Zöld sziget ez is, csak egészen másfajta: az összeadódó hat-hét négyzetméteres egyéni parcellák paprikával, salátával, mángolddal, új-zélandi spenóttal és paradicsommal, de leginkább a zöld levelek sűrű vegetációjával van tele.

Röviden: üdítően trendi ez, friss reagálás a válságra, bővebben meg persze jóval bonyolultabb.

Városi közösségi kertek felbukkantak már New Yorkban a nagy gazdasági világválság idején, aztán a második világháború blokádos, bombázásos éveiben Londonban, Berlinben, de van hazai, méghozzá kispesti példánk is. Száz éve a Wekerle földszintes önkormányzati lakótelepe eleve úgy épült, hogy megfelelő életkörülményeket teremtsenek a városba települő vidékieknek, azaz minden lakáshoz kis földterület is tartozott négy gyümölcsfával, amelyek már az első szüretkor az éves lakbér értékének négyszeresét termették meg.

A legenda pedig az 1800-as évek elején keletkezett, amikor a második amerikai elnök, Adams, a washingtoni Fehér Ház első lakója lett, aki az akkori ültetvényes szokások szerint gyümölcsfákat, felesége, Abigail pedig veteményeskertet telepített a Ház köré. 210 évvel később Michelle Obama már egy internetes mozgalom hatására újíttatta fel a Fehér Ház konyhakertjét.

Ekkora magyar celeb ugyan nem pozicionálta még magát a városi kertek ügyében, annál többet köszönhetünk viszont a Kortárs Építészeti Központnak, mert évekkel ezelőtt elindította a közösségi, illetve városi kertek mozgalmát. A városi kertészkedés ugyanis nemcsak friss saját zöldséget és gyümölcsöt ad, de színfolt a magas házak között, ráadásul különböző korú és foglalkozású embereket képes összehozni a környékről.

Abban nyilván mindenki egyetért, hogy a közösségi zöldségeskert azért szép, mert jó: általában parlagon álló területeket kapcsol be új funkciókkal a városi vérkeringésbe, valahol több és szebb lesz valami. A Leonardo és a Nagytemplom utca kereszteződésében például kutyafuttató volt korábban, parkolási senki földje, amit a Grund nevű szórakozóhely adott oda a kertészkedőknek – vagyis nem lesz mindig kert itt, idővel valószínűleg tovább kell majd költözniük, de a kerület is támogatja őket. Foghíjtelek pedig mindig akad, mint például eggyel arrébb, a Leonardo-kerté (az egyszerűség kedvéért a Tömő utcából nyílva).

Hagyományos, leíró eszköztáram egyébként itt gyorsan kimerül. Tetszik a zöld földszintesség nyugodt ellentéte itt a többemeletesek között, a Grund-kertben például korábban egy német stáb forgatott reklámfilmet, a fabódét ők hagyták itt. A kerítés faoszlopokra feszített drótháló, igazi könnyűszerkezet, de olyan könnyű, hogy átmászni rajta éppenséggel elég nehéz lehet. Belül a civil kreativitás apró nyomai: a parcellák belső határai finoman téglából kirakva, kiselejtezett bevásárlókocsiba, autógumikba telepített fűszernövények.

A jó példa ez, a kis ötletek övezete, ahol néhány apróság úgy tud összeállni, hogy azon csodálkozunk, vajon a kutyaszar és a csikkek helyett miért nem ez jutott korábban az eszünkbe. Mert ezek a városi kiskertek nemcsak praktikusak, de trendiek is lettek. Fontos a felszín alatti trendmozgás is, hiszen tíz-tizenöt éve velünk szemben a családi házas idős házaspár zöldségeskertje a villanegyedben még inkább vidékiesnek tűnt, ezzel egy időben a Millenáris-kert híres szőlőtőkéi viszont már rendkívül „dizájninnovatívak” voltak, most pedig minden harmadik gasztronóm az erkélyen próbálkozik saját paradicsommal. Az úgynevezett vidéken pedig mindig is volt zöldségeskert – ezek a trendidőváltozások tehát csak a városban érvényesek.

Vagy mégsem? Mert mellesleg válság van itt is, ott is, a végét meg nem látjuk.

Dús, buja és földszintes: burjánzik a városi kertészkedés