Az egész zenekarosdi onnan indult, hogy Nádori Lídia a negyvenedik születésnapjára együtt zenéléssel akarta meglepni magát. Azt mondja, az ember ilyenkor úgy van vele: vagy teljes letargiába esik, vagy csinál valami újat. Ő ezt az utóbbit választotta. Egyetlen koncertet beszéltek csak meg, de mindenki a szíve mélyén, a tüdeje aljában érezte, ez nem egyszeri alkalom lesz – teszi hozzá Murányi Márta. Már az első próbán előjött, ki mit szeretne énekelni, mi az, amit máshol nem tud megvalósítani.

Ez Márta esetében azért meglepő, mert ő profi zenész, énekes, játszik az Örkény három előadásában, a Nemzeti Színházban, kórusban a vígszínházi Hegedűs a háztetőn-ben, és színészként a Sanyi és Aranka Színház előadásában, a Roadmovie-ban. – Ilyen zenéket máshol nem csinálok, ilyenfajta kreatív alkotómunkában nem veszek részt. Harmonikázom az Örkényben, de teljesen máshogy. Nádori Lídia is zongorázott korábban, de abbahagyta, mert a klasszikus zene reproduktív előadására sosem vágyott. Arra viszont igen, hogy zenekarban játsszon.

Állandó színpadi reflektorfényben áll Bíró Kriszta is, de a színház munkahely, ez meg örömzene. Gyerekként elenyésző ideig tanult csellózni meg furulyázni, de „betanulásra” már zongorázott és xilofonozott is egy-egy előadásban. Szimfonikus zenekarban muzsikál Sváb Ági, de a bőgős – még akkor is, ha nő – száz ember között a kilencvenkilencedik. Az utolsó sorban ül, nincs szólózás és éneklés sem. Itt azonban erre készül, jóval szabadabban kísérletezhet. Rick Zsófi testvérével hét évig vitt klezmerzenekart, de nehéz volt egyeztetni a tagokat. Ráadásul úgy érezték, a klezmerzene kiment a divatból.

A hegedülést is abbahagyta Zsófi, a hangszert akkor porolta le, mikor Lídia hívta, zenéljenek együtt. „Ez annyira az a világ, amelyet szeretek, ráadásul régóta vágytam arra, hogy régi dalokat, például Karádyt énekelhessek.” Hosszas gondolkodás után a Hanem nevet választották: könnyen kimondható, kiolvasható, bizarr, pimaszul rövid, provokatív – és benne van a nem, a tagadás és a nemiségre utalás egyaránt. Kezdetben a „női tangózenekar” magyarázó elnevezés is hozzájuk tartozott, de egyrészt a szereplőkből kikövetkeztethető, hogy női, másrészt már nemcsak tangót játszanak, hanem például Erkel Ferenc és Egressy Béni Hazám, hazámjának Máthé Zsolt által átírt Idegenszív című változatát.

Refrénje a következő: „Hazám, hazám, te mindenem / Tudod, hogy sok bajom neked köszönhetem / Akár a múlt, sötét jelen / jövődet kúrod el végérvényesen / Sajgó szívem idegenül / Érted fog dobogni rendületlenül / Magyar hazám, ki nincs nekem / Változtasd élted értem és érted / Hajrá, magyar hazám!”

Bár fontosnak tartják a közéleti megnyilvánulásokat, mikor elkészült a Hazám, hazám stúdiófelvétele, hívták őket fellépni a március 15-i millás tüntetésre, nem vállalták – bármennyire jó publicitást hozott volna is. Nem akartak afféle millás csajokká válni, bármelyik politikai erő mellé „odaragasztani az arcukat”. Gondolnak valamit a világról, ez dalaik alapján le sem tagadható – persze miért is akarnák letagadni. Dalaik amúgy nőiesek, beszólogatósak, harcosak, nemritkán a férfiakkal a célkeresztben. Persze nem a pasikat akarják provokálni, felesleges lenne megsértődni, hanem a férfidominanciájú társadalomnak szólnak be, nem mellőzve az öniróniát sem.

Az, mondjuk, belefér a pakliba, hogy őket is kritizálják, mint például a Mandiner nevű vélemény- és hírportálon. Azt írták róluk: „szemüveges, zsidó, leszbikus kurvák”. „A szemüveges azért durva” – kommentelte vissza nekik Nádori.

Mivel mindenkinek van vagy három állása emellett, plusz a legtöbbjüknek ott a család is, a Hanem egyelőre megmarad örömforrásnak. Mennek, ha hívják őket, mint például Bán Zsófia Méreg című estjéhez. Az író a legújabb kötetéből, az Amikor még csak állatok éltek címűből olvas fel, a Hanem meg hozzájátssza a repertoárját.

A dalaik magyar szövegeit a költő Szlukovényi Katalinnak és Parti Nagy Lajosnak, valamint a színész-dalszövegíró Máthé Zsoltnak köszönik. Még nincs kétéves a zenekar, de már három számot kaptak ajándékba, nekik dedikálva. Az egyik tangót a dzsesszzenész László Attila írta, akit délelőtt kértek fel, délután pedig már küldte is a kész számot, kicsit szabadkozott, hogy egyelőre nincs hangszerelve. Kákonyi Árpád előhúzta a fiókból a korábban megzenésített Pékszombat című Parti Nagy-verset, és meghangszerelte a lányoknak. És most próbálják Shakespeare 57. szonettjét, melyre – Bíró Kriszta ötlete alapján – Nyitrai László írt zenét. Kőkemény kortárs tangó lesz.

„Női tangózenekarként” kezdték. Még mindig nők, de mostanra bővült a repertoár