A művet a madarak is alakíthatják

– Miért lenne hasznosabb egy köztéri bronzszobor, mint az én szappanszobrom, amelyet nemcsak passzívan szemlélni lehet, hanem kezet is lehet vele mosni, sőt hajat és fogat is, hogyha kell? Ezt kérdezi Sinkovics Ede, főállásban festőművész, mellékállásban provokátor, akinek a szappanból készült szobrát vasárnap, az Európai Unió napján avatták föl a vajdasági Magyarkanizsán, a városháza előtti parkban.

A város vezetői eredetileg festményeket kértek a festőtől, hogy rendezzenek belőlük egy hagyományos kiállítást, Sinkovics azonban azt mondta: valami keményebb dolog kellene! Valami, amit nemcsak nézni lehet, hanem a nézők, sőt az időjárás vagy a madarak is alakíthatnák. Így született a kiáltóan hagyományos, szinte giccses kompozíció, amely orosházi háziszappanból készült, és magát a művészt meg a barátnőjét ábrázolja, amint ülnek a parkban, és a férfi éppen megcsókolja a nőt.

Sinkovics Ede a Magyar Képzőművészeti Akadémia D. L. A.-jelöltje. Doktori értekezésének témája a remake és az improvizáció kapcsolata, amiről leegyszerűsítve anynyit mond: a régi dolgokra, például a hagyományos köztéri szobrászatra az idők során rárakódott valamilyen nehezen lefejthető kéreg, amely nemcsak a szokásokból, művészeti technikákból áll, hanem egyben a hatalmi viszonyok lenyomata is. Ezeket úgy lehet felfrissíteni, ha felszabadítják a művészi kreativitás számára: híres műalkotások, de akár egyszerű, ismert giccsek újrafeldolgozásával, perszifl ázsával új értelmezést adnak nekik.

Mindezekről nemcsak értekezik Sinkovics, hanem csinálja is. Egyszerre utánozta például a híres reneszánsz és barokk festőket, valamint a XXI. századi globális multikat azzal, hogy felbérelt Kínában egy bérfestőt. Nemcsak a csipgyártók szervezik ki a maguk tevékenységét, hanem Sinkovics Ede is elkezdi Kínában gyártatni a saját alkotásait! A kínai festményeknek, amelyeket a bérfestő előregyártott, természetesen Kína volt a témája. A kínai nem volt jó festő, de éppen ezért választotta őt Sinkovics Ede: utóbb aztán belefestett a képeibe, kijavította őket, éppen úgy, ahogyan a barokk és a reneszánsz klaszszikusai tették egykor.

– Rubens nemcsak festő volt, hanem diplomata is – mesél Sinkovics.

– Békítette az összeveszett királyokat, de közben felvette tőlük a megrendelést, leadta otthon, a műhelyében a segédeinek, aztán indult az újabb körútra. Egy műalkotásban a szellemi erő a legfontosabb. A technikai megvalósítás csak szakmunka. Nem véletlen, hogy a nagy reneszánsz művészek képesek voltak picit megfé lemlíteni a mágikus tudásukkal a hatalmas és gazdag dózsékat, akik aztán arannyal fizettek nekik emiatt. Ennek vége. A köztéri műemlék szobrászat a mindenkori politikusok megrendeléseiből él, és az ő esztétikai ítéletüknek akar megfelelni. Tudat alatt ezek a szobrok nagyon erősen hatnak az emberekre, és elveszik tőlük a lehetőséget, hogy saját maguk próbálják alakítani a köztereiket.

A szappan múlandó anyag. De hiába tartósabb a kő és a bronz, hozzájuk tömérdek félreértés és manipuláció kapcsolódik. Például a klasszikus görög bronzszobrokat szinte élethűre festették. Ez azonban teljesen feledésbe merült. Kevés bronzszobor maradt meg, mert amikor háború volt, ágyút öntöttek belőlük, amikor béke lett, akkor meg harangot. Így folyt a művészet, a vallás és a politika körforgása. Kivételt képezett, amikor elsüllyedt hajókon találtak eredeti görög bronzszobrokat, amelyekről azonban a sós víz lemarta a festéket. Azóta is festés nélkül készülnek a bronzszobrok, csak a rozsda meg a madárürülék színezi őket, és mindenki azt hiszi, hogy ez így természetes.

A rómaiak kővel dolgoztak. Gyakran kifaragták kőből ugyanazt a szobrot, amit a görögök megcsináltak bronzból. A bronz könnyű, mert üreges, megállt a lábán. A tömör kő nehéz – például a híres Apolló-szobor, amely kinyújtja a kezét, eldőlt volna, ha ki nem találnak valamit. Azt találták ki, hogy hozzáfaragtak egy fát, arra pedig ráhelyeztek egy Cupidoszobrot. A műértők később kiagyaltak mindenféle magyarázatot, hogy ennek mi a jelentése – holott csak azért volt rá szükség, mert anélkül eldőlt volna. Nem szellemi, hanem csak technikai, statikai kérdés az egész.

A bronzszobor a maga megmerevedett műemlék formáiban mára egyfajta köztéri tumorrá vált, mondja Sinkovics Ede. A szappanszoborhoz hozzá lehet nyúlni, letörni belőle.

Öntisztító, nem környezetszennyező, teljesen bioszappanból készült, adalékanyagot nem tartalmaz. A köztéri bronzszobrok iránti ellenszenvén kívül egy tili-toli játék, továbbá Joseph Beuys zsírból készült szobrai jelentik az előzményeket. No meg egy gyermekkori emlék: szülőfalujában, a 300 lelkes közép-bácskai Kutaspusztán (Milesevón), a szomszéd vendégmunkásként dolgozott Németországban, ésMozart-szobrot ábrázoló gicscses kék kézmosó szappanokat hozott haza az ünnepekre.

A közel 300 kilós szappanszobor, amelyet az Oros-Házi Szappan Kft. műhelyében öntöttek ki, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetne, mint a világ legnagyobb háziszappana. Sinkovics Ede nikecellből faragta ki a szobrot, erre hőálló szilikonos öntőformát készítettek, abba került a rengeteg szappan. Kicsit izgult, a gyanakvó világban hogyan szállítják át a határon, de a magyar Külügyminisztérium segítséget ígért. A szappanszobor használatában a politikusok számára is ott a célzás: mossák meg időnként a szájukat és a kezüket.

Az egy újabb paradoxon, hogy már a politika cikizése semműködik a politika segítsége nélkül. Szerbiában még durvább a politikai élet, mintMagyarországon. A Magyar Szó című napilap kommentelői már beszóltak Sinkovicsnak: mért nem a szüleidnek csinálsz sírkövet szappanból?

A szappanszobor elmúlik, de elmúlását webkamerával dokumentálják, és a felvételekből összevágnak egy rövidfilmet. (A webkamera képe mától megtekinthető a http://www.kanjiza.rs/ honlapon.) Egy holt anyagból készült tárgy éppen az elmúlása során kerül interakcióba a környezetével, és ezáltal élni kezd. Senki sem tudja, meddig tart az elmúlása. Sőt! Sinkovics Ede nem szeretné, ha a magyarkanizsai lenne az első és egyben utolsó szappanszobra. Máshonnan is kértek már árajánlatot tőle, és úgy tűnik, lehet majd sorozatot készíteni. Ugyanannak a giccses kompozíció nak az egyforma másolatai lesznek – de az elmúlásuk különbözni fog egymástól. Minden élettelen másolat megéli a maga egyéni sorsát.

Kiáltóan hagyományos kompozíció orosházi háziszappanból
Kiáltóan hagyományos kompozíció orosházi háziszappanbólFOTÓ: MOLNÁR EDVÁRD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.