Nos, nem éppen rabláncon, s nem is száraz kenyéren és vízen.

Ady Endre szobra Nagyváradon

A sajtóperben elítélt hírlapíróval rokonszenvező nagyváradi polgárok, Ady barátai, kollégái és tisztelői a kulcsos foglárral naponta tíz-tizenkét adag ebédet adattak be neki a börtön kiskapuján, többek közt olyan fogásokat, mint paprikás krumpli virslivel, frissen sült lángos, lekváros derkli és töpörtyűs pogácsa – vélhetően olyan ételeket, amelyeket nagyon kedvelt. De a nagyivó Adynak nem kellett szűkölködnie alkohol dolgában sem: a nem köztörvényes foglyok rabkosztjához „hivatalból” járó napi három deci bor mellé az egyik börtönőr – Bagi Sándor foglár – további egy-egy litert csempészett be a zárkájába minden nap. Az ő visszaemlékezéséből tudjuk azt is, hogy Ady a neki küldött ételeket elosztogatta a rabtársainak, igaz, a „legfinomabb falatokat a fiatal szocialistáknak juttatta”. A „csángóbort” megitta ugyan, de a gyaloglást amúgy sem kedvelő, jobbára konflissal közlekedő Ady a napi kötelező börtönsétát már megtagadta. „Nem óhajtok sétálni kommandóra, leültettek, tehát le-ü-löm ezt a három napot, itt a cella magányában” – ezt ő maga írta, merthogy a fogházban nemcsak enni- és innivalót kapott bőséggel, hanem írószerszámot és papírt is. Ennek ellenére nem viselte jól a bezártságot. Bagi Sándor úgy emlékszik, hogy Ady – miután szabadságos levelét a harmadik napon a kezébe nyomták – „villámló szemekkel”, köszönés nélkül viharzott el a börtönirodáról.

Ezek az érdekességek Péter I. Zoltán író, helytörténész és Tóth János muzeológus az idei könyvhétre megjelent, Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai című kötetében olvashatók, amelynek bemutatóját múlt héten rendezték meg a legautentikusabb helyen: Nagyváradon. Méghozzá az Ady-múzeumban, ahonnan éppen rálátni arra a kétemeletes épületre, ahol Ady egykor raboskodott, s amelyen ma román nyelven olvasható a régi funkció: Ministerul Justitiei – Administratia Nationala a Penitenciarelor... A Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent könyvről a kiadó vezetője, Kőrössi P. József költő beszélgetett a nagyváradi szerzőkkel, akik amúgy régi Ady-kutatók. Péter I. Zoltán számos kötetet írt már a költőről, többek közt az Ady Erdélyben, Ady és Léda, Ady és Csinszka című könyveket, de az ő leleménye volt az az Adyval folytatott „mélyinterjú” Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével címmel, amelyben a publicisztikai írásaiból idézett kérdezz-felelek formájában. Tóth János muzeológusról pedig elég mindössze annyit mondani, hogy ő a nagyváradi Ady-múzeum vezetője, méghozzá 1968 óta egyhuzamban. Nincs összehasonlító adattáram a témában, de 44 éves múzeumigazgatói pályafutásával Tóth János alighanem európai rekorder...

A kötet borítóján az olvasható, hogy Ady perének és fogva tartásának eredeti dokumentumai az irodalomtörténet és a kutatók számára eddig „hozzáférhetetlenek” voltak, s az iratok most „titokzatos úton teljes terjedelmükben” kerültek elő. A könyvbemutatón azonban kiderült, hogy ebben van némi túlzás, hiszen annak idején már Fehér Dezső (Ady egykori kollégája) is „csemegézett” belőlük a költőről szóló könyvéhez, s az Utunk folyóirat centenáriumi száma is foglalkozott a perrel, és leközölte az iratokat – igaz, magyarázó jegyzetek, kiegészítő megjegyzések nélkül. Az anyag ugyanis kutatható volt, olyannyira, hogy 1961-ben még fotókópiákat is készítettek róluk (többek között ezekből dolgozott Péter I. Zoltán is). A most megjelent kötet újdonsága inkább abban rejlik, hogy a per és a fogva tartás összes dokumentuma most szerepel először együtt, s a forrásközlést aprólékos, mindenre kiterjedő háttérmagyarázat és bőséges fényképanyag gazdagítja. A kötetben olvashatjuk a káptalan bűnvádi panaszát Ady ellen, a rendőrség és a törvényszéki vizsgálóbíró kihallgatási jegyzőkönyvét, a királyi ügyész indítványát a vizsgálat megkezdésére, a vizsgálóbíró vádemelési indítványát, a királyi ügyész vádemelését, az 1901. október 21-i és december 18-i főtárgyalás jegyzőkönyveit, a királyi törvényszék Adynak címzett „kézbesítő vevényét büntető ügyben”, sőt a Magyar Királyi Kúria végzését is. A Kúria 1903 márciusában tárgyalta Ady büntetőügyét, s jóváhagyta a törvényszék elsőfokú ítéletét, azaz elutasította a vádlott és védője által beadott semmisségi panaszt, így jogerőssé vált a rágalmazás miatt kiszabott három nap fogház és tíz korona pénzbüntetés. A nagyváradi kötetbemutatón Péter I. Zoltán megjegyezte, hogy az iratokból világosan nyomon követhető Ady karakánsága: a hírlapíró a kihallgatások és a tárgyalások folyamán bátran viselkedett, s nem bújt a névtelenség álarca mögé – az Egy kis séta című cikk ugyanis aláírás nélkül jelent meg. Ady azonban az eljárás során mindvégig vállalta a szerzőségét, még a fenyegető fogházbüntetés ellenére is. S bizonyságul arra, hogy a magyar bíróságok malmai már akkor sem őröltek gyorsabban, mint manapság, érdemes egymás mellé tenni az ügy két legfontosabb dátumát: Ady híres cikke a Nagyváradi Friss Újságban 1901 áprilisában jelent meg, ő azonban csak 1903 nyarán vonult be „cellája magányába”...

Az Ady-múzeum aulája zsúfolásig megtelt a kötetbemutatóra, ami igazolni látszik azt a tényt, hogy a könyv nagy sikerre számíthat. Kőrössi P. József meg is osztotta a közönséggel a jó hírt, miszerint a két váradi szerző munkája már fölkerült egy budapesti könyveladási sikerlistára. Igaz, az igazi siker talán Ady rehabilitálása lenne – egy agilis ügyvéd megpróbálkozhatna az ügyében perújrafelvétellel. A közönség soraiban meg is jegyezte egy helybéli úr: milyen jó lett volna, ha a kötetbemutatón föláll a nagyváradi püspök, s annyit mond, Ady úr, a káptalan nevében bocsánatot kérünk. De nem. A püspök nem kért bocsánatot a bemutatón – hiszen ott sem volt.