Zoltán menti Botondot

Megmenekül a nevezetes Váci úti Láng Gépgyár tervtára, melyben még a gyár XIX. századi termékeinek tervrajzai is fellelhetők. Néhány hónapja a páratlan dokumentumanyag sorsa még kevésbé tűnt biztosnak.

A hajdani Láng Gépgyár telephelyének tulajdonosa fejlesztés miatt bontásra szánja az egykori tervezőiroda épületét, melynek pincéjében a terveket raktározták. A tervrajzok ma már szinte csak technikatörténeti szempontból érdekesek – bár úgy nagyon –, ezért tulajdonosuk, az Alstom Hungária Zrt. felajánlotta hivatalos intézményeknek és magánalapítványoknak, vigye, aki biztos helyre tudja elhelyezni őket. A felajánlásra legelőször a Zoltán Gőzös Alapítvány talált megoldást. A magyar hajómatuzsálemek mentésével foglalkozó civil szervezet tagjai vállalták, hogy a tervtár anyagát elszállítják, s hosszú távon meg fogják oldani a raktározását is.

Január elején az alapítvány aktivistái mintegy ötven raklapnyi, körülbelül hatvan köbméternyi dokumentumot szállítottak el a Váci útról, többségében tervrajzokat, melyeket a tervtári fiókokkal együtt emeltek ki a beépített tárolószekrényekből. A raklapra pakolt fiókok körbefóliázása után teherautóra tették és ideiglenesen egy csepeli raktárba vitték az anyagot.

Deák László, az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint már két éve keresik a tervek helyét, több közgyűjteménynek is felajánlották, például az országos műszaki könyvtárnak, de nem találtak befogadót. Ezek után kerültek kapcsolatba az alapítvánnyal. A cég ingyen átadta a tervtárat, azonban a dokumentumok gazdasági célú hasznosításának jogát fenntartották. Deák László szerint a hatvan köbméternyi anyagból jó, ha fél köbméternyi tartalmazhat esetleg még hasznosítható információkat.

A megszűnt vagy privatizált budapesti nagyvállalatok maradandó értékű iratanyagát minden esetben (hacsak nem országos jelentőségű cégről van szó) a fővárosi levéltárnak kellene átadni. De kevés olyan megszűnt vállalat volt, ahol jutott még energia az irattár végső rendszerezésére – mondja Takács Edit, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa. A Láng működésére vonatkozó történeti iratanyag átvétele az Alstomtól részben megtörtént, részben folyamatban van, a tervtári anyagról azonban sokáig nem volt tudomásuk. A tervanyag általában teljes terjedelmében nem történeti értékű, ezért levéltári megőrzésre mintát szoktak átvenni. De erre jelen esetben nem került sor, mert az Alstom megegyezett a Zoltán Gőzös Alapítvánnyal a dokumentumok adományozásáról, illetőleg a további állagmegőrzés és bemutatás lehetőségének biztosításáról.

A Zoltán Gőzös Alapítvány nem válogatott, hanem pakolt: számára minden rajz értékkel bír, amely e nagymúltú gépgyárhoz köthető. A levéltár munkatársai az elszállítás óta figyelemmel kísérik a fejleményeket, szakmai ismereteikkel segítik a kétségtelenül értékes anyag megmentését. Az, hogy a tervek között milyen kincsek találhatók, ma sem tudható pontosan, hiszen az átnézésre még nem volt idő. Neuwirth Csaba János, az alapítvány munkatársa szerint régi cukorgyárak, szeszfőzdék, vízerőművek, gőzerőművek, malmok berendezéseinek és alkatrészeinek rajzai nagy számban fordulnak elő. Köztük találhatók a kelenföldi erőmű eredeti berendezésének tervei is. Találtak rajzot repülőgép-alkatrészről, gőz- és dízelhajómotorról, még első világháborús német tengeralattjáró-alkatrészről is. Az anyag a hadtörténeti kutatók számára is érdekes lehet: a munkatársak kezébe került például az egyik fi ók ból a Botond márkájú II. világháborús teherautó szerkezeti ábrája.

A négy teherautónyi tervanyag fél évig maradhat a csepeli raktárban (illetve kisebb része egy esztergomi hangárban várakozik), ez idő alatt kell a végleges helyét megtalálni. És úgy tűnik, meg is találták. A szakmai körökben elterjedt információk alapján a tervek iránt érdeklődött a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft., a régi Ganz még megmaradt és prosperáló vállalatrésze, amely hasonló területen működik, mint a régi Láng Gépgyár. Vízgépészeti, olajipari és erőművi berendezéseket gyárt, számára tehát nagyon érdekes lehet még a régi tervtár. A közelmúltban megegyezés született, hogy a hatvan köbméter tervanyagot a cég saját tervtárában, szakszerűen elhelyezi. Az anyag átadását és sorsának további alakulását a fővárosi levéltár, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Műszaki és Közlekedési Múzeum és nem utolsósorban a Zoltán Gőzös Alapítvány munkatársai is figyelemmel kísérik. A tervek feldolgozása, jegyzékelése, értékelése a végleges elhelyezés és a gombamentesítés után kezdődhet meg. A papírokra rakódott porból vett mintákban ugyanis gombaspórákat találtak a szakemberek. A korábbi tárolási hely klímája ugyan nem kedvezett a gombák kifejlődésének, de másik helyen esetleg a csírázás megindulhat, ezért jövőbeli új helyére már mindenképpen spóramentesen kell elhelyezni az anyagot. A mentesítés költségeit szintén a Ganz vállalja. Végezetül jó hír az is, hogy sikerült megegyezni az Alstommal a gazdasági célú hasznosítás jogáról is.

Technikatörténetileg érdekes
Technikatörténetileg érdekes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.