Nem harap a képzőművész

Az iparcsarnokokban, hajdani gyárépületekben, padlásműtermekben termő kortárs művészet világába pillanthattunk be a minap, amikor is hat kollektív és négy egyéni műhely nyílt meg az érdeklődők előtt. A Nyitott Műtermek Délutánját egy művelődésszervező, Bérczi Linda ötlete alapján, Nyitrai Anna artmenedzser és Kiss Tamás közgazdász segítségével először rendezték meg Budapesten. Támogatás nélkül. Azzal a céllal, hogy ismerjük meg kortársainkat, mehessünk közel az alkotókhoz, lehessen beszélgetni velük motivációikról, gondjaikról, örömeikről. Hogy lássuk: nem harap a képzőművész.

Természetesen lehetetlen volt végigjárni a tíz helyszínt kettőtől hétig. Mi például az Amadeus-házban kezdtük, ahol hat festőművész és öt szobrász alkot, és időnk nagy részét itt töltöttük el, mert minden szobában találtunk valami szóra érdemeset, szellemeset, fantasztikusat. Ez a régi, ipari épület Óbudán, a Veder utcában valaha harisnyagyár volt, és a pályakezdő művészeket támogató Amadeus Alapítvány jóvoltából alakították alkotóhellyé, ahová pályázati úton lehet bekerülni három évre. A 2007-ben nyílt AmA első turnusa már kirepült, most a második ciklus művészei alkotnak itt, de vannak maradók is, mint például a szobrász Rabóczky Judit vagy a festő Szabó Franciska. Minden szobát egy vagy két művész lakik. Van, aki fával, más fémmel, kővel, festékkel és vászonnal dolgozik.

Az Art Factoryt egy elhagyott gyárban alapította az amerikai Dianne C. Brown hat évvel ezelőtt
Az Art Factoryt egy elhagyott gyárban alapította az amerikai Dianne C. Brown hat évvel ezelőtt

Rabóczky kábelfigurái kiszöktek az előtérbe is, nem fértek el a kis műhelyszobában. Feles, háromnegyedes életnagyságú kábelemberei hasonlatosak a Budapesten is kiállított emberi testpreparátumokhoz, de az izomkötegek itt színes huzalok. A kamaszosan vagány művésznő pufimellényben és vastag, kötött sapkában magyarázza kíváncsi vendégeinek ötleteit, figuráit. Szobája tele kísérletekkel. Sima drótból tekert, hajlítgatott kisplasztikák, melyek olyanok, mintha a térbe firkálta volna őket. Eldobott, rozsdás bicikliláncból készített sziluettek. Csupa varrat hegesztett szobrok. Fémlemezből, átégetéssel készült, ikonszerű portrék. Névjegye is ilyen égetett kis fémlap.

Egyszercsak betoppan az ajtón Kiss Tibi a Quimbiből. Judit régi ismerőse, gondolom. Helló-helló. Jött megnézni a barátnőjével, mit csinálnak itt kinn a kortársak. Mi rezeg a levegőben? Tibor barátnőjének kerekedő pocakját látva Rabóczky Judit mindjárt egy hegesztett macskaszobrot vesz le a polcról, egy vemhes cicát ábrázol, épp mostanában csinálta egy óvodásrajz alapján. Véletlen ez, vagy megérzés?

Továbbsétálunk más műtermekbe. Szabó Franciskánál átpakoljuk a műterem sarkába állított festményeket. Bergmanni csendességű képek: üres szobák csendjei, melyekben a bevetülő fény az esemény. És furcsa ihletek némely képen: élénkkék szemeteszsákok, egymásra pakolt doboztestek mint festői tárgyak. Franciska nagy kompozícióra készül, egy rajzórát fog megjeleníteni egész falat betöltő méretben: tanítványait a „kisképzőben”. Valamit szeretne elmondani ezzel a rajzolás jelenkori értelméről.

Kárpáthegyi István szobájában papírkollázsokra csodálkozunk rá. A VIII. kerület sűrűjében élő, és óvodai rajztanítással is foglalkozó fiatalember vidáman mesél az óvodásrajzok zsenialitásáról. A falakon ovisokról készülő sorozatának vázlatai, de keményebb képek is: egy remek kollázs a „nyócker” kutyasétáltatóiról, egy másik festmény az olajos pocsolyákban boldogan fürdő galambokról, és a sarokba rejtve egy profán ikon az Isten Bárányát szülő anyáról.

Hajas Katinkát a kövek belső élete, a kőben szivárgó nedvesség ihlette meg. Malomkő-tisztaságú formákat alkot kemény kőből. Japánosan egyszerű alkotásai többnyire kutak, csepegők, haikuérzékenységű üzenetekkel. Többen megkérdezik tőle, hogy törékeny nő létére nem túl nehéz-e a kővel bánnia. És mindenkit megnyugtat: ma már olyan eszközök vannak, hogy nem.

Benéztünk még egy lányszobába és egy fiúszobába is. Az egyikben Bárdosi Katinka és Kusnyár Eveline festő, a másikban Horváth Csaba Árpád és Hack Ferenc szobrász alkot. Kíváncsiskodunk Eveline nyulas portréiról és festék-visszavakarásos technikával készült, „kopott” felhőiről, akárcsak Katinka gumicukor mackóiról, Párizs-álmairól. A fiúk nincsenek itthon, így csak idegenvezetéssel nézhetjük meg Ferenc gurulószék-motívumokat felhasználó páncéldobozait és Csaba Árpád most elkészült mellszobrát, az Ideális politikust, amely századunk népszerű magyar államférfiainak vonásaiból lett összegyúrva. A biztonság kedvéért megkérdezzük: az asztalon lévő koponyák egyike nem Kádár koponyája-e véletlenül?

Maradt még idő átugrani a Duna túloldalára, a Váci út egyik gyárcsarnokában berendezett Art Factoryba is, amelyet egy amerikai hölgy, Dianne C. Brown alapított 2006-ban. Fantáziát látott a magyar kortárs művészetben, és a hatalmas csarnokba meghívott öt fiatal festőt: Herman Leventét, Bodoni Zsoltot, Kucsora Mártát, Juhász Dórát és Szász Sándort. Ez egy igazi loftműterem, hatalmas beltérrel, a falakon még a gyári használat nyomaival, fűtés nélkül. Itt csak laza paravánokkal van elválasztva egymástól az alkotók magánterritóriuma. Minden fach tele izgalommal: Hermannál rozsdás hajóroncsok képei, Kucsoránál a fröccsenő víz kompozíciói, Szásznál egy képzeletbeli ipari táj víziói, Juhásznál színkísérletek. Ez a tér hatalmas szabadságot ad, ezért sokan vágynak ide. Nemsokára vendégművészeket is fogadnak, állítólag egy igazi világsztár is jön, Justin Mortimer személyében.

A magánműtermek közül Szanyi Péter Ráth György utcai padlásműhelyébe pillantottunk be, és szomorúan konstatáltuk, hogy a sokak által szeretett A Pál utcai fiúk-kompozíció óta nem kapott nagyobb megbízást, bár több pályázatot is nyert. Most épp egy betlehemi jeleneten dolgozik a III. kerület számára.

A műtermek délutánjának leglátogatottabb helyszíne szintén egy magánműterem volt, tudtuk meg a szervezőktől: Kiss Márta Eötvös utcai lakása, ahol közel százötven látogatót regisztráltak. Összességében pedig mintegy nyolcszáz látogatást jegyeztek fel a tíz helyszínen, amit az ötletgazda jó eredménynek tart, és jövőre húsz helyet szeretne bevonni a programba. Ebben a művészek is támogatják, akik estére nagyon elfáradtak ugyan, de állítólag élvezték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.