(Fél)búcsú az Andrássy úttól
Érdekes azonban, hogy a birtokos szintén a Kogart-tulajdonos Kovács Gábor egyik cége volt. Így már elgondolkodtató, vajon mi az oka a távozásnak. Különösen, hogy néhány hete bezárt a bankár-műgyűjtő egy másik érdekeltsége, a telki magánkórház is. Mi történik a háttérben? Kovács Gábor kivonulása zajlik, vagy stratégiaváltás, vagyonátcsoportosítás áll az események mögött? Érdemes megjegyezni, hogy olyan pletykák is lábra kaptak, miszerint a másik Andrássy úti Kogart-épület, a 112. szám alatt található Kogart Ház is eladó, de ezt Fertőszögi Péter cáfolja. Ez utóbbi épület fémjelzi a Kogartot, ez volt az első kiállítóhelyük, ezt mindenképp megtartják mint reprezentatív kiállítóhelyet. De a 108.-ból való távozás, azontúl, hogy az épület értékesítése is távozásra késztette őket, valóban művészetpolitikai stratégiaváltást is jelez.
Arról van szó ugyanis, hogy forgalmasabb helyet keresnek a Belvárosban, a Váci utca környékén. Egy olyan épületet, ahol a földszinten működtethetnék a galériát (benne a Csernus Tibor-emlékszobát), az emeleten pedig az alapítvány irodáit. Az egész hely pedig fenn tudná tartani magát a jegybevételből. Egyelőre három helyszín került szóba, de még egyik mellett sem döntöttek. Ennek a váltásnak az oka pedig az, hogy az Andrássy úton nem találják a kapcsolatot a fiatal közönséggel, és egy nagyobb gyalogos forgalmú, könnyebben elérhető helyen szeretnék megvetni lábukat: ez jobban megfelelne műkereskedelmi és oktatási céljaiknak is. Fertőszögi Péter szerint az Andrássy út műkereskedelemre kevésbé alkalmas helyszín, a negyven év alattiak eléréséhez – akik alig járnak múzeumba – szinte alkalmatlan.
Azt a törekvést, hogy az Andrássy úton hozzák létre a „Quartier Kogartot”, már három éve feladták, amikor közvetlenül mellettük megnyílt a Zelnik István-féle Aranymúzeum. Észre kellett venni azt is, hogy az idők megváltoztak: nagy kiállítóhelyeket ma már csak az állam épít, magángaléria ezt nem engedheti meg, mert nem tudja kifizetődően fenntartani. Vajon létrejöhet-e akkor – kérdezzük – a néhány éve elsősorban Szőcs Géza akkori államtitkár felvázolt elképzelése, az államilag szorgalmazott Andrássy úti múzeumnegyed? Fertőszögi erre annyit mond, hogy a Kogart ebben is partnere lesz mindenkinek, aki a minőségi kultúra érdekében hajlandó tenni, és főépületükkel továbbra is jelen maradnak az Andrássy úton. (Egy másik filozófiát követve, ahol nem a gazdaságosság az elsődleges.)
A Kogart „kivonulásának” egy másik aspektusa a közelmúltban Tihanyban megnyitott kiállítóterme. Ennek a kivonulásnak a filozófiája az volt, hogy „vigyünk művészetet vidékre”, főleg a Balaton-felvidékre, hisz ott ígéretes modern képzőművészeti kezdeményezések jelentek meg amúgy is az utóbbi időben, mint például a balatonfüredi Vaszary-villa megnyitása, vagy a veszprémi kiállítóhelyek egész sorának kivirágzása. Ezt erősíti tehát a tihanyi Kogart, amely egy régi patika épületében nyílt meg, benne egy Borsos Miklós állandó kiállítással (tekintve, hogy a tihanyi Borsos-villa nem látogatható), továbbá évente három nagy tárlattal, melyek közül nyárra mindig egy klasszikus tematikájút terveznek, tavaszra és őszre pedig egy-egy XX. század második felében keletkezett életmű bemutatását. A Kogart-gyűjteménnyel kapcsolatban különbséget kell tenni Kovács Gábor magángyűjteménye és az alapítvány gyűjteménye között. Míg Kovács Gábor magángyűjteménye a II. világháború előtti magyar képzőművészetre fókuszál, addig az alapítvány 2500 darabos kollekciója a háború utáni életműveket foglalja magában, benne a Csernus-, a Szalay-, a Borsos-hagyaték nagy részével, de a Mészöly-Polcz képzőművészeti hagyatékkal is. Ez az anyag néhány hónap múlva hiánytalanul tanulmányozható lesz az interneten, ugyanis – elsőként a magán- és állami gyűjtemények között –teljes egészében felteszik a világhálóra. Fertőszögi Péter szerint az alapítvány első tíz éve a felhalmozás időszaka volt, a második tíz év a finomhangolásé lesz, s 2024-re szeretnék elérni, hogy az elmúlt ötven év magyar képzőművészetének teljes egészét magas minőségben reprezentálja majd az alapítványi gyűjtemény. Már most is jelentős életműveket tudhatnak magukénak, de a kollekció kissé még „amőbaszerű”. Egyik életműanyagukkal, Szalay Lajos 250 grafikájával éppen Chongqingban vendégszerepelnek, és ennek viszonzásaként lesz látható az Andrássy úti Kogart Házban ősszel a kínai klasszikus tusfesztészet 1950 előtti százötven évéből egy nagyszabású válogatás.
