A magaskultúra is lehet üzlet
Edinburgh a világ fesztiválfővárosa – évi tizenkét nagyrendezvénynyel már jogosnak tűnik a hangzatos szlogen, mellyel büszkén hirdeti magát a skóciai nagyváros. Szinte miden egyes művészeti ágat magába foglal a város egész évre kiterjedő, tucatnyi művészeti seregszemlét felsorakoztató kulturális kínálata, de ha valakit nem frusztrál a bőség zavara, annak a érdemes a legnagyobb eseményre, a Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválra (ENF) beneveznie: az elsősorban zenére, operára, táncra és színházra koncentráló, augusztus 12. és szeptember 4. között megrendezett megamustrára csaknem 2500 előadót, valamint négyszázezer vendéget várnak. Csak hogy ezen számok kapcsán nagyságrendileg képbe tudjuk kerülni: Edinburgh lakossága nem haladja meg az 550 ezret. Ráadásul itt most csak a „nagyfesztivál” látogatószámáról beszéltünk, a többi tizenegy rendezvény további kulturális turistákat generál a skót fővárosnak – a júniusra időzített filmes mustra is képes felmutatni csaknem hatvanezer nézőt.
Edinburgh-ban a hivatalos fesztiválszezon forgatókönyve egyébként három „felvonásra” osztható. A tavaszi etap rendezvényei a gyerekekre koncentrálnak, így főleg a családosokat várják ilyenkor. A nyári évad különlegessége, hogy szabad terekre (terekre, háztetőkre akár) viszik ki a kultúrát, miközben számos programot szerveznek épületeken belülre is. Nem mellékesen szinte a teljes augusztust végigkíséri az alternatív, egykori „ellenfesztivál”, a Fringe. A téli levezetés pedig az újévet köszöntő négynapos őrületben, a Hogmanayben végződik.
Visszatérve a zászlóshajóhoz: az ENF Jonathan Mills igazgatása alatt folyamatosan növekszik: mind tematikájában, mind a nézőszám tekintetében. A fesztivál látogatóinak csupán a fele helyi lakos, további tizenöt-húsz százalék érkezik Skóciából és Angliából, és egyre több a külföldi néző. Noha az idei programot csak március 23-án hozzák nyilvánosságra (és ekkor kezdődik az internetes jegyárusítás is), annyi már biztos, hogy az idei rendezvény alcíme A távoli nyugat lesz, és a válogatói koncepció szerint arra keresi a választ, hogy az ázsiai kultúra milyen hatással van az európaira. A direktor ígéri, hogy a legkurrensebb produkciókat hozza el Indiából, Kínából, Koreából, Tajvanból, Japánból, valamint Vietnamból. Négy fellépő kilétét már tudjuk: a Kínai Nemzeti Balett, a Sanghaji Pekingi Opera, a Szöuli Filharmonikusok, továbbá a neves vietnami koreográfus, Ea Sola érkezik Edinburghba a társulatával.
A magyarországi kulturális nagyfesztiválok büdzséjével összehasonlítva a skótok nagyságrendekkel nagyobb összegekben gondolkozhatnak: Mills mintegy tízmillió fontos költségvetéssel dolgozik. Ennek csupán a bő egyharmada a városi, illetve állami támogatás. Csaknem 25 százalék a jegybevételekből jön össze (több mint 2,5 millió font), úgy, hogy a jegyárak nyomottak (már 8-10 fontért hozzá lehet jutni egy-egy belépőhöz), a maradék pedig donáció. De hogyan sikerül a cégeket és magánszemélyeket rábírni a támogatásra? Susie Burnet, az edinburgh-i fesztivál kommunikációs vezetőjének állítása szerint a lojalitás és a művészet iránti szenvedély áll a helyi támogatók és mecénások mozgósíthatósága mögött. Mindemellett a rendezvény ma már akkora reputációval bír, hogy a nemzetközi résztvevők anyaországai is beszállnak pénzzel, ha a programban kellő reflektorfény irányul rájuk. Idén például a kínai kormány is jelentős támogatást adott a fesztiválnak, de még India is beszállt a rendezvény finanszírozásába.
Nagy eredmény, hogy a Nagy-Britanniában most éppen napirenden lévő kulturális megszorítások ellenére tartani tudták a tavalyi költségvetést, magyarán, hogy egyik támogatásuk sem csökkent – válaszolta Susie Burnet arra a kérdésünkre, hogy a válság mennyire befolyásolja a világ legnagyobb városi kulturális fesztiválját. Ennek pedig prózai oka van. Ha valaki eddig kételkedett abban, hogy a magasművészet nyereséges üzlet is lehet, akkor itt van bizonyíték. A statisztikák szerint az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál minden egyes befektetett font után annak hatvanegyszeresét hozza vissza az államnak. Ráadásul, ahogy Susie Burnet, fogalmaz, az idei csak a felvezetése lesz a jövő évi ünnepnek. 2012-ben ugyanis a világ legnagyobb kulturális eseménysorozatai mellett a világ legjelentősebb sporteseménye is az Egyesült Királyságban zajlik majd: a nyári olimpiának London ad majd otthont.
A jelentős fesztiválok jegybevételei soha nem fedezik az eseménysorozat kiadásait, de az államnak többszörösen megtérül a befektetés. A külföldiek ugyanis nemcsak jegyet vásárolnak nálunk, hanem jelentős összeget költenek szállásra, étkezésre és egyéb kiadásokra. Ez leginkább a Budapesti Tavaszi Fesztiválnál (BTF) érzékelhető, amelyet az idén március 18. és április 3. között rendeznek meg. A BTF 2011-es költségvetése megközelítőleg úgy alakul: 72,05 százalékát állami, 27, 95 százalékot pedig saját forrásból fedezik. Mindez összesen körülbelül 859 millió forintot jelent.
Az eseményt szervező Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. felmérései szerint a külföldiek 2000-ben átlag 1,89 milliárd forintot költöttek Magyarországon a fesztivál idején, ami öt évvel később majdnem a duplájára dagadt: 3,27 mil liárdra. Ez az összeg 2010-ben elérte a 4,849 milliárd forintot. A 20. Budapesti Őszi Fesztivál (BŐF) költségvetéséről még mit sem tudni, de az biztos, a főváros is szeretné folytatni a programsorozatot – kaptunk választ kérdésünkre a Fesztiválközponttól. A tavalyi adatok alapján a BŐF látogatóinak 19 százaléka volt külföldi, és a költségvetés 80 százaléka érkezett az államtól. Az őszi fesztivál összes bevétele 121 millió forint volt. (Sz. K.)
