Bátorság, nyomor, orgiák
Állunk Alessandro Vigano képei előtt a Mai Manóban, és halljuk a morajt. Azt a morajt, amely a Canosa di Puglia utcáin minden év nagyszombatján vonulókból jön. Szűz Mária szobrát ilyenkor fekete fátyolba burkolózott nők menete kíséri. S hogy a moraj? Ezek a majdnem láthatatlan, vagyis: nagyon is látható nők a menet közben végig a Stabat Matert éneklik. A beszámoló szerint ez a kántálás egy idő után „sirámba és gyötrődésbe fordul, mígnem elszunnyad a Szűz Mária bánata feletti elmélkedés során, és egyetlen tompa és örök hanggá válik”. A bánat elfelejthetetlen hangjává.Már rögtön a kiállítás elején letaglózva érzi magát a látogató, pedig Vigano képeinél akadnak itt súlyosabb női sorsok is.
A Marie Claire című női magazin tavaly fotópályázatot hirdetett, amelyre kizárólag a nők társadalmi, politikai helyzetét bemutató fotóesszéket várt a zsűri. Háromszáztizenegy profi fotós küldte be sorozatát, köztük számos magyar művész – tíz széria jutott a döntőbe. A fődíjat a brit Jackie Dewe Matthews vihette haza, az ő Csempészek című sorozata bizonyult a legjobbnak. A premier utáni nemzetközi kiállítássorozat első állomása Budapest.
A magyar közönség így az elsők között láthatja például Stefani Gengotti 9 hónap című, a nápolyi leányanyák világát bemutató sorozatát. Olaszországban itt van a legtöbb megesett tinédzser. Ráadásul ezek a gyerekek szinte csak magukra számíthatnak, a család, de sokszor még az őket teherbe ejtő férfi is elfordul tőlük. Gengotti most Carla (17), Virna (14), Marsia (15), valamint Carmela (18) és Angela (18) sorsát követte nyomon. A szegényes otthonokban rögzített képeket nézve kettős érzés támad bennünk: nem tudjuk eldönteni, hogy a világ legfelelőtlenebb vagy legbátrabb lányait látjuk-e. Minden bizonnyal e kettősség megmutatására is törekedett az olasz fotóriporter.
Marie esetében viszont egyedül a hihetetlen bátorság játszik. Az örmény Anahit Hayrapetyan fotóesszéjének címszereplője tulajdonképpen illegális lakásfoglaló: egy korábban, a szovjet időkben munkásszállóként működő, mára kísértetházzá vált jereváni épület egy részére tűzte ki saját képzeletbeli zászlaját: itt él most két gyermekével, szüleivel, nagymamájával és hét testvérével – négy kicsi szobában. Nem kell ahhoz a képeket kísérő szöveget elolvasni, hogy lássuk a tekintetében a jövőbe vetett reményt, amely dacol a nyomorúságos körülményekkel. Az viszont kiderül a képalákból, hogy ez a remény nem volt hiábavaló: e szerint Marie és családja nemrég vidékre költözött Jerevánból – talán egy kicsit kényelmesebb otthonuk lett...
Irina Popova hősei viszont – ha a fotóst nem is – a látogatót mindenképpen állásfoglalásra késztetik. Lilja, a meglehetősen szakadtnak tűnő, szinte csontsovány, finoman szólva is túlhedonista, excentrikus lány, Pasa, az „agresszív drogfüggő” és közös gyermekük, Anfisza napjaiba pillanthatunk be Popova képeivel. A szülők élete viszonylag egyszerű ritmusra jár: mivel a fotósorozat idején nem volt munkájuk, koldulással teremtették elő az olcsó piára, na és persze a tejporra valót, hogy azért a gyerekük se haljon éhen. Sötét, apró lyukban éltek így, hárman, illetve néha azért többen is: Liljáék elég gyakran rendeztek féktelen szexorgiákat is. Miután Popova rögzítette e nagyvárosi junkie-lét pillanatait, és a képek megjelentek, közfelháborodás tört ki, a méltatlankodók petíciókban követelték, hogy a vonatkozó hatóságok vegyék el a gondatlan szülőktől Anfiszát. Anfisza maradt. Megtudjuk viszont, hogy Lilja később eltűnt, most a kicsit konszolidálódott Pasa viseli a kisgyermek gondját.
De Misha Friedman orosz tébécéklinikákon rögzített képei, Colin Delfosse-nak a kiképzendő, fegyveres, elszánt „elvtársnőket” bemutató sorozata, Fausto Podavininek az Alzheimer-kórban szenvedő férjét gondozó Mirella napjait követő fotói, Diana Markosian a hagyománytisztelő és -törő, ekképpen életükkel játszó csecsen nőket felvillantó szériája vagy éppen a fődíj nyertesének a Brazíliában rekedt, drogcsempészetbe sodródott, illetve sodort nők börtönéletét lencsevégre kapó fotóesszéje is okkal és joggal tart számot a szociofotográfiára fogékonyak érdeklődésére. Döbbenetes erejű képeket láthatunk a május 5-én záró kiállításon.
A háztáji lét ellen
A Mai Manó ház emeleti kiállítótermeiben a nemzetközi kiállítással párhuzamosan látható a Konyhában, ágyban, társaságban... Női szerepmodellek bírálata a hazai kortárs fotográfiában című tárlat. Itt Baglyas Erika, Ember Sári – Sally-Anne Kelly, Eperjesi Ágnes, Fabricius Anna, Fátyol Viola, Gáldi Vinkó Andrea, Gőbölyös Luca, Nagy Kriszta x-T, Szabó Benke Róbert, Szabó Eszter, Szász Lilla és Szombat Éva munkáit nézhetjük-hallgathatjuk meg, hiszen itt nemcsak fotókról, de mozgóképpel, loopokkal operáló művekről is szó van.
