„Gazsi bácsi lótetű” és a többiek

Talán meglepően hangzik, de minap Aachenben műemlékké nyilvánítottak néhány graffitit, bizonyos Klaus Paier műveit. A húsz-harminc évvel ezelőtt készült alkotások kiállták a közízlés próbáját, talán mert kissé picassós stílusuk, háború- és erőszakellenes mondanivalójuk miatt az utca embere is művészetnek tudta elfogadni őket.

S talán ezért kapták meg a többi graffitistől is azt a tiszteletet, hogy nem firkálták őket össze. Persze felértékelte a műveket az is, hogy Paier néhány éve meghalt, s alkotásait a végső enyészet fenyegette.

A nagyvilágban jó néhány utcai alkotó vívott már ki hasonló megbecsülést. Közülük is talán legismertebb Banksy, akinek műveit a világ több pontján nyilvánították védetté. Főleg miután a műkereskedelemben is kezdenek sokat érni művei: 2008-ban például félmillió dollárért kelt el egy fal a stenciljével. Értéke miatt sok helyen vakolattal együtt lopják falfestményeit, ezért is kellett védeni őket, például Melbourne-ben, Londonban és szülővárosában, Bristolban. Nemcsak törvénnyel, hanem plexilappal is. Bristolban a lakosság döntött képei megvédése mellett egy internetes szavazáson. Hasonló presztízsnek örvend a német „Banana sprayer”, aki a legjobb múzeumok, kiállítótermek homlokzatára festi fel a védjegyének számító banán figuráját. Ezeket sem szokták eltávolítani, hisz ma már sajátos kitüntetésnek számítanak.

Nem tudunk róla, hogy „Banana sprayer”-nek Budapesten volnának alkotásai, de ha volnának, valószínűleg akkor se lennének védettek. Mint ahogy nem védi semmi néhány nemzetközi hírű street art alkotó művét sem, amelyek viszont láthatók (vagy láthatók voltak) a pesti utcán. Például „Above” égnek mutató jellegzetes nyilait nálunk nehéz is lett volna védeni, ő ugyanis Budapesten kartonból kivágott, zsinórra fűzött nyilakat helyezett el felsővezetékeken, az Astoriánál, a Váci utcában, a Nyugatinál.

Védési próbálkozások persze előfordultak. Volt például egy legalább harmincéves „Sztriptíz” felirat a Szervita téri templom melletti Matáv-házon, amelyet Sugár János képzőművész alumíniumból kiöntve akart örökkévalóvá tenni műalkotásként –mint a közelmúltban egy HVG-interjúban említette. Hasonló terve volt egy köröndi „Joy Division” ősgraffitivel is. Ezek még jóval a rendszerváltás és az amerikai graffiti hazai megjelenése előtti „őspunk” feliratok. A „Sztriptíz” relief engedélye át is ment a főváros bizottságain, ám végül az V. kerületnél elbukott. Védett firkáról, graffi tiről, street art alkotásról máig sem tudunk. Kérdeztük a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál is: nincs védve ilyesmi se műtárgyként, se műemlékként. Bár az egyik munkatárs magánvéleményként elmondta: ez végül is beleférne a műemlékvédelem táguló köreibe. Ő maga is ismert egy harminc-negyven éves „Gazsi bácsi lótetű” festést az Attila úton, amely beleégett a környék mindennapjaiba, hiába festették le, krétával mindig újraírták. Míg végleg el nem tűnt. Ez például akár meg is érdemelhette volna a védelmet.

Végül is a kérdés valószínűleg azon is múlik, hogyan nemesedik egy ilyen spontán, kéretlen utcai alkotás valami többé a közvélemény vagy az avatottabb műértők szemében. Néha elég, hogy a műnek van egy saját sztorija. Ilyen lehet például az előbb említett Sugár János mostanában elhíresült felirata a VAM Design falán és a Kogart előtti járdán: wash your dirty money with my art, azaz „mosd a mocskos pénzed a művészetemmel”. Ez eredetileg a Műcsarnokban volt egy kiállítási tárgy, de Sugár úgy gondolta, jobban él a felirat az utcán, ahová való. Csakhogy beperelték érte, és most épp vesztésre áll: első fokon öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és kármegfizetésre ítélte a Fővárosi Bíróság rongálásért. Mások (például a Ludwig Múzeum) viszont rendeltek a rendbontó feliratból – mint immár értékkel bíró alkotásból.

Szinte biztos, hogy a jövőben Budapesten is lesz műemlékileg védett graffiti, street art alkotás vagy tűzfalfestmény. Egyrészt jól látható, ahogy a műfaj konszolidálódik, megtalálja helyét a köztereken: elég csak a Telecom által támogatott kapcsolószekrény-dekoráló pályázatra vagy a Vasarely koncepciója nyomán kibontakozó Színes város projektre gondolni (melyben olyan terek újultak meg a falak játékos festésével, mint az egykori Moszkva, a Városház vagy a Fló rián tér, s most készül a Pötytyös utcai megálló). Ezek még nem védett utcaművészeti alkotások persze, évenként kell rájuk fennmaradási engedélyt kérni az önkormányzatoktól, tudtuk meg. Hasonló, alulról jövő kezdeményezés a Suppré-Neoprint nevű csapat Király utcai tűzfal- és Városház téri trafóházfestése. Az egyik helyen tájképszerű, a másikon antik képeslapot idéző látványt alkottak a graffitis múlttal rendelkező fiúk. Csupán a jobb közérzet kedvéért. És vannak még ilyen kezdeményezések: Ocztos István Élő tűzfalak című projektje keretében az erzsébetvárosi tűzfalakra álmodik (olykor vetít) képeket, de egyelőre nincsen megvalósult alkotása. E projektek nyomán is születhet olyan mű, amely közkedvelt és maradandó lesz. Bár talán nem hagyományos értelemben vett graffiti.

Az utcaművészetbenminőségi áttörés figyelhető meg. Egyrészt az utcai alkotók, a képzettebb graffitisek egyre többször tűnnek fel galériákban, táblaképekkel (két ilyen galéria is van Budapesten: a Bázis és a Shopp), ahol az utcaművészet vásárolható, vagyis pénzben mérhető értékként jelenik meg. Másrészt a street art elterjedésével a képi, szellemi minőség is változott, javult. A matricák, a stencilek elgondolkodtatók, meghökkentők, kihasználják a falak és az aszfalt sajátosságait: viccelnek a málló vakolattal, a kátyúkkal. Stark Attila majmai vagy Budha Tomi alkotásai néhány év múlva az utcán is védettek lehetnek, ha addig be nem gyűjtik őket a rajongók (a galériákban már most is keresettek), de védettségre érdemesek a Kétfarkú Kutya Párt vizuális poénjai is, ha kiállják az idő (vagy az időjárás) próbáját.

Karcolják a védettség határát

Létezik azért Budapesten utcai alkotás, amely karcolja a védettség határát: mégpedig néhány régi téglakarc. Az ELTE Bölcsészkar Múzeum körúti műemlék épületének homlokzatán még a lóvasút idejéből, az 1880-as évektől az 1900-as évekig maradtak fenn a téglafalba karcolt üzenetek egykori váltóőröktől. Többek közt egy önportré is Adorján György váltóőrtől 1907-ből.

Ezeket a kilencvenes évek elején plexivel védték, majd az épület felújításakor mint megtartandó értéket a városvédők közbelépésére nem engedték őket lecsiszolni, eltüntetni. Sajnos a Nagyvásárcsarnok érdekes téglakarcait az 1993–94-es felújításkor nem sikerült megmenteni.

A műfaj konszolidálódik, és megtalálja a helyét a köztereken (festményrészlet az újbudai Alsóhegy utcában)
A műfaj konszolidálódik, és megtalálja a helyét a köztereken (festményrészlet az újbudai Alsóhegy utcában) FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.