Eger a főváros, de mindenütt szól a dal

Vasárnap koncertekkel ünneplik az országos rendezvénnyé nőtt Magyar Dal Napját.

– Arra gondoltunk, ha olyan sok mindennek van már napja, olyan sok mindent lehet már ünnepelni – miért éppen a magyar dalnak ne legyen? – válaszolja Szabó Edit, mikor a rendezvénysorozat életre hívásának körülményeiről kérdezem. A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy véli, a magyar dalkincs annyira gazdag, sokrétű, izgalmas és egyedi, hogy igazán megérdemel egy konkrét napot az évben.

Presser Gábor ötlete alapján, a Sziget együttműködésével 2008-ban rendezték az első koncertet, a fesztivál mínusz egyedik napján mintegy 45 ezer fizetővendég volt kíváncsi a magyar dalokra az óbudai Hajógyári-szigeten.

E nap sikere győzte meg Presser Gábort arról, hogy az elképzelés életképes. 2009 elején elkezdődtek az első országos rendezvénysorozat előkészületei. A Magyar Dal Napja célja, hogy a magyar dalkincs előtérbe állításával a már ismert és elismert előadók mellett olyan zenekarokra is reflektorfény vetüljön, amelyek bár nagyszerű zenét játszanak, egyelőre még csak egy szűk kör számára ismertek. Vidéki zenekarok, rétegzenék képviselői például. Ha valóban sikerül ünneppé tenni ezt a napot, ahogy Presser Gábor reméli, talán még több figyelem összpontosulhat azokra az előadókra, akik valóban megérdemlik. És talán a zeneszerzőink is motivációs erőt merítenek a Magyar Dal Napjából: érdemes dalt írni.

Az eddigi programok sikerét bizonyítja egyfelől, hogy egyre több hazai zenét játszanak a magyar rádiók. Másfelől pedig: a magyar csatornák sorra jelentkeznek, hogy így vagy úgy, de részt vennének a Magyar Dal Napjában. Például úgy, hogy szeptember 12-én csakis magyar dalokat sugároznak majd. Szegeden, amellett, hogy a Rádió 88 is kizárólag hazai zenéket játszik vasárnap, a zenélő szökőkutat is átprogramozzák, s abból is csak magyar dalok „folynak”.

A virágozzék minden virág szellemében nemcsak könnyűzene hallható az ország számos pontján vasárnap, de népzene, operett, kórusmuzsika és musical is. A színpadok szervezése, a program összeállítása egyébként nem „központilag” történik, azaz nem Presser Gábor dönti el Budapesten, ki és mit játsszon, mondjuk, Debrecenben, Szegeden vagy Szombathelyen. Olyan szervezőkkel dolgoznak együtt, akiket egyrészt ők kértek fel, másrészt maguk jelentkeztek.

A nonprofit kft.-nek országszerte igen kiterjedt önkénteshálózata van, amelynek tagjai az ünnephez kapcsolódó marketing-, kommunikációs és PR-teendőkben segítenek. A direkt a Magyar Dal Napjához forduló, megszólalási lehetőséget kereső zenekarokat is általában e hálózat tagjaihoz, a helyi szervezőkhöz irányítja a kft.

Az idén Eger a Magyar Dal Fővárosa. A Gerendai Károly ötletéből kisarjadt, évenként odaítélt címre minden magyar település pályázhat Budapest kivételével. A pályázatokat rangos, főként előadókból és programszervezőkből összeállított zsűri bírálja el.

Az elképzelések megvalósítása persze közösen történik, szponzor-, illetve pályázati pénzekből. A főszponzor az FHB. Ezenkívül szakmai szervezetek, például a ProArt, a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus, az OSI Roma Programjának segítségével hozzák tető alá a rendezvénysorozatot. Mivel a nonprofit kft.-nek egyetlen fizetett alkalmazottja van az ügyvezető személyében, a befolyt pénzt teljes egészében a helyi színpadok felállításához nyújtott segítségre és az országos médiakampányra fordíthatják.

Programok

Egerben, a Magyar Dal Fővárosában számos helyen várják a fellépő zenekarok a dal szerelmeseit. A Dobó téri Bikavér színpadon fellép például a Csík Zenekar, Presser Gábor, a Kis-Dobó téri színpadon kórusmuzsikát hallhatunk, a Törvényház utcai helyszínen főleg a gyerekeket várja többek között a Kaláka. A szombathelyi Fő téren a Heaven Street Seven mellett helyi zenekarok lépnek fel.

Debrecenben is a helyi erők mutatják meg magukat, míg Boldog község művelődési házában mások mellett a Rockjam, a Monarchia és a Riosslift lép fel. A szentendrei Eleven Kert színpadon az ef Zámbó Happy Dead Band, a SMRGL és a Presszó Tangó Libidó koncertezik. Budapesten a Blokkban, a Kobuci kertben vagy épp a Klubrádió színpadán lesznek koncertek.

Kínál programot egyebek mellett a Millenáris, az Óbudai Társaskör, a Hungexpo, a Zöld Pardon és a Vígszínház is. Vasárnap a Moszkva tér–Fehérvári út vonalon közlekedő 4-es villamos újra Dallamos Villamossá avanzsál: fiatal bandák zenélnek élőben az utasoknak. A teljes program, valamint az egyes helyszínek belépőáraival kapcsolatos információk a www.magyardalnapja.hu weboldalon érhetők el.

Tavaly volt először országos a rendezvény
Tavaly volt először országos a rendezvény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.