De Niro a Titanicon

A tavalyi nehézségek után, illetve az általános gazdasági és a kulturális helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy nem panaszkodunk, és csak a filmekre fogunk koncentrálni – így kezdi nyilvános köszöntőjét a ma este kezdődő, 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Horváth György.

Ezzel a mondattal tökéletesen jellemezhető az idei mustra: kisebb zsűri, kevesebb versenyfilm, szerényebb kiállás jellemzi a jövőre jubiláló fővárosi nagyrendezvényt.

Mindebből a filmrajongónak nem kell feltétlenül sokat észrevennie, ugyanis idén első ránézésre is izgalmasnak ígérkezik a program. Ahogy Horváth György mondja, visszakanyarodtak az alapokhoz, azaz kis országok kevésbé ismert filmjeit válogatták össze; a cél pedig a jövő nagy tehetségeinek a felfedezése, bevezetése az értő hazai közönségnek. Példaképpen a dán Nicholas Winding Refnt említi Horváth, aki Pusher-trilógiájával a Titanic visszatérő alkotója volt, tavalyi cannes-i rendezői díja a Driveért viszont már az abszolút világsztár kategóriába emelte. Az idei szelekcióból a szerb Maja Milost emeli még ki, aki Klip című művével robbant be a köztudatba a januári, rotterdami mustrán. Ahogy fogalmaz, nem csodálkozna, ha már a második egész estés művével komoly elismeréseket aratna.

A versenyen kívüli program fontos része még, hogy a titanicos szelektorok ráerősítettek a zenei filmekre: ennek következményeként a megszokott négy budapesti artmozi (Uránia, Toldi, Örökmozgó és Kino) mellett új helyszínként bekapcsolódik az A38-as Hajó is. A Titanic filmszelekciójának stílusát egyébként Horváth leginkább a már említett rotterdami mustráéhoz és a Berlinale Fórum szekciójáéhoz hasonlítja. A legtöbb film manapság a tinédzserek világát és a felnőtté válás problémáit taglalja feltűnő részletességgel.

– A Titanic Budapest egyetlen működő filmfesztiválja. A munkát elvégeztük, de ahol lehet, visszafogtuk magunkat – mondja Horváth György a költségvetést firtató kérdésünkre. Erre szükség is volt, mivel túl sok állami támogatással nem rendelkeznek a szervezők. A fővárostól kaptak kétmillió forintot, ami nem sok, de az igazgató jelzésértékűnek tartja a döntést. Úgy érzi, a városvezetés, amennyire módjában állt, kiállt a rendezvény mellett. Arra a kérdésre, hogy a fesztivál honlapján az állami támogatók között felsorolt Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Kulturális Alap mivel járul hozzá a mustrához, Horváth György nem tudott egyértelmű választ adni. „Még nincs semmi konkrét, folynak az egyeztetések” – fogalmazott diplomatikusan a szakember. Úgy tudjuk, a két állami pénzosztó intézmény még nem döntötte el, hogy melyikük milyen mértékben támogassa a Titanicot. Az NKA nagyrendezvényes kollégiumának volt ugyan egy pályázati kiírása, azonban az a május után megrendezendő eseményeknek szól – így az áprilisi Titanicnak egyéni pályázatot kellett beadnia, melyről még nem született döntés. Ugyanez a helyzet a filmalaphoz beadott pályázatukkal. Nem mellékesen: az MNF és a NKA között létrejött együttműködési keretmegállapodás szerint a filmes rendezvények támogatása egyértelműen az utóbbi feladata, de később a filmalapnál is lehetőség nyílt egyéni pályázatok beadására. Például Szabó István Az ajtó című filmjének díszbemutatóját kétmillió forinttal támogatták.

Mivel Horváth György tavaly az erőforrás minisztériumtól is várt segítséget, erre is rákérdeztünk: írásban vették fel a kapcsolatot az illetékesekkel, akiktől csak szóbeli választ kaptak. Eszerint a Nefmi ebben az évben nem foglalkozik filmes támogatással.

Robert De Niro újra taxisofőrködik a Titanicon

A 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált Paul Weitz Mocsokváros utcáin (Being Flynn) című művének magyarországi premierje nyitja ma este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmben a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niro a különc, nagydumás Jonathan Flynnt alakítja, aki elhagyja feleségét (a négyszeres Oscar-jelölt Julianne Moore) és gyermekét, Nicket (A család kicsi kincséből és a Vérző olajból ismert Paul Dano), majd börtönben köt ki, szabadulása után pedig évekig taxisofőrködik. Egyre többet iszik, egyre lejjebb csúszik, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve tizennyolc év után felkeresi önmagát íróként kereső fiát. A Mocsokváros utcáin a szülő és gyermek közötti elszakíthatatlan kötelékek és kibékíthetetlen konfliktusok, apa és fia művészi törekvéseinek története, melyet közösen írnak. A filmet április 19-től vetítik a magyar mozik, forgalmazza a Bing Bang Media.

Mocsokváros utcáin
Mocsokváros utcáin
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.