– A magyar krimi olyan, mint a kerti törpe: a létezését eltagadni nem lehet, de azért kibírható az élet nélküle. Másképpen fogalmazva: nagy általánosságban formailag sablonos, anyagát tekintve élettelen, színvonalára nézvést alacsony – teszi le a hazai műfaj névjegykártyáját Babiczky Tibor, aki költőként és kritikusként rengeteg krimit olvas, jelenleg pedig olyan novellafüzéren dolgozik, melyet a detektív személye köt össze.

Akadnak persze üdítő kivételek. Az egyik legkorábbi népszerű magyar krimi az 1787-es, a szerző feltüntetése nélkül kiadott, egy Gyilkos asszonyról szóló, verses mű volt. A társadalmi hátteret nem nagyon bolygatta, a történet alig több egyszerű tényfelsorolásnál. A verses rigmusok egyeduralma a XIX. század közepén ért véget. Ekkorra datálhatjuk a klasszikus magyar detektívregény születését. A XIX. század első felének egyik európai sikerszerzője (mondhatnánk, a korszak Stieg Larssonja) vitathatatlanul Eugéne Sue volt, akinek Les Mystéres de Paris (Párizs rejtélyei) című könyve Magyarországon is nagy sikert aratott. Szerb Antal szerint „nem kisebb írókat inspirált, mint magát Dosztojevszkijt”. Apropó Szerb: ő is kiváló krimiszerzőnek bizonyult (Pendragon legenda), bár úgy vélekedett, „a detektívregény olvasása szellemi emberhez méltatlan dolog”.

A rendszerváltozást követően csak lassan – mondhatni, évtizedes késéssel – talált magára, vagy éppen született meg a magyar krimi. Néhány említésre sem méltó próbálkozás, valamint két sajnálatosan elsikkadt mű jelzi az utat, magyarázza Babiczky. Tar Sándor Szürke galambja, illetve András Sándor Gyilkosság Alaszkában című műve. A nagy áttörést Kondor Vilmos Budapest noir című könyve hozta el, 2008-ban. A másik – szintén némiképpen elsikkadt – nagy dobás Csabai László novelláskötete, a Szindbád, a detektív. A kritikusok közül egyedül Bárány Tibor kezelte valódi helyén ezt a fontos könyvet, pedig klasszikus krimi, erős és jól megrajzolt detektívfigurával, figyelmeztet Babiczky.

– Már a detektív nevével eldőlt, hogy szépirodalom lesz. Igazából eszembe se jutott, hogy puhafedelű krimit írjak –meséli Csabai László, akinek szeme előtt a Hidegvérrel, vagy a Bűn és bűnhődés lebegett. Olyannyira, hogy az idén megjelent, nagy ívű folytatásban (Szindbád Szibériában) már felvállaltan a klasszikus orosz irodalom hagyományait építette bele a regénybe. S már az is eldőlt, a két kötet után sem szakad meg az újfajta Szindbád kalandjai. Egyelőre még ő maga sem tudja, hogy hány kötet van még benne, de akár hátrafelé, a nyomozó gyerekkorába is folytatható a történetfolyam. Mint ahogy alaposabban is ki lehet dolgozni a választott regényidőt, az 1921-től ’44-ig ívelő korszakot, s így akár gömbszerűvé lehetne duzzasztani a regényfolyamot. A történelmi háttér miatt adódik a kérdés, hogy miként viszonyul a Szindbád-krimi Kondor műveihez. Az előbbi talán realistább, míg az utóbbi jobban kötődik a krimi hagyományaihoz, válaszolja. Bár az övé is kapcsolódik ehhez a tradícióhoz, de sok minden máshoz is, például a kalandregényhez, a már említett orosz irodalomhoz, vagy egy félig képzeletbeli magyar város, Nyárliget mitológiájához.

A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy miként a nyugati irodalomban, itthon is összejöhet az irodalmi igényű krimi áttörése az olvasók felé. Mert az szinte mindegy is, hogy detektívregények szerzőjének tartják, vagy inkább úgy, ahogy ő látja magát, egy írónak, aki detektívről ír, a lényeg, hogy minél többen olvassák a történeteket.

A piacnyitás vagy -szerzés motiválta az Athenaeum kiadót is, amikor könyvhétre három magyar krimivel útjára indította sorozatát.

– Sorozatjelleggel, felvállaltan és hosszú távra tervezve eddig nem volt senki jelen ezzel a műfajjal a piacon –magyarázza Huszti Gergely szerkesztő. Talán azért sem törekedtek erre a kiadók, mert úgy érezték, nincs ilyesmire piaci igény, de talán azzal sem próbálkoztak, hogy megteremtsék ezt az igényt. Miközben Európában reneszánszát éli a bűnügyi, szórakoztató regény. Vagyis egy már meglévő trendet kell „csupán” meglovagolni, magyar szerzőkkel, kortárs történetekkel. S mindezt úgy, hogy az olvasó bepillanthasson a hazai nyomozások kulisszatitkaiba. Ennek érdekében a műveket szakértői gárda nézi át, és veti össze a realitásokat az olykor meglóduló szerzői fantáziával. A magyar szerzői nevek pedig elhozhatják azt a trendfordulót, amely a romantikus regények piacán már megtörtént: a bevált angolszász álneveket a szerzők saját neve váltotta fel. Ez a kiadók szempontjából is jobb, hiszen így könnyebb nyitni az olvasók felé, felépíteni a szerzőket.

Jövőre már hat új címmel jelentkeznek, de az igazi hatást, akár külföldön is, akkor fejtheti ki a sorozat, ha már 10-12 könyvet tehetnek fel a polcunkra. Hiszen miért ne bízhatnánk egy magyar Nesbo sikerében is, mondjuk? Bár már ma is akadnak külföldi kiadások (főleg Kondor révén), ám az igazi nagy áttörés még várat magára. Akár a szépirodalomban, itt is a német nyelv lehet a közvetítő. Magyarországról ugyanis nagyon nehéz kijutni a mindent felfaló, sztárrá avató angolszász piacra, erre nem is nagyon van példa. Bár érdeklődés már akad: az eddigi három kötet már felkeltette egy kisebb amerikai kiadó és egy ügynökség figyelmét. Jelenleg egy-egy könyvrészletet fordítanak angolra.