Tilos lesz-e mazsolázni?
A megyék megszüntetése után átmenetileg a közigazgatási tárcához kerültek, s bár a szakma erőteljesen lobbizott annak érdekében, hogy a szakállamtitkárságot is magában foglaló erőforrás tárca legyen a gazdájuk, áprilisban úgy lehetett tudni, ez a kérés nem talált meghallgatásra. Az akkori verdikt szerint május elsejével az intézmények ugyan átkerültek volna a szaktárcához, de csak azért, hogy megkezdődjön az egyeztetés a sorsukról. Ugyanakkor még olyan alapvető kérdésekre sem kapott senki választ, hogy a megyei jogú városokra akarja-e a kormány rátukmálni az összes tagintézményt, vagy a városoknak és a falvaknak kellene átvenniük a területükön lévő múzeumok fenntartását. Az meg pláne rejtély, hogy mi lehet azon gyűjtemények sorsa, amelyek „nem kellenek” senkinek.
Most viszont arról szólnak a hírek, hogy minden áll, mindenki arra vár, hogy kiderüljön, mi az új miniszter, Balog Zoltán álláspontja a kérdésben, illetve új államtitkár kerül-e Szőcs Géza helyére. Mindenesetre beszédes tény, hogy a napokban Réthelyi Miklós, a leköszönő miniszter is úgy nyilatkozott lapunknak: „A legnagyobb gondot most a múzeumi intézményrendszer átalakításában látom, ezt a hálózatot, most úgy tűnik, nincs miből fenntartani.”
Habár tény, hogy információink szerint az összeomlás dacára fizetést például még kapnak a múzeumi dolgozók, pályázni már nem tudnak, hiszen megnevezett fenntartó nélkül a „levegőben lógnak”. Sokatmondó, amit Szirbik Imrétől, Szentes szocialista polgármesterétől megtudtunk: ő volt az egyetlen, aki megtörte az országos hírzárlatot. Vele azt követően beszéltünk, hogy a Koszta József Múzeum lehetséges sorsáról tanácskozott B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízottal. A kormánymegbízottól azonban nem kapott érdemi információt, hogy a jövőben ki lesz a szentesi múzeum fenntartója, és miből tartja fenn az intézményt. Kérdésünkre, mit tesz a szentesi önkormányzat, ha úgy alakul, hogy sem az állam, sem Szeged megyei jogú város önkormányzata nem hajlandó forrásokat adni a múzeumnak, azt felelte: fogalma sincs. A szentesi önkormányzat költségvetése e pillanatban tervezhetetlen – nem tudják, milyen funkciókat és milyen forrásokat hagynak meg náluk, és melyeket vesznek el.
A „név nélkül” nyilatkozó politikusok és szakemberek egyébként maguk is pletykákból és az újságokból tájékozódnak, és meglehetősen hasonló helyzetről számoltak be mindenütt. Megtudtuk például, hogy Pécs szívesen átvenné az államosított megyei múzeum képzőművészeti és régészeti osztályát, ami érthető, hisz a város imázsát és idegenforgalmi vonzerejét nagyban erősíti a Csontváry-, a Vasarely-, a Zsolnay- és a Schaár Erzsébet-kiállítás. Úgy tudják azonban, hogy a kormány szándéka szerint nem lehet kimazsolázni a múzeumokat, így át kéne vennie az önkormányzatnak a helytörténeti, a néprajzi és a természettudományi osztályt is. Utóbbiakra – a kiszivárgott információk szerint – a város nem tart igényt, nem utolsósorban azért, mert a baranyai múzeumok súlyos pénzügyi gondokkal küszködnek az államosítás óta. A takarékosság érdekében legutóbb a 34 teremőr munkaidejét nyolc óráról hatra csökkentették, és a jó idő beálltáig egyszerűen nem nyitott ki a pécsi Modern Magyar Képtár.
A tucatnyi tagintézménnyel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei múzeumi szervezetnél is határtalan a bizonytalanság, és általános az a vélekedés, hogy ami ezekben a hetekben kormányzati szinten történik, nem más, mint az eddig jól működő megyei múzeumi hálózat szétverése. A megyeszékhelyen, Nyíregyházán a szervezetnek három intézménye van: a Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu, de még a városháza vezetői sem tudják megmondani, hogy ezeknek a múzeumoknak ki lesz a jövőbeni fenntartója, azt meg pláne nem, hogy milyen konstrukció szerint alakítják át a szervezeteket. Nem lehet tudni azt sem, hogy a kisvárdai, a nyírbátori vagy a vásárosnaményi helyi tagintézmények hová kerülnek, ezek az önkormányzatok ugyanis nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy megfelelő szakmai színvonalon működtessenek egy-egy városi múzeumot.
Nagy kérdés az országosan ismert Sóstói Múzeumfalu sorsa is, amellyel kapcsolatban olyan hírek keringenek, hogy betagolhatják egy olyan intézménybe, amely a sóstói fürdőt és állatparkot foglalja magában, de nem zárható ki, hogy fenntartását a nyíregyházi önkormányzat veszi át. Forrásunk szerint mindebben a bizonytalanság a legrosszabb faktor, a dolgozók ugyanis nem értik, hogy ha már elkészült az átalakítások részleteit magában foglaló tervezet, akkor az elképzelésekről vajon miért nem kérdezik meg a legilletékesebbeket, azaz a helyi múzeumigazgatókat. Úgy érzik, hogy a fejük fölött döntenek a sorsukról, amit akkor még el lehetne fogadni, ha az átalakítás pozitív eredménnyel kecsegtetne, de egyelőre csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy nem a szakmaiság dönt majd, hanem kizárólag a spórolás.
A nyugat-dunántúli megyék múzeumvezetői attól tartanak, hogy a városoknak egyáltalán nem áll érdekükben a megyei múzeumi funkciók fenntartása. Városi múzeumok pedig a legtöbb helyen most is működnek, tehát valami módon egymáshoz kell integrálni az intézményeket. Bár hivatalosan senki sem nyilatkozhatott, az elejtett szavakból nyilvánvalóvá vált, hogy sehol sem lehetőségként, hanem olyan plusz anyagi teherként tekintenek a múzeumokra, melyek majd máshonnan viszik el a pénzt.
Az észak-magyarországi régióban mindehhez hozzátették: az eddig működő megyei múzeumi szervezeteknél aligha találhatnak ki költséghatékonyabbat, hisz ezzel a struktúrával jelentős pénzt és státust spóroltak meg. Restaurátor vagy épp múzeumpedagógus általában a „főintézményként” számon tartott megyei múzeumokban volt, és „utazó szakemberként” ők látták el ezeket a feladatokat a hozzájuk tartozó kisebb vidéki városi múzeumokban. Ha ezek a kisebb múzeumok önálló gazdálkodási szervezetként egy-egy önkormányzathoz kerülnek, azonnal jelentős szakemberhiány keletkezik. Arról nem is beszélve, hogy például a kistelepüléseken lévő tájházak esetében már most is látni, milyen kiszolgáltatottak ezek a létesítmények az aktuális hatalomnak. Ha épp egy joviális, nyugdíjas tanár bácsi kerül a polgármesteri székbe, esetleg többet áldoznak a kultúrára, ha egy vállalkozó vagy kereskedő követi, az inkább a focicsapatot pártolja.
Csaknem minden harmadik
Az erőforrás tárca interneten elérhető statisztikája szerint 2010-ben 732 muzeális intézményt tartottak nyilván Magyarországon. A 212 érintett vidéki kiállítóhely tehát csaknem az állomány harmadát teszi ki. Tény ugyanakkor az is, hogy ezen kollekciók között csak néhány olyan van, amely fel tudott kapaszkodni az élbolyba – azaz az évi százezernél több látogatót fogadó intézmények közé. Az is kétségtelen, hogy az évi kilenc-tízmillió látogató csaknem fele hagyományosan a „top 20” múzeumot keresi fel: ebbe a körbe tartozik például a Szépművészeti Múzeum vagy az egri Dobó István Vármúzeum. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a 212 érintett vidéki muzeális intézmény 23 millió műtárgyat őriz, jelentős részben régészeti és néprajzi anyagot. Ezek feldolgozása és értő tárolása olyan feladat, amelyet valakinek muszáj elvégeznie.
