Annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy számos stand-up show-ban fellépett már, írt, rendezett, főszerepelt tévésorozatban, rajzfilmben is feltűnt, megjelent vagy 8-9 lemez is a neve alatt, a legutóbbi, Hilarious címűért egyenesen Grammyt kapott. A Comedy Awards idei átadójáról – amelyet különben szerencsére ugyancsak leadott a hazai Comedy Central, s amely némileg izgalmasabbnak, de legalábbis élettel telibbnek tűnt, mint húsz Oscar-átadó együttvéve – két díjjal távozott. A legjobb tévés rendezőnek járó mellett ő vitte haza a legjobb stand-up turnéért járó, ha jól láttam, mikrofont.

És itt, e lángoktól ölelt, hétfő délutáni múzeumban, ami Magyarország, talán az is érdekes, hogy ha kicsit máshogy alakul a történelem, Louis C. K.-t ma Székely Lajosnak hívják. Illetve nem egészen, mert ez esetben hősünk magyar zsidó nagypapája aligha vándorol ki Mexikóba, hogy ott találjon új hazát magának, stb. Ha mégis lenne egy Székely Lajos, aki ő, nem esküdnék, hogy a világ egyik legnagyszerűbb komikusaként tartaná számon őt, aki az ilyesmit számon tartja. És hogy mitől nagyszerű?

A komikus nagyszerűsége valószínűleg nem abban áll, hogy a habkönnyű hétköznapokból, a már eleve vicces momentumokból dolgozik, vagy éppen a közönségből automatikusan röhögést előhívó témákat, kifejezéseket fűz be műsorába. Erre lényegében a tetszőleges sarkon, vagy legyünk kissé méltányosabbak: minden második baráti társaságban találnánk embert. Mindig van egy jópofa, akinek a viccein, esetleg paródiáin jót lehet nevetni sörözés közben, akivel egészen jó történetek jönnek szembe, s aki teljesen kiszolgálja a kört humorilag. Az ilyenek hallatán néhányan talán azt is gondolják, hogy ez a csávó/csaj simán odaférne a mikrofon mögé az országnyi méretű comedy clubban, a többi, népszerűségre vergődött stand-upos közé. Aztán néhányan hangosan is kimondják ezt, s ha a delikvens elhiszi, amit hall, abból többnyire baj van. És most nem csak az olyan önjelölt viccgépekre gondolok, mint amilyen az a srác volt, aki „még a” Csillag születik élő show-jába is „be tudott kerülni” „stand-uppal”. Most csak azért nem írom le a nevét, mert mindenkinek jobb lesz, ha örökre elfelejtjük azt a produkciót, lehet még rendes ember a srácból. Néha viszont a képernyőn otthonosan mozgó komikusokkal szemben is bátran megfogalmazható a pályatévesztés komor vádja –az ő nevüket meg azért nem írom le, mert ez a kérdés nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

Hiszen a komikus nagyszerűségéről akartam én itt beszélni most, az pedig szerintem – a fent említettekkel ellentétben – éppen abban rejlik, hogy a kicsit kevésbé vidám, mondjuk, hogy rettenetes, esetleg borzalmas, netán kibírhatatlan, szőnyeg alá söpört témákról, jelenségekről is adekvát módon beszél. Többnyire kiszámíthatatlanul méghozzá, vagyis állandó feszültségben tartva hallgatóságát – aztán váratlanul olyat rúg a gyomorszájadba, hogy kénytelen vagy meggörnyedni, szépen térdre is esel. De mégsem tudod eldönteni, hogy a könnyeid most akkor honnan is jönnek, honnan is van az a fájdalom, a röhögés ráz-e, vagy a sírás. Szerintem így.

A Louie speciális show: egyszerre stand-up, és reality hatású komédiasorozat. A főhőse véletlenül egy komikus, aki az országot járja műsorával, néha pedig otthon tesz-vesz, rendezgeti a saját életét, maradjunk annyiban, hogy nem mindig jár sikerrel. A teljesen egyszerű külsőségekkel megáldott Louie-t én még nem láttam a gyalázatosan olcsó poénkodás irányába menni – ami viszont feltűnt, hogy szemléletesen, fájdalmasan gúnyt űz: mindenből. De ez a gúny tulajdonképpen természetes védekező mechanizmus, túlélésgarantáló. Legyen szó az anya-gyermek viszonyról, az öregedésről, a saját testünk elfogadásáról, a sikertelen udvarlásról, a renitens nézők megsemmisítő rendszabályozásáról, a pénztelenségről és a hétköznapi megalkuvásokról. A komédiáról magáról.

A Louie újabb bizonyíték alaptételünkre, miszerint a stand-up és a tévés komédia nem humorkodás, hanem világnézet. A stand-up és a tévés komédia (a szó Magyarországon talán fel sem vetődő értelmében:) politika. És ebben tényleg nagyszerű ez a negyedrészt magyar fickó. Aki sokkal inkább amerikai persze, s akinek iszonyú nagy mákja, hogy nem ide született.