Leszavazták a válogatót

Egyetlen független színházi előadás sem szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. Érvként például az hangzott el: olyan darab szóba sem jöhetett, amelyre csak harmincan férnek be.

Az egyik válogató, Zappe László, lapunk kritikusa a Színház.hu-nak azt nyilatkozta: „Nem tülekedtek a jobbnál jobb alternatív előadások. Azok a műhelyek, ahol éveken át holtbiztosan termett izgalom, most derék, középszerű, érdekes, de nem a POSZT ajtaján dörömbölő előadásokkal rukkoltak elő”. A Pintér Béla és Társulata vezetője, Pintér Béla ennek kapcsán azt kérdezte Zappétól: ha középszerűnek tartotta a Kaisers TV, Ungarn című előadásukat, akkor miért dicsérte a Népszabadságban? Miután a napokban a Revizor kritikai portálon négy neves független alkotó is hasonló kifogásokat fogalmazott meg, megkértük Zappe Lászlót, válaszoljon a kérdésekre.

„Nem csodálkozom azon, hogy a független társulatok vezetői, képviselői háborognak, amiért az idei POSZT-ra egyetlen független előadás sem került be. Bár máskor is előfordult ilyen, és nem emlékszem, hogy akkor hasonló felzúdulás támadt volna. Most azonban más a helyzet, a függetlenek jó okkal érzik fenyegetve magukat. Azon sem csodálkozom, hogy az ellenük folyó politikai színezetű támadások részének tekintik, hogy kimaradtak az országos színházi találkozóról. Éppen ezért nincs is különösebb kedvem vitatkozni velük. Különösen nem Pintér Bélával. Csak hát ő tette fel a költői kérdést, miután hosszan idézte a Kaisers TV, Ungarnról írt lelkes kritikámat, hogy mi történt október óta. Amit szorgos kommentelők rögtön meg is toldottak néhány becsületsértő feltételezéssel. Pedig a válasz roppant egyszerű: leszavaztak. Válogató társaim (Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Bicskey István rendező, koreográfus – a szerk.) egyike sem osztotta a lelkesedésemet. Más kérdésben is maradtam egyedül, amikor társaim ellenvetéseimet hagyták figyelmen kívül. Ezt valahogy senki sem emlegeti föl.

Nem szeretem magamat ismételni, de le kell szögezzem, hogy a véleményem nem változott meg október óta a Kaisers TV, Ungarnról, ma is az elmúlt évad egyik legfontosabb, a magyar történelem és mentalitás alapkérdéseit gyönyörűen ábrázoló színházi produkciójának tartom. És évek, sőt évtizedek óta nem változott meg a véleményem a független színházi alkotók szerepének fontosságáról sem. A néhai előadó-művészeti törvény legfontosabb intézkedésének a függetleneknek garantált 10 százalékot gondoltam, és felháborítónak tartom ennek megszüntetését. Éppen ezért én sajnáltam és sajnálom a legjobban, hogy a válogatási időszakban nem láttam más olyan független előadást, amelyet a magam ízlése szerint jó lelkiismerettel a POSZT-ra ajánlhattam volna a Pintér Béla és Társulata előadásán kívül. Pedig igyekeztem, több mint 70, az egyetemi előadásokkal 80-nál is több független előadást néztem meg válogatói szándékkal. Ragaszkodtam ugyanis a magam értékrendje szerinti minőség elvéhez.

Éppen ezért Pintér Bélának azt a feltételezését sem fogadhatom el – legalábbis magamra nézve –, hogy a tavalyi válogatók bátrabbak voltak. Mondhatnám azt is, hogy könnyű volt nekik, hiszen tavaly éppen interregnum volt a POSZT élén, a Magyar Teátrumi Társaságnak pedig még semmilyen befolyása nem volt a POSZT-ra. A megváltozott helyzet azonban engem legfeljebb zavart, de személyes véleményeimben, döntéseimben a legkevésbé sem befolyásolt.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.