A Magyar Hajózásért Egyesület tagjai március 12. és 18. között megpróbálták „felúsztatni” a Szőke Tiszát, vagyis a hajótérbe került vizet kiszivattyúzva, felszínre hozni az elmerült utasszállítót, s elzárni a rést, ahol a víz betört. Az akció a nem elégséges szivattyúkapacitás és a nagy mennyiségű vízbetörés miatt sajnos nem sikerült. Néhány helyiségből ideiglenesen ugyan ki tudták szippantani a vizet, de azok újra megteltek, amikor a szivattyúzás abbamaradt.

Nem sikerült megtalálni azt a rést sem, amely végül a süllyedést okozta. A búvárok szerint ez nem a hajó oldalfalán, hanem a fenekén lehet. Mint korábbi felmérések dokumentációjából tudható, a fenékaljon már régebben is betonozással hárították el a beszivárgásokat. Az 1917-ben épült hajó eredeti lemezvastagsága 5,6 milliméter, ám a lemezek nagymértékben korrodálódtak az elmúlt 95 évben.

A hajó 1979 óta áll Szegeden, rendezvényhajóként szolgált tíz évvel ezelőttig. Azóta azonban elhagyatottan vesztegel a tápéi öbölben. Jelenlegi tulajdonosa egy felszámolás alatt lévő kht., amely korábban nyert ugyan félmilliárd forint támogatást a felújításra, de nem tudta előteremteni az önrészt, ezért a hajó renoválása meghiúsult. A felszámoló hamarosan eladásra hirdeti meg a hajót. Fennáll a veszélye, hogy roncskereskedők vásárolják fel, és szétdarabolják, esetleg annak ellenére, hogy a műemléki védése folyamatban van. A hajót vagy egyes részeit védett műtárggyá fogják nyilvánítani.

A hozzáértők közt is vita volt arról, hogy megmenthető-e a hajó teljes egészében. Egyértelmű álláspont, hogy nagyon nagy költséggel elvileg igen. Szabó Endre hajóépítő mérnök szakvéleményében leírja, hogy a hajó nagy körültekintéssel kisólyázható lenne, hasonlóra már volt példa, tehát „a hajót nem feltétlenül kell kapkodva szétvágni, lebontani”. Portás Csaba azonban reménytelennek látja a helyzetet. Véleménye szerint a felújítás hatalmas összeget emésztene fel, körülbelül másfél milliárd forintot, de ebben az esetben sem tudna a hajó az eredeti kabinméreteivel és -számával luxushajóként működni, nem tartaná el magát. Ennél valamivel többért már egy teljesen új, de nagyobb és minden igényt kielégítő hajót lehetne építeni a régi mintájára, belehelyezve a Szőke Tisza eredeti alkatrészeit, épebb hajóbordáit, védendő értékeit: „a gőzgépet, a díszlépcsőn és az első osztályú fogadóteremben lévő kovácsoltvas korlátokat, a kormányszerkezetet, a kormányrásegítő gőzgépet és még pár olyan anyagot, amely érdemes és alkalmas az új hajóba történő beépítésre. Dokumentáltan ki kell emelni a hajóból, konzerválni kell, és egy folyamatosan, biztonságosan őrzött raktárban kell tárolni addig, amíg a beépítésre sor nem kerül. Sajnos a hajó többi része menthetetlen, ezeket (pl.: az intarziás belső fa burkolópaneleket stb.) fel kell mérni, és dokumentálni kell, hogy az új hajóban újraalkothatók legyenek.”

A tőke egyelőre nem kapdos a lehetőség után, hogy pénzét egy ilyen újjáalakított nosztalgiahajó építésébe fektesse. Laikusok fölvetnek olyan lehetőséget is, hogy mint Romániában a Tudor Vladimirescu nevű gőzöst tíz évvel ezelőtt, ezt is az államnak kellene felújítania kormányzati, reprezentációs használatra. Ennek nem sok esélye látszik. Az egyetlen állami szerv, amely jelenleg a hajóval foglalkozik, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, egyelőre közlekedési múzeumi szakértő segítségével azt próbálja megítélni, hogy mit védjen a Szőke Tiszából.

A hajó műemléki védése már folyamatban van, de ez aligha segít rajta