Rafinált einstand
E jogdíjakat beszedő, úgynevezett közös jogkezelő szervezetek (nálunk összesen kilenc) működését korábban kifogásolta Brüsszel, mert monopolizáltak egy-egy művészeti területet, ami ellentétes az uniós alapelvekkel. A 2010 előtt működő szociálliberális kormány halogatta a változtatást, mondván, a miénkhez hasonló a gyakorlat több uniós országban, ahol praktikus okokra hivatkozva vonakodnak megszüntetni a monopolhelyzetet. Ne mi legyünk a „jó tanuló” elsők, akik lépünk. A hazai közös jogkezelők (például az Artisjus, a Filmjus, a Hungart és mások) véleménye is az volt, hogy egyazon területen működő több jogkezelő működése zavart okozna, veszélyeztethetné a jogdíjak beszedését. Mondhatni, a korábbi kormányzat ebben – a művészek jövedelme, egzisztenciája érdekében – „unortodox” módon járt el. A Fidesz-kabinet viszont az uniós követelményekre hivatkozva tavaly decemberben keresztülvitte a törvénymódosítást (ebben a kormányoldalt a szocialisták is támogatták). A szerzői jogi törvény januártól hatályos módosítása azonban nemcsak a monopolhelyzetet számolta föl, hanem az önállóság egy részét is.
Az egyik rendelkezés szerint a több mint tízmilliárdos bevételt elérő közös jogkezelő egyesületeknél önkéntesen szociális-kulturális célra elkülönített és az érintett művészek támogatására fordított összegek 70 százalékát (!) át kell adni ezután a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA). Ott egy külön kollégium fog majd dönteni az összeg – L. Simon László, az NKA bizottságának elnöke szerint várhatóan évi félmilliárd forint – fölhasználásáról. A közigazgatási és igazságügyi tárca erről szóló közleménye nyíltan beszél a jogkezelőknél a „kormányzati kontroll” eszközével megteremtett „átláthatóságról”, miközben meglepő módon az érintett szervezetek önkormányzatiságának „szem előtt tartását” is hangsúlyozza. Ez utóbbiról annyit, hogy míg korábban a kulturális tárca felügyelte a közös jogkezelők működését, mostantól e civil szervezetek művésztámogatási politikáját „a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérését követően, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala javaslatára az igazságügyért felelős miniszter hagyja jóvá”. Tehát az NKA-val együtt immár négy kormányzati szerv szól bele abba, hogy a művészek által választott belső grémiumok hogyan osztják el a művészek pénzét – a többi között kiadványok támogatására, szociális és nyugdíjsegélyekre, kimagasló művészi értékek létrehozásának premizálására és hasonlókra. Nem adót, nem közpénzt tehát, hanem a művészek alkotásai után befolyt törvényes jogdíjat. Amelyben – nemzetközi egyezmény alapján – jelentős összeggel szerepelnek külföldiek magyarországi járandóságai is.
Egyvalami változatlan maradt: a jogdíjak legfeljebb 10 százalékának szociális-kulturális célra történő elkülönítéséről továbbra is a művészek dönthetnek szabadon. Már voltak is olyan hangok, hogy ha az állam ráteszi a kezét erre a pénzre, akkor inkább nem különítenek el semmit, mindent kiosztanak az utolsó fillérig. A kultúrában manapság uralkodó sanyarú állapotok, egyes művészcsoportok súlyos megélhetési gondjai azonban arra sarkallják a jogkezelő szervezetek képviselőit, hogy modus vivendit találjanak a kormányzattal. Információink szerint a jogkezelők közös javaslatot fogalmaztak meg, és a napokban már el is küldték az NKA-elnöknek (aki Fidesz-képviselőként és a parlament kulturális bizottsága elnökeként igencsak aktívan vett részt a törvénymódosításban). Annyi kiszivárgott, hogy ebben a javaslatban szerepel: továbbra is a szervezetekhez tartozó művészek legyenek a kedvezményezettjei az új NKA-kollégium pénzosztásának az átutalt pénzösszeg mértékéig. A kollégiumban pedig megfelelő arányban képviseltethessék magukat a jogkezelő szervezetek.
Művészkörökben most feszült várakozás előzi meg a döntést: sikerül-e egyezségre jutni a saját pénzük dolgában?
