Tóték útja Voronyezsbe

Hetven éve, hogy a Don-kanyarban odaveszett a 2. magyar hadsereg. Voronyezsben ma és holnap az egykori doni munkaszolgálatos, Örkény István írói munkásságát ünneplik könyvbemutatókkal, színielőadásokkal. A folyó melletti iparvárosban a helyi egyetem oktatói, hallgatói előadásokat hallgathatnak a groteszk mesteréről, majd magyar és orosz színészek Örkény Egyperces novelláiból olvasnak fel a kultúraszerető voronyezsieknek.

Emellett egy könyvbemutató keretében – az orosz nyelvű megjelenés alkalmából – az ottani olvasók is megismerhetik a 2. magyar hadsereg pusztulásáról szóló Voronyezs című drámát, este pedig jön az egyik fő attrakció: a moszkvai Osztrovszkij Színház előadja az író talán legismertebb színdarabját, a Tótékat.

Az 1979-ben elhunyt írót nem kell különösebben bemutatni az orosz közönségnek, művei arrafelé is népszerűek. Igaz, a mostani voronyezsi programot a moszkvai Magyar Kulturális Intézet és a Balassi Intézet szervezte karöltve orosz partnereivel, ám Örkény leginkább elkötelezett hírvivő-követe, Tatjána Voronkina műfordító volt a kezdeményező, akit a magyar irodalom orosz írójaként is aposztrofálnak. Fél évszázados munkássága során nem kevesebb mint 300 kötet magyar irodalmat ültetett át oroszra Rejtő Jenő Piszkos Fredjétől Németh László Égető Eszter című regényéig. Örkény azonban alighanem Voronkina legkedveltebbje – jegyezte meg Radnóti Zsuzsa dramaturg, az író özvegye, aki vendégként ugyancsak részt vesz a voronyezsi ünneplésben. Mint mondta, Voronkina fordításainak köszönhető, hogy Örkény ma igen közismert az orosz irodalmi és színházi világban. Az elmúlt évtizedek során az ő tolmácsolásában jelent meg az 1956-os napló, a Lágerek népe, az Egyperces novellák, a Regények és persze az ottani színházak repertoárjában állandóan műsoron tartott drámák, most kiegészülve az évfordulóra frissen lefordított Voronyezs-darabbal. Annak idején kasszasikert aratott, ahogy Georgij Tovsztogonov, a leningrádi (szentpétervári) Drámai Nagy Színház világhírű rendezője színre állította a Tótékat, aztán a moszkvai Szovremennyik Színházban az őrnagyot Oleg Tabakov alakította.

Persze az sem véletlen, hogy éppen e napokban és éppen Voronyezs ad otthont Örkénynek. 1943 januárjában roppant össze és semmisült meg a Don-kanyarig eljutott 2. magyar hadsereg, amit voronyezsi áttörésként emleget az orosz hadtörténetírás. Örkény ennek a háborúba hajszolt, több mint 200 ezer fős seregnek az egyik tagja volt – fegyvertelen zsidó munkaszolgálatosként. Az író még a hetvenes évek elején, egy tévéinterjúban elmesélte, hogy számára 1942 nyarán kezdődött a doni pokol. Katonai SAS (sürgős) behívót kapott Nagykátára, ahol délceg zászlósként, fehér extra egyenruhában és fekete lakkcipőben jelent meg a kegyetlenkedéseiről hírhedt Muray alezredes előtt (akit bűnei miatt a háború után felakasztottak). A parancsnok úgymond szemtelenségnek minősítette az egyenruhát, és miután kiköttette Örkényt, levagdosta egyenruhájának rangjelzéseit, azonmód belökte a keleti frontra induló munkaszolgálatos századok egyikébe.

Az addig jómódban élő és minden bizonnyal naiv Örkény kezdetben még tudott humorizálni. Egyik korai hazaküldött levelében még úgy ír, hogy „se Operába, se hangversenyre nem nagyon járok. Mostanában a hason csúszásra és az emberölésre fektetem a hangsúlyt”. Ám a doni fronton – a mínusz 30-40 fokos hidegben, a szünet nélküli robottól elcsigázva, a silány élelmezés, az állandó megalázások, sőt nemegyszer a honvéd keretlegények bestiális kegyetlenkedései közepette – már ő is a túlélésért küzdött. Szerencséje volt. Tífuszosan, de életben maradt. A tambovi kórházban ápolták, majd az egyik legnagyobb, a Moszkva melletti krasznogorszki hadifogolytáborba vitték, ahol a fogság végén, 1946-os szabadulása előtt már tollat foghatott a kezébe. Itt született a Lágerek népe című szociográfia, a Voronyezs című színdarab, és egy sor, a szülőknek írott levél, amely ma fontos kordokumentumnak számít.

Örkény egyszer úgy nyilatkozott, hogy a háború volt élete legmeghatározóbb élménye. A Tótékhoz írt előszavában mindezt meg is magyarázza. „Hatvanezer bajtársam fagyott meg ott, s az, hogy én életben maradhattam, a valószínűségnek egészen kis töredéke volt csak… Azóta sok év múlt el, de én mindmáig adósuknak érzem magam, pusztán azért, mert túléltem őket. A legtöbben nyitott szemmel fagytak meg, az útszélen ülve. Ezzel a márványba dermedt arccal néztek utánam, s én még mindig a hátamban érzem a tekintetüket.” Örkény – születésének századik évfordulója után – most Voronyezsben törleszthet újból.

 

Örkény István szövegét bemondta a Magyar Rádió
Örkény István szövegét bemondta a Magyar Rádió
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.