A Sirály folytatódni akar

Ha beütjük a gugliba, hogy hátsó kapu, elsőként azt adja ki: „szoftverekbe épített kiegészítés, amely bizonyos kiválasztott személyek részére illetéktelen hozzáférést enged a programhoz, a géphez, vagy az azokon kezelt adatokhoz. Egy részét a szoftverfejlesztők tudatosan építik be, míg kisebb részük programozási hiba következtében teszi lehetővé a szabályok kikerülését.” Hamarosan – vélhetően – egyértelmű lesz: nemcsak egy ház hátulsó bejáratát vagy szoftverkiskaput takar ez a kifejezés, hanem egy új kulturális helyet is a pesti Dohány utcában, a Rákóczi úti Fókusz könyváruház mögötti egykori online raktárban.

A könyvesbolt „háttere” azért is fontos, mert egyrészt a tulajdonos Líra cégcsoport alapította a Hátsó Kapu (HK) nevű helyet, másrészt marad az átjárási lehetőség a bolt és a Hátsó Kapu között: történetesen egy hát nélküli ruhásszekrény.

Mert mi is ez az új hely? Olyan testvér, mint a tavaszi fesztiválnak a kortárs őszi. A szintén a Lírához tartozó, Zimányi Zsófia által vezetett Rózsavölgyiben az ismert művészek klasszikusabb önálló estjeinek, produkcióinak jut tér, a HK-ban viszont a függetleneknek, a fiataloknak, a kísérletezőknek. (Zimányi volt a korábbi ügyvezetője a tavaszi és az őszi fesztiválnak is.) A Hátsó Kapu amúgy a szép emlékű, Király utcai Sirály nevű hely utódja, mindkettőnek Szalai-Szabó István az alapítója. Társügyvezetője Lőrinczy György, aki a Zimányi által alapított Pentaton művészügynökség ügyvezetője. Mindkét kulturális hely háttérmenedzsmentjét a Pentaton bevételéből finanszírozzák. Ülünk a Hátsó Kapu előterében Lőrinczyvel és Szalai-Szabóval, a nézőtér feletti világítást épp szerelik, és mellette tesztelik a riasztórendszert. A hátsó traktusban mohát telepítenek a falra, és kezdik eltakarítani a kiszolgáló pultra felhalmozott tárgyakat. A helyen vendéglátó-ipari tevékenység is folyik majd, de nem úgy, ahogy a közeli romkocsmákban: a tervek szerint itt a kultúra lesz az első.

Szalai-Szabó egyébként még ma is hitetlenkedik, hogy ez tényleg összejön, és pont annál a könyváruháznál, ahol egykor – egy segítőkész hölgynek köszönhetően – napokig olvasott a bolt közepén. Ráadásul a Dohány utca–Síp utca sarkánál élte át első igazi színházi élményét Halász Péter lakásszínházában. A kandírozott cseresznye a habos torta tetején, hogy a Hátsó Kaput az a Városi Színház Nonprofit Kft. működteti, amelyet Halász Péter és Jeles András alapított. Halász halála után vette át Szalai-Szabó, majd alapította-vezette a Sirályt, amelynek vége nem mesébe illő. Viszont most úgy érzi: a Sirály folytatódni akar. Lenni. A megkezdett programhoz egy profi kulturális menedzser, Lőrinczy György csatlakozott, akivel bár kicsit más a ízlésük, követik, respektálják egymás munkáját.

Hogy miből működtetik az intézményt a válság idején, arra több válaszuk is van. Kezdetben a Városi Színház tartalékaiból, mivel a Sirály bezárása után megmaradt némi pénz. Másrészt a minap kiírt működési pályázatból is remélnek némi támogatást. De már maga a hely létrejötte sem azt mutatja, hogy kizárólag az állami pénzre hajtanának – jelenti ki Lőrinczy. Tudják, szűkültek a források, ezért nem feltétlenül a kulturális pályázatokat célozzák meg, sokkal inkább a társadalmi innovációra kiírtakat szeretnék célba venni.

Nem véletlenül. Többféle innovatív programot terveznek. Helyet adnak az Anonim Innovátorok Klubjának, amely a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség eseménye. A nyitott beszélgetéssorozatban ötletelnek, új kategóriákat teremtő és paradigmaváltó kezdeményezések sikereiről és kudarcairól értekeznek, vagy körüljárják az üzleti és társadalmi innovációhoz kapcsolódó általános jelenségeket. De számítanak a HK környezetében, azaz a Kazinczy utca környékén működő kulturális piac szereplőire is, akik alkalmanként itt vitázhatnak, akár innovatív együttműködést is kezdeményezhetnek.

Folytatják azt a tehetségkutató programsorozatot, amelyet korábban Zimányi Zsófiáék még a tavaszi fesztivál idején Fringe címen létrehoztak. Itt Antré Fesztivál néven fut majd, és fiataloknak adna megmutatkozási lehetőséget.

Mivel a február végén nyíló hely teljes színházi évadja szeptemberben kezdődik, a kísérleti időszak az Antré projekt nevet kapja. Meghívják azokat a művészeket, akikkel korábban a Sirályban dolgoztak – a KoMától Gergye Krisztián tánctársulatáig. Valamint pályázatot írnak ki, amely alapján olyan kis költségvetésű, új utakat kereső, innovatív előadásokat, produkcióterveket várnak, amelyek az „itt és most” társadalmi környezetére reflektálnak.

Igyekeznek hiteles kuratóriumot összeállítani, mivel mostanában sok a probléma az effajta grémiumokkal. Ebben a testületben nemcsak olvassák, rangsorolják a pályaműveket, hanem minden jelentkező részletes viszszajelzésre is számíthat tőlük. A tanácsadó testületben Lőrinczyn és Szalai-Szabón kívül szerepet vállalt a színész-rendező Alföldi Róbert, továbbá a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség vezetője, Ágoston László, valamint a kulturális menedzser Imely Zoltán.

A négynapos megnyitó február 28-án kezdődik, az első előadásuk a TÁP Színházé, amely Alatta felette, kintről be, bentről ki sorozatának újabb epizódját adja: Tilos az Á, avagy Nyuggernosztalgia alcímmel. Olyan embereket hívnak, akik a kilencvenes években kezdtek el a kultúrában dolgozni. Rockkoncertet vagy popzenét senki se várjon a HK-ban, még a nyitónapokban sem. Sokkal inkább klasszikus zenét, dzsesszt, amely a Most komolyan című sorozattal érkezik.

Azt ígérik: a romkocsmáktól eltérően itt a zenéé, színházé lesz a főszerep
Azt ígérik: a romkocsmáktól eltérően itt a zenéé, színházé lesz a főszerep
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.