A termet belengi a kellemes illat, a hallgatóság tagjainak a szájában is összefut a nyál, a test C-vitaminért sikolt, egyből nem figyel már senki arra, miben áll a beszélgetés lényege. Ez egészen elképzelhetetlen. Na jó, de akkor mi lesz velük mégis? Aki utolsóként távozik, hazaviszi mind? Teletömi a kabátzsebét?

A mostani tál konkrétan naranccsal van tele tényleg. A félkörben elhelyezett székek is narancsszínben pompáznak. Nem hiszem, hogy szándékos geg a szervezők részéről, de tény, hogy a Közösségi Rádiók Napja keretében szervezett beszélgetésen úgy másfél kilónyi narancs képviseli a jelenlegi kormányt meg a médiahatóságot. A cél persze nem ez volt. Hanem? „Egy olyan rendezvény és kerekasztal életre hívása, mely során a közösségi rádiók és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság konstruktív szakmai diskurzus keretében vitathatják meg az új médiatörvény közösségi rádiókra gyakorolt hatását.” Itt is van Péterfi Ferenc, a Civil Rádió alapítója, Pogány György, a Civil főszerkesztője, a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének ügyvivője, itt van Csabai „Papó” Gábor is, a Tilos alapítvány ügyvezetője, Simon Éva a TASZ színeiben, és Molnár Péter, a CEU szólásszabadságjogásza is eljött, a pécsi Periszkóp Rádiót pedig Kovács Balázs képviseli.

A véletlen úgy hozza tehát, hogy opponens nélkül maradnak. Pedig csörtére számítottunk. Azért így sem érdektelen a maroknyi érdeklődő előtt megtartott beszélgetés, amelyet különben élőben ad a Tilos. Héra Gábor moderátor irányításával először a közösségi rádiózás definiálása történik meg, aztán szó esik arról is, milyen hatása van a médiatörvénynek a kis rádiók munkájára. Hogyan lehet érvényesíteni az ezekre az adókra is érvényes kvótát – a törvény szerint 50 százalékban határozza meg a magyar zenék kívánatos, sőt kötelező arányát. Az úgynevezett helyi rádióknak úgy látszik, jobb az érdekérvényesítő képességük: rájuk nem vonatkozik ez a szabály. Nagyjából egyébként mindenki egyetért abban, hogy a kvóta érvényesítése (a színvonal zuhanása nélkül) kivitelezhetetlen. Szóba kerül a kiegyensúlyozottság követelménye, a híradási kötelezettség is. Kiderül, hogy hazánk lényegében nagyhatalom, már ami a közösségi rádiózást illeti: a posztkommunista országok egyikében sincs olyan jól működő hálózata ennek a médiatípusnak, mint nálunk. A résztvevők beszélnek a finanszírozás visszásságairól, a civil társadalom működőképességéről, az állami feltételteremtés hiányáról, és azokról a rádiókról is, amelyek a kezdeti lendület után elfáradnak vagy éppen „játék-kereskedelmi rádiókká” válnak. Meg arról, a törvényalkotók menynyire nem vették figyelembe a piaci sajátosságokat, s például a közösségi rádiózás lényegével sincsenek tisztában.

A beszélgetés után verseny kezdődik, a slammereknek a szólás-, illetve sajtószabadság témáját kell rímbe ojtaniuk. A mezőny igen jó: Bencsik Ádám (Ponza), Busa Pista, Fülöp Tamás, Gábor Tamás (IndianA), Molnár Péter, Németh Péter (Zeek), Peer Krisztián, Antonovits Bence (Kám4) és Demeczky Ádám és Süveg Márk (Saiid) mondja, amit erről gondol. Nálam az első körben vendégszöveggel operáló Zeek nyer, aki a Tiloson túl korán és figyelmeztetés nélkül leadott Ice T-dal hivatalos, az NMHH által készíttetett, egyébként tök béna fordítását adja elő, nagy derültséget váltva ki a közönség soraiban. Ő végül második lesz, a bronzérem Indianaé, az elsőnek járó Unicumot Saiid viszi haza.

Már a Rákóczi úton járok, mikor eszembe jut: távozóban nem néztem meg, mi lett a narancsokkal. Pedig a kabátzsebemben elfért volna egy-két darab.

A szólásszabadságot fojtották rímekbe