Egy rezignált nyugger vallomásai

Tíz év után új dalokat publikál Bródy János, Az Illés szekerén című szólóalbuma ráadásul a hetedik a sorban, s készítése közben óhatatlanul József Attila sora jutott az eszébe: a hetedik te magad légy! A beatgeneráció emblematikus alakja műfajilag meglehetősen sokszínű lemezt tett az asztalra, és továbbra is inkább szerzőnek, mint előadóművésznek tartja magát. Meg úgy érzi, ez a tizennégy dal lesz az ő zenei hagyatéka.

Miért most? Hisz nincs semmilyen kerek évforduló az életedben.

- Most nincs, de amikor tavaly tavasszal belekezdtem, 65 éves voltam, és annak médiavisszhangja, illetve a Leventével közösen kapott Fonogram-életműdíj azt sugallta, a közönséget még érdekli az életművem. Az EMI tavasszal újra kiadja a régi lemezeimet, egyben felajánlotta, hogy készíthetek újat. Olyan kísértés volt ez, aminek nem lehetett ellenállni. Hisz nem csak te, mások is sokszor noszogattak, hogy ideje lenne végre új dalokat írni. Az elmúlt tíz évben persze néha született egy-egy, amit koncerteken játszottam, de arra már nem gondoltam, hogy ezeket albumba rendezzem. Most viszont, hogy jött ez a lehetőség, végre megírtam azokat a szövegeket, amik az utóbbi években bennem motoszkáltak.

- Zenei szempontból meglehetősen heterogén a lemez, a szvingtől a népzenéig, a beattől a countryig, a keményebb rocktól a magyar nótáig mindenféle stílus megjelenik itt. Ennyire eklektikussá vált a zenei ízlésed?

- Inkább úgy fogalmaznék, ezek a stílusok adják az elmúlt negyvenöt év esszenciáját. Rendkívül színes palettára törekedtem, amit némi iróniával a magyarock honfoglalásáról szóló zenei Feszty-körképnek is nevezhetnék, s benne mindazon zenei irányzatok helyet kapnak, amelyek engem az elmúlt fél évszázadban megérintettek és megihlettek. A frissen írottak mellé a régi dalaim közül olyanokat válogattam, amelyek némiképp átírva belepasszolnak Az Illés szekerén koncepciójába. Nevezetesen, hogy nemzedéktársaimmal annyi mindent megéltünk, hogy sokszor fog el bennünket a déja vu érzés. Hogy mindazzal, ami mostanság körülöttünk zajlik, mintha korábban már találkoztunk volna.

- Arra utalsz, hogy a történelem ciklikusan ismétli önmagát?

- Így is lehet fogalmazni. A lemezen az egyik dalt a tavaly elhunyt édesapám emlékének ajánlottam, akivel ugyan nem volt túl jó a viszonyunk, viszont az utolsó években sokat beszélgettünk a világ dolgairól. Matematikus-közgazdászként rengeteget foglalkozott a Kondratyev-féle hosszú gazdasági ciklusokkal, s némiképp azt a sejtését is folyamatosan megosztotta velem, hogy szerinte a világ ugyanígy működik. A gazdasági körforgáshoz hasonlóan a társadalmi jelenségek is folyamatosan előállítják ugyanazokat a helyzeteket, amik hétköznapi nyelven hol a szabadság, hol a biztonság hiányáról szólnak, és ezek közül mindig az válik fontosabbá, amiből az adott társadalomban nagyobb a hiány. Észrevettem, mennyi minden maradt apámban megíratlanul, így elhatároztam, hogy még utoljára egy nagylemeznyi dalban megpróbálom összefoglalni a magam világnézetét.

- Ezek szerint Az Illés szekerén a búcsúalbumod?

- Mondhatni, igen. Egyrészt az utolsó lemezem tíz éve jelent meg, és egyáltalán nem biztos, hogy van újabb tíz évem, másrészt 2021-ben vélhetően már senki sem fog fizikai hanghordozót vásárolni. Úgyhogy ezt a mostanit utolsó lenyomatnak, zenei hagyatéknak szánom. Megvalósításában pedig egyenrangú társam volt Fodo, az ő stúdiójában vettük fel az anyagot, rendkívül sokféle a zenei affinitása és számtalan hangszeren játszik. Elmondtam, melyik számban mit szeretnék hallani, ő meg előállította a különböző variációkat. Ő a lemez hangszerelője, hangmérnöke, zenei producere.

- Elégedett vagy az eredménnyel?

- Maximálisan. Még az énekhangommal is, pedig azzal megjelentősen ambivalens viszonyban vagyok. Fodo viszont megoldotta mindazon technikai problémákat, amikkel magam nem boldogultam volna, ezért hálás vagyok neki. Úgy gondolom, hallgatható lemezt hoztunk létre.

- Azért eléggé keserű hangvételű ez a zenei hagyaték. Téged idézve, „egy rezignált nyugger” emlékezik vissza időnként párás szemekkel a régi szép időkre.

- Miért is lenne más? A jókedvűbb, derűlátóbb dalokat így is kénytelen voltam régebbi szerzeményekből beválogatni, mert amióta belekezdtem a lemezbe, nem tudtam vidám sorokat írni. Több komponensű helyzet ez, nem kívánok mindent a társadalmi folyamatokkal magyarázni, nyilván az életkorom, a személyes körülményeim is meghatározóak. Miközben semmiképp sem akartam a média megrendeléseinek megfelelően harsányan vidám, jól forgalmazható, könnyen beilleszthető albumot készíteni. Miután ez a hetedik szólólemezem, ezért ott motoszkált bennem József Attila sora, hogy igen, „a Hetedik te magad légy!”.

- S tényleg ilyennek látod magad?

- Szerintem elég színes egyéniség vagyok, de az alaphangulatom mindenképp a melankólia. Némi bölcsességgel kevert rezignált belenyugvás, hogy a világ sajnos nem megváltható. Lehet, hogy szorgalmas, becsületes munkával egy darabig még fenntartható, de hogy az a bizonyos megváltás elmaradt, azt hiszem, az utóbbi kétezer évben a filozófusok jelentős része bőségesen elmondta.

- Általánosságban fogalmazol, de hát ez a lemez – rád amúgy jellemző módon – tele van aktuálpolitikai felhanggal. A másfél évvel ezelőtti, Művészetek Palotájában adott koncerted címével is erre utaltál: Ne várd a májust!

- Már a választások előtt éreztem, hatalmas lesz a csalódottság. A társadalom széles rétegei ugyanis túlzott mértékben reménykedtek abban, hogy ha végre határozott és jelentős fölénnyel bíró párt jut a kormányhoz, akkor az képes egyenesbe rántani az ország szekerét. Én viszont úgy látom, hogy az adott társadalom kulturális és történelmi gyökerei sokkalta mélyebbek és meghatározóbbak, mint hogy a dolgokat egy rendszerváltásnak nevezett hatalmi helycsere döntően befolyásolni tudná. Miközben szomorúan tapasztaltam, hogy az általam mégiscsak igazságosabbnak és szabadabbnak ítélt társadalmi intézményrendszer, a liberális parlamenti demokrácia mennyire bizonytalan, és nálunk mennyire nem tudott hatásosan működni. S hogy ezért az emberek nagy része érthetően kiábrándult belőle. Holott számomra axiómaszerű, hogy bár a demokrácia nehézkes, minden más megoldás több szenvedést és igazságtalanságot hordoz magában.

- Néha szerintem kevésbé direkten, áttételesebben, mondhatnám, árnyaltabban is fogalmazhattál volna a dalokban.

- Az üzeneteknél fontosnak tartom, hogy úgy legyen bennük a kor, hogy közben ne feszítsék szét a műfaj korlátait. Hogy azért énekelhető dalok maradjanak. Egy kis együttérzést, reménységet, melegséget sugározzanak, de semmiképp ne legyenek szórakoztatóipari termékek, amelyek a pillanatnyi kikapcsolódást szolgálják. Az új dalokat zömmel még tavaly írtam, és furcsa módon a szövegekben megfogalmazott előérzetek többségükben azóta kezdenek egészen valóságossá válni. Azért érezheted, hogy ennyire direkt módon szólnak a mai Magyarországról, mert ennek a helyzetnek a bekövetkezését már akkor megéreztem, amikor a Ne várd a májust! című koncertet adtam a Művészetek Palotájában. A legdirektebb szövegemet (Rajongók és diktátorok) amúgy a család és a barátok közössége letiltotta a lemezről.

- Egyetlen idegen szöveg található az albumon, Ady Endre százéves verse, Az Illés szekerén, ami egyben a korong címadója. Miért időszerű?

- Azért, mert Ady vélhetően hozzám hasonló karakterű emberekről írhatta. Többféle feltételezés van, hogy kiket tekinthetett Illés próféta népének, de ahogy a vonzódását és viszolygását ismerjük a korabeli magyar ugarhoz, verse valószínűleg azokról a nyughatatlanokról szól, akik ég és föld között lebegve hazátlanul sodródnak, és akik közül a leginkább megszállottakat tüzes szekerek repítik az égbe.

- Nemcsak a mai társadalmi folyamatokkal kapcsolatban foghatja el déja vu érzés az embert, de az albumot hallgatva is: tele van régről ismert fordulatokkal, megoldásokkal. Zenében, szövegben egyaránt.

- Egyrészt nyilván nem tudok kilépni a saját bőrömből, másrészt ezek az utalások gyakran szándékosak. A legjobb példa erre a Ne légy jó hozzám. Miután 1965-ben Leventével nekiálltunk magyar dalokat írni, Illés Lajos ellenállása miatt ezek sokáig nem kerülhettek be a zenekar koncertrepertoárjába. Így több, akkoriban született számkezdeményünk egyszerűen elveszett. Ezekre persze magam sem emlékszem, de a korabeli hangulatot felidézve írtam ezt a dalt, nyilván figyelembe véve, hogy az egyik első számunk a Légy jó kicsit hozzám volt. Az Illés szekerén című albumomnak amúgy sem az újítás, hanem az összegzés a legfontosabb célja. Nyilván az egyszerű dalszövegek kliséit, formáit az elmúlt negyven évben olyan sokszor elkoptatták, hogy ahhoz a mai szövegírók nem szívesen nyúlnak. Nekem viszont talán még szabad felhasználni a magam által kialakított népdalszerű, hagyományos fordulatokat. S ahogy Levente, aki zseniális színpadi jelenség, tavaly egy nagyszabású koncerttel búcsúzott a közönségétől, én, aki alapvetően szerzőnek tartom magam (bár december 20-án lesz belőle előadás), ezzel az albummal. Valójában ez a hanglemeznek hívott kulturális termék, ami Edison 1877-es invenciója óta elterjedt a világon és nagyban befolyásolta a huszadik század második felének kultúrtörténetét, ez határozta meg az életemet, térített el a hatvanas években eredetileg választott pályámról, és váltam általa dalszerzővé.

Bródy János a városligeti Királydombon
FOTÓ: REVICZKY ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.