Van Dormael szellemei
– Zsánerfilm a Mr. Nobody? A legtöbben sci-finek tartják.
– Nehéz kérdés. Részben tényleg sci-fi, de legalább anynyira kísérleti film és persze romantikus is. Igazából nem hiszem, hogy besorolható. A brüsszeli filmfesztiválon néhány roppant fiatal mozirajongó jött oda hozzám, és kifejtették, hogy ez egy quantumfilm. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, de éppen ezért nagyon jó definíciónak tűnik.
– Elképesztően komplex történetmesélési formát választott. Mennyi ideig tartott kisakkozni ezt a bonyolult cselekményrendszert?
– Irtózatosan lassú vagyok, a Mr. Nobody forgatókönyvét hét éven keresztül írtam úgy, hogy minden nap dolgoztam rajta. Először csak kártyákra kezdtem el jegyzetelgetni, csapongtam, és amit fontosnak éreztem, lejegyeztem. Képeket, hangulatokat. Egy idő múlva igyekeztem rendszerezni az összegyűlt mintegy hatszáz kártyát, hogy megtaláljam a bennük rejlő történetet: ezt írás előtti szerkesztésnek hívom. Ha összeáll egy felvonás, akkor megírom. Íróként engem igazából a bizonytalan inspirál: hogy fogalmam sincs, merre tartok éppen. Intuitív módon dolgozom, igyekszem folyamatosan meglepni magam, a rendszerezés csak az utolsó fázisban kezdődik. Van úgy, hogy napi három-négy órát ülök és fantáziálok üres papírok előtt: maga az írás folyamata az, ami ihlet, ami hajt. Amit írok, az persze nem irodalom, hanem a filmkészítés folyamatának egy része.
– Műveiben állandó és visszatérő motívum a halál. Miért?
– Én csak játszom a halállal. A valós életben sokkal kegyetlenebb, mint bármilyen mozifilmben, itt legtöbbször inkább csak valaminek a szimbóluma. Mint most én is: az utolsó halandó ember története felerősödik egy örökéletű világban. Ha meghalsz, a tudatalatti folyamatosan arra ösztökél, hogy továbbadd az életed, hogy szerelembe ess és gyermeket nemzzél. Ha halhatatlanokká válnánk, akkor ez mind feleslegessé válna.
– A másik állandó motívum a filmjeiben a szürrealitás.
– Belgiumban az élet teljesen szürreális, így én realista vagyok...
– Erős szereposztást hozott öszsze. Nem lehetett könnyű ennyi sztárt összetrombitálni.
– Először a gyerekeket találtam meg. A felnőtteket sokkal nehezebb volt, mert olyan színészeket kerestem, akik képesek arra, hogy elveszítsék a kontrollt. Amikor írok, szoros kapcsolatba kerülök a szellemeimmel, azaz a karakterekkel, akiket teremtek. A fantáziámban mindegyikük arc nélkül jelenik meg, így a belső tulajdonságaikat keresem egy-egy színésznél. Szerencsés esetben egyszer csak felismerem őket, így valóra váltják a fantáziámat.
– Most éppen hány szellem kísérti?
– Tíz, ennyien fognak szerepelni a következő filmemben. Ígérem, nem lesz ennyire bonyolult, és nem is kell rá majd tíz évet várni.
– Igaz, hogy a Mr. Nobody a saját kisfilmjén alapul?
– Igen, 1982-ben készítettem a L’Imitateur című etűdöt. Már az is eléggé őrült volt, abban is a lehetséges jövőjét élte meg egy fiatal fiú. De voltak más filmek is ebben a „mi lenne, ha” témában. A nő kétszer két lehetséges életútját mutatja be egy karakternek, a Lé meg a Lola hármat. A Mr. Nobodyban a végtelen lehetőségével számoltam: tulajdonképpen ez áll a valós élethez a legközelebb.
–Minden idők legdrágább belga filmjéről beszélünk, mintegy 35 millió euróból készült. Hogy lehet összeszedni egy ekkora költségvetést?
– Embertelenül nehezen. Ez a büdzsé engem megijesztett. Talán túl sokba is került, kevesebb pénzből is le tudtam volna forgatni – gondolom én. A producerek pedig állítják, az ember vagy kicsi vagy nagy költségvetésű filmet forgat, nincs középút. A Mr. Nobody művészileg sikeres lett, Velencében, Torontóban nagyon jól fogadták. Számomra egy film akkor működik igazán, ha megmarad az emlékeimben. A producerek már másképp gondolkodnak, szerintük a filmem totális anyagi csőd, a nemzetközi forgalmazás elmaradt a várttól, így a szemükben óriási bukás.
– Eddigi összes alkotásának a testvére, a neves dzsesszgitáros, Pierra Van Dormael szerezte a zenéjét. Ő azonban nemrég elhunyt. Mi lesz ezután?
– Áttérek a némafilmekre... Nem tudom. Tudja, a zene a filmkészítés folyamatának a legnehezebb része, ez az, amit a rendező a legkevésbé tud kontrollálni. Most igazán sebezhetőnek érzem magam.
