'Nagyon rég volt ennyire sikeres a Nemzeti Színház'

„Nem könnyű pszichés állapot, megpróbálok korrekten és felnőtt módon viselkedni, de természetes, hogy az ember érzelmei működnek ilyenkor” – így kezdte Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója mandátumának utolsó napján, vasárnap a teátrumban tartott sajtótájékoztatót.

E sajtótájékoztató egyébként a szokásos évadértékelők hagyományába illeszkedik, ugyanakkor persze szakítás is e tradícióval, hiszen jelen formában ez az utolsó – fűzte hozzá. Ezután a színház nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt öt évben segítette a munkájukat.

„Isten áldásával történt az elmúlt öt év, hiszen minden, ami a körülmények miatt akár negatív irányt is vehetett volna, végül pozitívba fordult” – így Alföldi. Hogy mennyire volt sikeres az elmúlt fél évtized, azt a direktor szerint bizonyítja, hogy az elmúlt pár hónapban milyen európai hozzáállással fejezték ki a nézők, mit gondolnak a színházról. Fontosnak tartotta elmondani: az emberek a saját pénzüket adták a jegyekért, az elmúlt hónapokban is, amikor majdhogynem közelharcot kellett vívniuk, hogy be tudjanak jutni egyes előadásokra.

Alföldi példa nélküli eseménynek nevezte, hogy az interneten a Mephisto című előadásra 120 ezer forintért kelt el két jegy. Beszélt arról is, miért nem igaz szerinte, hogy a Nemzeti rétegszínház volna. Mindenféle ember járt ide, katolikusok, zsidók, magyarországi magyarok és határon túli magyarok, szőkék, barnák, hosszú és rövid hajúak, a jelenlegi kormányra szavazók, a jelenlegi ellenzékre szavazók és olyanok is, akik egyáltalán nem szavaznak, vagyis a nemzet teljes egészének tagjai jártak ide – fejtette ki.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

„Minden, ami megpróbálja az elmúlt öt évet besározni, az eredményeket semmissé tenni, hazugság. Nem csúsztatás: hazugság” – mondta Alföldi, utalva a Nemzetit negatív színben feltüntető újságírókra, illetve médiumokra.

Alföldi az új vezetőségnek azt kívánta, sikerüljön megtalálnia azt a nézőbázist, amelyre „nagy előszeretettel” hivatkozik. Azt továbbá, hogy a jövőben azok is eljöjjenek, akik eddig azért nem jöttek, mert ő vezette a Nemzeti Színházat.

„Nagyon rég volt ennyire sikeres a Nemzeti Színház” – mondta a távozó direktor. „Olyan szellemi közeget teremtett, olyan közönséget tudott maga mellé állítani, amelynek a tagjai magukkal fogják vinni a Nemzeti által képviselt szabad, nyitott, kritikai gondolkodást. Ennél többet színházigazgató nem kívánhat” – tette hozzá, színháztörténeti jelentőségűnek nevezve azt is, hogy a Nemzeti Színház 176 éves történetében még nem fordult elő, hogy az új vezetőség lenullázza a 30 előadásból álló repertoárt – most viszont éppen ez történik.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Alföldi Róbert reagált Kerényi Imre és Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármesterének „buzizására” is. Szerinte megalázó, méltatlan és alpári, hogy vezető kormánypárti értelmiségiek és politikusok ilyesmit engednek meg maguknak, s vidéki kocsmák színvonalán értékelik a Nemzeti Színház működését, műsorát. Az igazgató reagált L. Simon László korábbi kulturális államtitkár szavaira is, aki szerint polémiát kell arról nyitni, hogy állami intézményekben milyen arányban jelenhet meg a homoszexualitás. Ez ahhoz vezethet, mondta Alföldi, hogy a szőke emberek, majd a másként gondolkodók arányáról is vita kezdődik, ez pedig „végtelenül rossz időket idéz”.

„Ezen az úton haladva nem leszünk szalonképesek Európában. Lehet, hogy győzni fog a szabadságharcunk, de a saját mocsarunkban fogunk tespedni, miközben korábban nagyon nagy áldozatot hoztunk azért, hogy elindulhassunk a demokrácia útján” – mondta Alföldi Róbert.

Az igazgató szerint borzasztó érzés, hogy nem politikusként, nem közéleti emberként mégiscsak belekeveredett ebbe a méltatlan játékba, s kikérte magának, hogy most mégis olyan mondatokat kell mondania, mint egy politikusnak. A saját hazájáért felelős magyar értelmiségiként végtelen szorongással és félelemmel tölti el, amit maga körül lát.

„Muszáj összefognunk, azért, hogy le tudjunk ülni egymással beszélgetni, és hogy felejtsük el, amiben most élünk, különben nagyon nagy baj lesz” – fogalmazott Alföldi Róbert, aki szólt az Új Színház-ügyről is. Egyes hírek szerint ugyanis a főváros kulturális vezetése tárgyalt vele a Paulay Ede utcai, most Dörner György vezette teátrum átadásáról. Elmondása szerint valóban folytak tárgyalások ebben az ügyben a főváros kulturális vezetőjével, egyebek mellett azért, mert az Új Színház nem tudta hozni az elvárt számokat. A minisztériummal is tárgyalt arról, hogy a bezárt Budapesti Kamaraszínház bázisán is kaphatna színházat úgy, hogy kezdeti segítség után, magánmecenatúra bevonásával 2-3 éven belül egy kvázi magánszínház jönne létre, s Alföldi azt az információt kapta, hogy ez ellen Orbán Viktornak sem lenne kifogása. Csakhogy a minisztérium kompetenciáját mutatja, hogy a színházi rendszerben a művészeknek április 30-ig alá kell írniuk a következő évadra szóló szerződésüket, a tárgyalás tehát eleve megkésett. „Január elsejével nem lehet színházat létrehozni, hiszen az évad szeptembertől júniusig tart” – fogalmazott a távozó igazgató. Ezután az mondta: „Nem kap az Alföldi színházat, köszöni szépen, nem is kér, pont”.

Alföldi felolvasott két cikkelyt Magyarország alaptörvényéből is. „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” Továbbá: „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.” „Ez Magyarország alaptörvénye, köszönöm szépen!”

Végezetül elmondta, a Vígszínház megvette a Mephisto című előadást, így az jövő év novemberétől a Szent István körúti teátrumba kerül, s az eredeti szereposztás mellé kerül egy új is. Tegnap este a Nemzeti Színház előtt több ezren vettek részt azon a pikniken, amelyen a rajongók elbúcsúztatták Alföldit. A szimpatizánsok egy kivetítő segítségével követhették a teátrumban zajló gálaműsort, amelyen részleteket villantottak föl a legsikeresebb előadásokból, de tiszteletét tette a színpadon számos vendégművész is.

Alföldi Róbert: Ez Magyarország alaptörvénye, köszönöm szépen!
Alföldi Róbert: Ez Magyarország alaptörvénye, köszönöm szépen!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.