Szerenád García Márqueznek
A kezekben rumos pohár, az utcai árusok cigarettával és cukorkával teli kézikocsijukat tolják keresztül-kasul a téren a város valaha nagyon szegény, ám néhány éve fejlődésnek indult negyedében.
Néhány napja ilyenkor a Trinidad tér egészen más képet mutatott. Elegánsan öltözött emberek töltötték meg a nagy színpad előtt felállított széksorokat, kamerák, mikrofonok készültek tévéfelvételre, ám a tömeg nagy része a helyszínt körbefonó kordonok mögötti keskeny járdákra szorult, és bent csak a kiváltságosok és az ingyenjegyet időben beszerzők foglalták el a tágas teret.
S bár az utca végén, egy spontán partin dübörgött a salsa, a színpadon Latin-Amerika legjobbjai közül a lágy hangú, brazil Mónica Salmaso énekelte a Beethoven V. szimfóniája által ihletett szambát. Piazzolla zenéjéből táplálkozva ígéretesen új hangot ütött meg az argentin zongorista, Diego Schissi, és a közönség kedvence volt a 17 éves kolumbiai csodagyerek, a csellista Santiago Canón.
Egy éve nehezebb dolguk volt a szervezőknek a Cartagenai Nemzetközi Zenei Fesztiválon. A 2005-ben indult klasszikus zenei rendezvényen, egészen tavalyig, a koncertek a több mint 10 kilométernyi fallal körülvett történelmi városrészben kaptak helyet. A negyed koloniális épületeinek tulajdonosai külföldiek, vagy a főváros, Bogota legtehetősebb emberei közül kerülnek ki. A helyiek a külső kerületekbe szorultak, az 500 éves házakban inkább a turizmushoz kötődő szolgáltatások működnek.
A szomszédos Getsemani negyed volt az első falakon kívüli helyszín, ahol a szervezők szabadtéri koncertet terveztek, ám a helyiek nyomban egy heves tüntetéssel válaszoltak a hangverseny kezdetekor a hétköznapi élet központjaként szolgáló főterükön. „A Getsemaniban lakók attól féltek, a rendezvénnyel elfoglaljuk azt, ami nekik az életük, és a helyi éttermek, utcai árusok, boltok elesnek a jövedelemtől. Megegyeztünk, hogy amíg ott dolgozunk, kizárólag az ottani boltokban vásárolunk, az árusok külön helyet kapnak, az éttermeket megtöltjük – meséli Julia Salvi, a fesztivált létrehozó alapítvány elnöke. A klasszikus zene így első ízben szólalt meg a karibi ritmusok után a Getsemaniban.
Az óvárosi Hotel Santa Teresa buja trópusi növényzettel zsúfolt udvarán az elegáns Senora Salvi eleven tekintettel mesél a kezdetekről. Olasz hárfaművész férjével közös álmukat valósították meg, amikor az ideális fesztiválvárosnak tűnő Cartagena de Indiasban létrehozták klasszikus zenei fesztiváljukat, és egy teljesen új világot nyitottak meg a populáris zenét minden zsigerükben magukban hordozó kolumbiaiak előtt.
Salvi asszony szerint a klasszikus zenét tanulók jelentős része a szegény rétegből kerül ki. Szerették volna megmutatni a hangszert tanuló gyerekeknek – akik eddig zenészt csak az órákon láttak, ahol sokszor zongorát is a hegedűtanár tanít –: milyen, amikor egy hangszeren jó muzsikus játszik. A nemzetközi koncertekre járó keveseknek pedig meg akarta adni a lehetőséget, hogy ne New Yorkig vagy Miamiig kelljen repülniük egy jó hangversenyért, csak az ország északi határáig. „Először ismert darabokat hoztunk, kamarazenét főleg Mozarttól, majd bekerült Bach-mise is a repertoárba. Szép lassan nekiláttunk az emberek zenei nevelésének. Mikor tapsoljanak, hogyan hallgassák a műveket” – folytatja Salvi.
2013 januárjában az itáliai barokk kapta a főszerepet a legkülönfélébb színekre festett épületek között, és több mint 10 helyszínen szólalt meg leginkább Vivaldi, Pergolesi, Scarlatti.
A közelmúltban felújított Teatro Mejía minden este a tehetősebbek találkozóhelye volt, a latin eleganciától csillogó felső tízezer és a turisták töltötték meg a 680 férőhelyes épületet. Pergolesi Stabat Materjét a Concerto Italiano a lenyűgöző hangú olasz Sara Mingardo kontraaltossal és a szoprán Valentina Varrialéval prezentálta, a két hölgy drámai előadása csak fokozta a csodálatot, hogyan is tud egy huszonéves ifjú ilyen érzelmeket zenébe foglalni.
Mario Brunelli csellóművész looping gépet, azaz a hangot a helyszínen rögzítő, majd ismételve lejátszó masinát vetett be, nagy lelkesedést keltve a közönségben, amikor abbahagyván a játékot a zene magától folytatódott. A nápolyi tarantellát játszó Accordon zenekar délutáni koncertjén, egy régi kolostor ma már elegáns hotelként működő hatalmas terében a közönség kis híján a zenészek nyakába ugrott a zene nyújtotta örömében.
Mindezt olyan környezetben, ahol a García Márquezen felnőtt, turistának lépten-nyomon megdobban a szíve. Ahol a koncertről kilépve Fermina Daza házának erkélyére látni, és ahol a városfalat megtörő óratorony alatt valaha Florentino Ariza írta a cartagenaiak nevében a szerelmes leveleket. És egyre inkább egy olyan környezetben is, ahol a salsa, a champete és a cumbia ritmusai uralják az utcákat és tereket, ahogyan a Plaza de Trinidadon is, a Getsemani főterén.
A cikk a Gabriel García Márquez Fellowship kulturális újságírói ösztöndíja során készült, amely az FNPI (Fundación Nuevo Periodismo Iberoamericano) és a Kolumbiai Kulturális Minisztérium szervezésében jött létre.
