Rákosi 120
A feltálalt anyagot a viszontszeretett dolgozó nép neki címzett többezernyi ajándéktárgyából állították össze a korabeli rendezők. A múzeum pénteken megnyílt tárlata erre az alkalomra emlékezik, a kollekció persze erősen kivonatos, de némi távolságtartással szemlélve kifejezetten élvezetes.
A látogatót egy kedves, hímzett abrosszal köszöntik, amely nemcsak küldetése okán érdekes, hanem azért is, mert a hugyagi MDP szervezet különmegbízottjai két s-sel komponálták rá az elvtárs szót, ki tudja, lehet, hogy direkt, talán így akarták jelezni, hogy a címzett kiváltképpen elvtárs. Oldalt tárlókban elevenednek meg a hajdani kiállításon bemutatott kincsek, mindenekelőtt egy csipkéből formázott falikép, amelyen a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének nagyiványi akciócsoportja kíván hosszú életet vezérének; vörös csillag látható rajta, amelyet két békegalamb fog közre lebegve – akkurátus munka. Mellette szépen faragott duntántúli pásztorbot díszlik, BÉKE felirattal, amely ugyancsak.
A következő attrakció egy szintén nagy műgonddal összeállított, bár kissé ravatalozói atmoszférájú fekete-fehér terítő, Sokáig éljen szeretett vezérünk (...) címmel (Tolna), de kiemelnék még egy úgynevezett csanakot is – mondjuk: füles fabögre –, amely nem csupán a neve miatt izgalmas, hanem azért is, mert a népi tárgyalkotó minden gond nélkül belefaragott a fülébe egy szovjet modorú pentagramot, mutatva, hogy a népi tárgyalkotás mennyire nem valami alkalmazkodás- és fejlődésképtelen, múltba zárkózó tevékenység, hanem hogy mennyire ellenkezőleg. Nem sokkal arrébb a vendég egy „Éljen Kozma János és neje Lengyen Róza 1908” felirattal ellátott díszkulacsot láthat, amit a vendég nem nagyon ért, utána pedig a hajdani kiállítás képeiben gyönyörködhet egy tévéképernyőn. Elképesztő, mi mindent kapott Rákosi Mátyás, sok egyéb csoda mellett például mozgó darumakettet, kisvonatot tojással és krumplival megrakva, sőt asztali Sztálint is, a miheztartás végett.
Megfigyelhető több remek, többnyire ugyancsak népi demokratikus címerzettel feljavított szarukürt, például Nádudvarról, egy klassz ötágúcsillag-hasú pereckulacs Karcagról, néhány díszdoboz, többek között a Csongrád megyei termelőszövetkezetek dolgozóitól, féldomborművű Rákosival, számos kézbe való kendő (galgagutai DISZ, Pöspökladányi állami ált. isk. VII. oszt., turai kultúrotthon), valamint egy pazar dísztörlőkendő, amelyet a letenyei járásbeli Tótszerdahely délszláv községtől kapott a kedvezményezett. A délszláv szót feleakkora betűkkel varrták rá, mint a többit.
Az egyik vitrinben egy kiadvány hívja fel magára a figyelmet, a címe Rákosi Mátyás 60. születésnapja: a magyar díszítőművészet fejlődésének hatalmas forrása (különlenyomat az Ethnographia 1952. évfolyamából, Akadémiai Kiadó). Ez nyilván remekül hangzott, ám mint megtudtam, van vele egy kis hiba, tudniillik a tárgyak jó része már rég megvolt, mire a jubileum bekövetkezett – a bölcs magyar dolgozó nép azonban feltalálta magát, ide egy-két öltés, oda három-négy vágás, és máris készen volt az egyszeri és megismételhetetlen szuvenír. Ez egyébként egy ponton ki is derül: volt, aki egy 1920 és 1940 között készült bukovinai bőrmellényt alakított át, még csak nem is különösebben, és vélhetően ilyesmi történhetett azzal a karikás ostorral is, amelynek nyelére apró Rákosi-fotót szegelt az ügyes kezű művész.
Régi látogatók kerestetnek
A 32 termet elfoglaló 1952-es kiállítást már az első két napon is több mint tizenhétezren tekintették meg a Szabad Nép korabeli beszámolója szerint. Mint Sedlmayr Krisztina néprajzkutató, a múzeum munkatársa érdeklődésemre elmondta, a zárás után a hatalmas anyag részben a Néprajzi Múzeumban maradt, részben a Munkásmozgalmi Múzeumba (majd annak megszűnése után a Magyar Nemzeti Múzeumba) és az Iparművészeti Múzeumba került, a tárgyak egy része azóta elveszett. A mostani tárlatra kifejezetten a néprajzhoz köthető darabokból szemezgettek a szervezők, a kiállítás abba a programba illeszkedik, amellyel a ház történetét, annak emlékezetes mozzanatait elevenítik fel. A rakosi60@neprajz.hu e-mail címen várják a közönség reakcióit, különösen azoknak a visszaemlékezéseit, akik ott voltak a hatvan évvel ezelőtti kiállításon.
