károly után Jámbor Lajos, majd annak fia, Német Lajos, őt követően Karlmann, s legvégül Arnulf örökölte Pannóniát. Ugyancsak a IX. század elején alakult ki a mai Csehország keleti felében a Morva Fejedelemség, amely története folyamán mindvégig igyekezett kivonni magát a frankok befolyása alól, s megteremteni egy frankoktól független államot és egyházi szervezetet. A fejedelemség első ismert uralkodója Mojmir volt, aki 833-ban elűzte egyik „vezető tisztségviselőjét”, Pribinát, aki ekkor a frankokhoz menekült. A keresztény hitre tért Pribina aztán a negyvenes években a Frank Birodalom hűbéreseként a Balaton nyugati végénél telepedhetett le, s megalapíthatta a Kis-Balaton mocsarai közül kiemelkedő szigeten Mosaburgot (magyarul Mocsárvárt, a cseh-szlovák térképek szerint Blatnográdot), azaz a mai Zalavár-Várszigetet. Erődített udvarházát széles sáncárokkal határolta le, és több templomot is építtetett Mosaburgban, illetve környékén, amelyeket rendre a salzburgi érsek szentelt fel. Többek közt saját udvarán belül Mária tiszteletére 850-ben egy magántemplomot, néhány évvel később pedig a sáncon kívül Hadrianus mártír számára egy zarándoktemplomot, Közép-Európa legnagyobb korabeli kőtemplomát, amelynek alapjai ma rekonstruálva láthatók a zalavári emlékhelyen.

Mosaburg amellett, hogy politikailag és egyházilag nyilvánvalóan a Frank Birodalomhoz kötődött (amit jelez például, hogy a salzburgi érseknek fából épült palotája állt a zarándoktemplom mellett), a szláv kultúrának is egyik központjává vált. Ismert tény, hogy a konstantinápolyi szerzetes testvérpár, Cirill és Metód 866–67-ben, morvaországi térítései után, Róma felé tartva tanítványaival megállt Mosaburgban, és hosszabban időzött itt (emlékművük is áll ma a területen). Ekkor már nem Pribina volt Mocsárvár ura, hanem fia, Kocel, aki megtanulta azt az új írásmódot, amelyet a térítő testvérpár azért alakított ki, hogy a szláv nyelv hangzói is leírhatóvá váljanak a biblia ószlávra fordításához. Ennek „kézzelfogható” bizonyítékai a már említett glagolita írástöredékek, melyek Pribina sáncárkának későbbi feltöltéséből kerültek elő 2009-ben. Metód később, a 870-es évek elején is visszatért még Mosaburgba, a frissen alapított pannóniai érsekség vezetőjeként.

Mivel Kocel után nem maradt utód, a 870-es évek közepén bekövetkezett halála után hűbérterületei visszaszálltak Nagy Károly ükunokájára, Arnulfra. Mosaburg így a keleti frank királyság egyik központjává vált. Ezt igazolja az idén nyáron kiásott palotaalapozás is, az itt talált kevés kőépület-maradvány egyike.

Szőke Béla Miklós szerint első látásra árulkodó volt a frank építkezésekre utaló, sárga homokkal kevert habarcs, hiszen a mai Németország területén a korabeli építmények ugyanilyennel épültek. Mivel a palota északi fele beleépült Pribina ekkorra már eltüntetett sáncárkának feltöltésébe (ami később süllyedéshez is vezetett), nem valószínű, hogy 880-nál korábbi lenne az épület. Arnulf idejénél későbbi pedig azért nem nagyon lehet, mert Arnulf halála után a magyarok foglalták el a területet, akik itt legalább egy évszázadig nem „fejlesztettek”, amikor pedig igen, akkor egyebek mellett épp ennek az épületnek a szétbontásával nyert kőből.

A IX. század végén Arnulf király többször tartózkodott itt, 888-ban, 889-ben és 890-ben is. Utolsó itteni adománylevelén a kibocsátás helye regia civitas Mosaburg, azaz „Mosaburg királyi város”-ként szerepel, így legkésőbb akkor már kész kellett lennie a királyi palotának. Azt pedig, hogy ez a 15×8 m-es épület, mely alig nagyobb egy mai családi háznál, és amelynek alaprajza mindössze két nagyobb termet mutat, palota volt, szintén a németországi párhuzamokból lehet sejteni. Alaprajzában, beosztásában a Nagy Károly idején épült paderborni királyi palotát mintázza. Vastag falai alapján szinte biztosra vehető, hogy ez is emeletes volt, s talán erre utal az egyik sarokban mutatkozó kőmaradvány is, melyről feltehető, hogy egy csigalépcső alapja lehetett, mondja Szőke Béla Miklós, aki 1994 óta vezeti a zalavári kutatásokat.

Zalavár feltárása 1948 óta folyik kisebb megszakításokkal. Akkoriban a szorosra fonódó szovjet–magyar kapcsolatok hatásaként mint szláv lelőhelyet kutatták, és a köztudatba Zalavár a mai napig mint szláv fejedelmi központ ivódott be, bár már a hatvanas évektől kezdve egyre fontosabbá vált a terület frank történelmi kapcsolatának és a magyar államalapítás utáni történetének kutatása is.

Az államszervezés idején Zalavár ismét központi szerepet kapott, itt jelölték ki az akkor még Kolon megyének nevezett Zala megye központját. Szent István 1019-ben templomot alapít a Pribina-féle Mária-templom romjain, az itt már történeti hagyománnyal rendelkező Szent Adorján tiszteletére, és mellette bencés monostor létesül. A templom közelében egy világi központ is kiépül ekkor – mondja Ritoók Ágnes régész, aki éppen ennek a maradványait kutatja. Az 50×60 méteres, vaskos fakerítéssel körülvett területen faépületek álltak, de gabonatároló vermek, kutak, kemencék is tartoztak hozzá. A bekerített területtől északra jelölték ki az itt szolgáló népesség temetőjét, és ide a XI. század utolsó évtizedeiben újabb templomot is emeltek. A frank királyi palota kőanyagát az új építkezésekhez használták fel.

A XIII. században megszűnt a megyeközpont. A monostor azonban virágzott, majd a barátok celláit 1583-tól katonaság foglalta el. A töröknek sikerrel ellenálló, végvárrá alakított épületegyüttest 1702-ben királyi parancsra robbantották fel.

A zalavári kutatások hat évtizedének eredményei hamarosan beépülnek a Nemzeti Múzeum állandó kiállításába is, ahonnan éppen a IX. század, a honfoglalás kora hiányzik még. Jövő tavaszra ezt az űrt is kitöltik, egyebek mellett a zalavári leletekkel.

 

Arnulf királyi palotája alig volt nagyobb egy mai családi háznál
Arnulf királyi palotája alig volt nagyobb egy mai családi háznál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.