A halál oka: szívlövés. A kérdés 150 év után is az: gyilkosság vagy öngyilkosság történt? Ez az, amit el kellene dönteniük a Teleki-emlékkiállításra vendégül hívott mai bűnügyi szakértőknek. Ha ma történne az eset, négyszer-ötször annyi vizsgálatot végeznének el a helyszínen, s négyszer-ötször annyi körülményt vennének figyelembe, mint tették ezt a hajdani kollégák. És ezt meg is mutatják egy berendezett kis történelmi enteriőrben, amely azt a szobát hivatott megidézni, melyben Teleki holttestét 1861. május 8-án reggel megtalálták.

Ma már elég hiányosak a rendelkezésre álló adatok és a kézzelfogható bizonyítékok. Nincs meg a gyilkos fegyver, sőt még az eredeti helyszín sem: a Szervita téri Teleki-palota a II. világháborúban elpusztult. Ennek második emeletén történt az eset. Az egykori tárgyi bizonyítékok közül csupán néhány tealevél maradt meg, Teleki utolsó teájából. És négy fotó. A magyar kriminalisztika történetének első helyszínrögzítő fotográfiái. A Szervita tér sarkáról hívott polgári fényképész, Mayer György készítette őket. A ma ismert példányok az 1940-es évek elején kerültek a Dessewffy családtól a Nemzeti Múzeumba. És megvannak az egykori rendőrségi jegyzőkönyvek is, melyekből kitűnik, hogy fontos nyomokat nem rögzítettek, fontos tanúkat nem hallgattak ki, s jó néhány lényeges körülményt nem vettek figyelembe.

Az öngyilkosság verzióját leginkább az erősíti, hogy a hely, ahol a pisztoly a földre koppant és nyomot hagyott a padlón, oly közel volt a falhoz, hogy ha Teleki valóban ott állt – amire a holttest fekvésének irányából lehetett következtetni –, nem fért volna el vele szemben a gyilkos a hosszú csövű pisztollyal. Hacsak nem egészen a falhoz hátrálva, felemelt könyökkel föntről lefelé célozva. Elvileg persze lehetett így is, hisz a lövés 45 fokban lefelé irányulva hatolt a testbe.

A korabeli nyomozók (Thaisz Elek főkapitánnyal az élen) nem rögzítették, hogy az áldozat ujjain volt-e lőpornyom, nem hallgatták ki Tisza Kálmánt, aki akkoriban Teleki pártjának alelnöke volt, s a végzetes estén mintegy három órát töltött Teleki lakásán. Az sem érthető, miért fogadták el a néhány szobával arrébb lakó családtagoktól azt a vallomást, hogy nem észlelték a lövés hangját, amikor egy városi éjjeliőr azt vallotta, hogy éjjel fél kettő tájban durranást hallott a palota felől, s azt hitte, leverték a lakatot valamelyik boltról. Nagyon is úgy tűnik, hogy a családnak szándékában állt valamit eltussolni. A rendőrségi jegyzőkönyvben például Tisza távozásának időpontját átjavították: eredetileg este 11-et írtak, ezt valaki 9 órára módosította.

Az eset mai újragondolása alapján azt feltételezik, hogy a családtagok hallhatták a lövést, s amikor a szobába nyitva nyilvánvaló lett számukra, hogy Telekit nem tudják megmenteni, valószínűleg elrendezték a környezetet. Talán ők helyezték a fiókba az asztalon hagyott, másnap elmondandó beszédének befejezetlen kéziratát. Nehogy ez a beszéd, melyben a béküléspárti Deák Ferenccel vitázott volna, összefüggésbe kerüljön a halálesettel – sejteti a kiállítás katalógusában Csorba László –, mert ez talán nem használt volna az udvarral való békülési folyamatnak. Hiszen ekkor már saját párttársai és éppen Tisza is ellene voltak egy újabb függetlenségi küzdelemre való készülésnek, és a kiegyezés felé hajlottak, csak más áron, mint Deák.

Teleki hatalmas lelki nyomás alatt őrlődött: a Kossuth-emigráció radikálisabb törekvéseinek hazai vezéralakjaként nem hagyhatta cserben külföldön bujdosó elvbarátait. Másrészt viszont 1860 decemberében, amikor évtizedes emigráció után Szászországban elfogták és kiadták Ausztriának, sorsa Ferenc József kezébe került, aki feltételekkel kegyelmezett meg neki, s ő passzivitást ígérve térhetett haza Magyarországra. Ez a kötelezettség a császár által aláírt országgyűlési meghívóval rövidesen feloldatott ugyan, de Teleki sosem bocsátotta meg magának, hogy óvatlanul besétált Ferenc József kelepcéjébe.

Önvádak, kényszerek emésztették jó ideje, melyek kiélesedtek egy döntő parlamenti nap előtt, egy olyan párttárssal való hosszú beszélgetés után, aki kételyeit csak erősíthette. Május volt, de aznap épp hideg. Teleki bundát öltött napközben, ez látható a fotókon a székre vetve. A hidegfront kedvez az öngyilkosságoknak, mondják a mai rendőrszakértők, alátámasztva az öngyilkosság verzióját, mely végül a megismételt helyszíneléssel sem dőlt meg.

Teleki temetése minden addigit felülmúlt, a Nemzeti Múzeum előcsarnokában, a rotundában ravatalozták fel (hosszú hagyományt teremtve), ahol most épp ezt a ravatalt idézi installációjában a róla szóló kiállítás, halálát pedig újra és újra elemzik a decemberben és januárban is folytatódó múzeumi helyszínelések.

A múzeumi helyszínelés hónapokon át tart FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD