A művet a madarak is alakíthatják
A város vezetői eredetileg festményeket kértek a festőtől, hogy rendezzenek belőlük egy hagyományos kiállítást, Sinkovics azonban azt mondta: valami keményebb dolog kellene! Valami, amit nemcsak nézni lehet, hanem a nézők, sőt az időjárás vagy a madarak is alakíthatnák. Így született a kiáltóan hagyományos, szinte giccses kompozíció, amely orosházi háziszappanból készült, és magát a művészt meg a barátnőjét ábrázolja, amint ülnek a parkban, és a férfi éppen megcsókolja a nőt.
Sinkovics Ede a Magyar Képzőművészeti Akadémia D. L. A.-jelöltje. Doktori értekezésének témája a remake és az improvizáció kapcsolata, amiről leegyszerűsítve anynyit mond: a régi dolgokra, például a hagyományos köztéri szobrászatra az idők során rárakódott valamilyen nehezen lefejthető kéreg, amely nemcsak a szokásokból, művészeti technikákból áll, hanem egyben a hatalmi viszonyok lenyomata is. Ezeket úgy lehet felfrissíteni, ha felszabadítják a művészi kreativitás számára: híres műalkotások, de akár egyszerű, ismert giccsek újrafeldolgozásával, perszifl ázsával új értelmezést adnak nekik.
Mindezekről nemcsak értekezik Sinkovics, hanem csinálja is. Egyszerre utánozta például a híres reneszánsz és barokk festőket, valamint a XXI. századi globális multikat azzal, hogy felbérelt Kínában egy bérfestőt. Nemcsak a csipgyártók szervezik ki a maguk tevékenységét, hanem Sinkovics Ede is elkezdi Kínában gyártatni a saját alkotásait! A kínai festményeknek, amelyeket a bérfestő előregyártott, természetesen Kína volt a témája. A kínai nem volt jó festő, de éppen ezért választotta őt Sinkovics Ede: utóbb aztán belefestett a képeibe, kijavította őket, éppen úgy, ahogyan a barokk és a reneszánsz klaszszikusai tették egykor.
– Rubens nemcsak festő volt, hanem diplomata is – mesél Sinkovics.
– Békítette az összeveszett királyokat, de közben felvette tőlük a megrendelést, leadta otthon, a műhelyében a segédeinek, aztán indult az újabb körútra. Egy műalkotásban a szellemi erő a legfontosabb. A technikai megvalósítás csak szakmunka. Nem véletlen, hogy a nagy reneszánsz művészek képesek voltak picit megfé lemlíteni a mágikus tudásukkal a hatalmas és gazdag dózsékat, akik aztán arannyal fizettek nekik emiatt. Ennek vége. A köztéri műemlék szobrászat a mindenkori politikusok megrendeléseiből él, és az ő esztétikai ítéletüknek akar megfelelni. Tudat alatt ezek a szobrok nagyon erősen hatnak az emberekre, és elveszik tőlük a lehetőséget, hogy saját maguk próbálják alakítani a köztereiket.
A szappan múlandó anyag. De hiába tartósabb a kő és a bronz, hozzájuk tömérdek félreértés és manipuláció kapcsolódik. Például a klasszikus görög bronzszobrokat szinte élethűre festették. Ez azonban teljesen feledésbe merült. Kevés bronzszobor maradt meg, mert amikor háború volt, ágyút öntöttek belőlük, amikor béke lett, akkor meg harangot. Így folyt a művészet, a vallás és a politika körforgása. Kivételt képezett, amikor elsüllyedt hajókon találtak eredeti görög bronzszobrokat, amelyekről azonban a sós víz lemarta a festéket. Azóta is festés nélkül készülnek a bronzszobrok, csak a rozsda meg a madárürülék színezi őket, és mindenki azt hiszi, hogy ez így természetes.
A rómaiak kővel dolgoztak. Gyakran kifaragták kőből ugyanazt a szobrot, amit a görögök megcsináltak bronzból. A bronz könnyű, mert üreges, megállt a lábán. A tömör kő nehéz – például a híres Apolló-szobor, amely kinyújtja a kezét, eldőlt volna, ha ki nem találnak valamit. Azt találták ki, hogy hozzáfaragtak egy fát, arra pedig ráhelyeztek egy Cupidoszobrot. A műértők később kiagyaltak mindenféle magyarázatot, hogy ennek mi a jelentése – holott csak azért volt rá szükség, mert anélkül eldőlt volna. Nem szellemi, hanem csak technikai, statikai kérdés az egész.
A bronzszobor a maga megmerevedett műemlék formáiban mára egyfajta köztéri tumorrá vált, mondja Sinkovics Ede. A szappanszoborhoz hozzá lehet nyúlni, letörni belőle.
Öntisztító, nem környezetszennyező, teljesen bioszappanból készült, adalékanyagot nem tartalmaz. A köztéri bronzszobrok iránti ellenszenvén kívül egy tili-toli játék, továbbá Joseph Beuys zsírból készült szobrai jelentik az előzményeket. No meg egy gyermekkori emlék: szülőfalujában, a 300 lelkes közép-bácskai Kutaspusztán (Milesevón), a szomszéd vendégmunkásként dolgozott Németországban, ésMozart-szobrot ábrázoló gicscses kék kézmosó szappanokat hozott haza az ünnepekre.
A közel 300 kilós szappanszobor, amelyet az Oros-Házi Szappan Kft. műhelyében öntöttek ki, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetne, mint a világ legnagyobb háziszappana. Sinkovics Ede nikecellből faragta ki a szobrot, erre hőálló szilikonos öntőformát készítettek, abba került a rengeteg szappan. Kicsit izgult, a gyanakvó világban hogyan szállítják át a határon, de a magyar Külügyminisztérium segítséget ígért. A szappanszobor használatában a politikusok számára is ott a célzás: mossák meg időnként a szájukat és a kezüket.
Az egy újabb paradoxon, hogy már a politika cikizése semműködik a politika segítsége nélkül. Szerbiában még durvább a politikai élet, mintMagyarországon. A Magyar Szó című napilap kommentelői már beszóltak Sinkovicsnak: mért nem a szüleidnek csinálsz sírkövet szappanból?
A szappanszobor elmúlik, de elmúlását webkamerával dokumentálják, és a felvételekből összevágnak egy rövidfilmet. (A webkamera képe mától megtekinthető a http://www.kanjiza.rs/ honlapon.) Egy holt anyagból készült tárgy éppen az elmúlása során kerül interakcióba a környezetével, és ezáltal élni kezd. Senki sem tudja, meddig tart az elmúlása. Sőt! Sinkovics Ede nem szeretné, ha a magyarkanizsai lenne az első és egyben utolsó szappanszobra. Máshonnan is kértek már árajánlatot tőle, és úgy tűnik, lehet majd sorozatot készíteni. Ugyanannak a giccses kompozíció nak az egyforma másolatai lesznek – de az elmúlásuk különbözni fog egymástól. Minden élettelen másolat megéli a maga egyéni sorsát.
