Miként a pálinkát szívesebben megveszi az ember, mint a szeszes italt – mert az előbbi minőséget és természetességet jelez, míg az utóbbi valami zagyva kémiai folyamat végeredményét –, úgy van egyfajta elvárása a legfőbb hírműsorral, a híradóval szemben is. Például, hogy legyen benne hír.

„A hír az objektív újságírói műfajok közé tartozik, rövid, tényszerű összefoglalója egy olyan történésnek, amely sok embert érint. A hír valamennyi objektív műfaj alapja” – ez a szikár műfaji definíció. Ezzel szemben mit látunk az RTL Klub múlt vasárnap esti huszonkét perces hírműsorában?

Nos, a vezető riport arról szól, hogy egy hatvanéves férfi megégett egy avartűzben. – Jajgatott a fájdalomtól, és megállás nélkül beszélt a családtagjaihoz a férfi, miközben a mentősök az életéért küzdöttek – mondta a magát nagyon komolyan vevő riporter, majd később hozzáfűzte, hogy összeégett testvére látványától teljesen összetört a férfi húga, akivel persze az üszkös domb mellett mindjárt interjút is készítettek. Megszólaltatták még a sérült egyik fiát, az orvosát, mutatták a mentőket, a kórházi ágyat, a környéket, egyszóval úgy tettek, mintha ez egy komoly társadalmi problémát feszegető riport lett volna.

Aztán jött a második tudósítás: egy várpalotai nő segíteni akart egy zebrán elesett asszonynak, de kiszállva az autójából, nem húzta be a kéziféket, ezért a kocsi áthajtott az idős nőn, aki meghalt. Hosszú másodpercekig mutatták az utcát, „ebben a kereszteződésben lett rosszul...” – halljuk is, mintha ettől a történet híradószerűvé válna, pedig dehogy.

S lehet még fokozni. – A szemébe sütött a nap, ezért hajtott robogójával a sínekre – kezdődik a harmadik tudósítás, és az idős bácsi büszkén mondja, hogy neki bizony volt lélekjelenléte, mert a motor alól kihúzta a lábát, mielőtt jött volna a vonat, kár, hogy a motort nem tudta megmenteni, mert a tetejét a sorompó, az alját meg a mozdony vitte el.

A negyedik híranyagban egy három éve körözött férfi elfogása szerepelt, az ötödikből megtudtuk, hogy egy idős nyugdíjas házaspár véletlenül kétmillió-hétszázezres telefonszámlát kapott, amitől „majdnem rosszul lettek” (a „majdnem” szó nagy kedvencem nekem, amióta egy bulvárújság azt adta hírül, hogy Nóci majdnem leejtette a mobiltelefonját. Vajon mi van most Nócival, a jegesszőke szépséggel, utána mehetne ennek is az RTL-híradó, simán beleférne a műsorstruktúrába...).

A hatodik anyag a kiégett acsádi szociális otthonról szólt, és itt el is érkeztünk a híradó feléhez.

A külföldi blokkban már valódi riportok szerepeltek: az egy évvel ezelőtti japán katasztrófáról szóló összeállítás bebizonyította, hogy igenis lehet két percben tartalmas, izgalmas, informatív, mégis emberi híradós anyagot készíteni, amelybe beleférnek archív felvételek, számok, tények, és még az a férfi is, aki önszántából egyedül maradt egy kihalt városban, hogy gondozza a hátrahagyott háziállatokat. A vendéganyagon látszott, hogy olyan profik készítették, akik tisztában vannak a hírműsor kritériumaival, és nem gondolják, hogy a nézők híréhségét tűzzel, vérrel, összetört robogóval és majdnemekkel kell kielégíteni.

De hogy még ennél is világosabb legyek: a vendéganyag volt a pálinka.

A többi meg a szeszes ital.