Pozsgay nyitott, ki zár?
Innen bocsátották útjukra azoknak a – hajdani elnevezésük szerint – népművelőknek a jelentős részét, akik az ország kis és nagy kultúrházaiban nemcsak programokat szerveztek, hanem közösségeket alakítottak ki és tartottak össze, alkotócsoportoknak adtak szakértő biztatást, erősítették bennük az önkifejezés igényét.
Ha egy ilyen városban szüntetnek meg megyei művelődési központot – vagy legalábbis belátható időn belül várható a felszámolása –, az többet jelent, mint más településeken a pénzügyi szempontoknak és a döntéshozók szakmai kompetenciája totális hiányának áldozatul eső művelődési házak bukása. Márpedig a vasi megyeszékhely 1980-ban, Pozsgay Imre által fölavatott Megyei Művelődési és Ifjúsági Központjának (MMIK) a hosszú távú léte megpecsételődni látszik.
Az MMIK-nak két működtető gazdája is volt: a megye és a város. Aztán jött az idei államosítás, amelyet már megelőzött az önkormányzati támogatás csökkentése. A kulturális műhely a megyei intézményfenntartó központhoz került. Ennek a szervezetnek a szókincse – feladatánál és természeténél fogva – egyre kevesebb olyan kifejezést tartalmaz, mely a művelődés, a művészet, a kultúra, az önkifejezés, a katarzis, az alkotás tárgykörébe tartozik. Ők a „racionális gazdálkodás” nyelvét beszélik, s ha nagyon őszinték akarunk lenni, az értelmiség egy részén kívül sokan ugyancsak ezt a közlésmódot tartják természetesnek. Az intézményben dolgozók, az alkotók és az ő állandó közönségük kivételével igen keveseknek fáj ma már a kultúra egyik műhelyének egzisztenciális bizonytalansága. A Kiss Gyuláról elnevezett kulturális egyesületnek fáj. Népszerű Szombathelyi séták című programsorozatuk szomorú állomásaként legutóbb az MMIK-ba vezetett az útjuk. Talán nyolcvanan tartottak velük, hogy végigjárják a házat, élményeket idézzenek fel.
Maga az egyesület is itt talált otthonra. Vezetőjük, Horváth György korábban húsz éven át igazgatta a házat. Mostani civil irodájának a teteje beázik, az álmennyezet itt-ott leesőben. Horváth György azonban védi az épületet, mintha szavakkal sem akarná megsérteni: csak egy-két helyen ilyen a plafon, de az könnyen megjavítható, magyarázza.
Széke mögött vágott és vágatlan filmek állnak dobozban, korábban a megyei tanács rendelte meg őket filmhíradóként Vasi mozaik címmel. Vélhető egyoldalúságuk ellenére is érdekes helytörténeti értékek, krónikák lehetnek. A hajdani igazgató ezeknek a feldolgozását is segíti.
A házban egyébként csaknem negyven civil szervezet működik, és vannak ismert művészeti csoportok is. Itt várja nézőit – a többi között – a város által fenntartott Mesebolt Bábszínház, a Ferrum Színházi Társulás, itt próbál az Ungaresca táncegyüttes, van balettképzés, képzőművészeti szabadiskola, grafika- és rézkarcműhely...
Sági József, a szombathelyi önkormányzat kulturális és sportbizottságának elnöke szerint amíg a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban működő mintegy negyven civil szervezetet és az ottani művészeti csoportokat nem tudják máshol elszállásolni, addig nem jöhet szóba az intézmény bezárása.
Annak ellenére sem, hogy Szombathelynek ezen a művelődési központon kívül három olyan intézménye van, amely nagy kulturális rendezvények befogadására is alkalmas: a Weöres Sándor Színház, a Bartók Terem és a Savaria mozi. Ezek elegendők a színpadot is igénylő kulturális események szervezésére, befogadására. Nem is szólva arról, hogy másfél év múlva a Művelődési és Sportház rekonstrukciója keretében kialakított Agora is elkészül. Igaz, addig mindenképpen szükség van az MMIK helyiségeire. Döntés született arról – mondta el a bizottság elnöke –, hogy 2014 végéig átmenetileg az Agora Szombathelyi Kulturális Központot bízzák meg az MMIK üzemeltetésével.
– Az biztos, hogy másfél év után sem engedjük tönkremenni az MMIK épületét, de meg kell találni a funkcióját, hiszen a felújításához szükséges másfél-két milliárd forintot nyilvánvalóan nem tudja előteremteni a városi önkormányzat – hangoztatta a szombathelyi képviselő.
