Forróság és elfojtott szenvedélyek uralják az idei mustrát Karlovy Varyban

Reuters - David W. Cerny

A hírekből már ismert mozi, amely Jeff Bridgesnek meghozta a már hosszú évek óta kiérdemelt, ám tendenciózusan meg nem kapott Oscart, kifejezetten lassú film a szenvedélyről, mely minden embert hajt; középpontjában egy kiégett, alkoholista countryzenész lelkivilága áll. Nincs videoklipes vágás, nincsenek meglepő fordulatok – ami meg van, az triviális –, de mégis, valahogy emberi az egész mű, tehát a hibáival együtt is szerethető. Kifejezetten könnyű feladat lenne sorolni olyan címeket, amelyek helyett ezt szívesebben elnéztem volna az otthoni mozikban, de úgy tűnik, hogy az ilyen alkotásoknak jelenleg nincs helyük a mozivásznon. (Igaz, augusztusban azért kijön nálunk DVD-n és Blu-ray-en.) Ám az mégiscsak bizarr, hogy egy tengerentúli stúdió által gondozott film Közép-Európában a fesztiválcsatornákon találja meg a nézőit.

Legalább ennyire meglepő a patinás cseh fürdővárosban hosszú évek óta nem tapasztalt hőség: az évtizedek óta idejáró kritikusok zöme nem is emlékszik arra, hogy mikor volt jó idő. Egyikük viszont biztosan állítja, hogy legutóbb 1992-ben nem esett az eső a fesztivál idején. Persze az elviselhetetlenül párás meleg hatására a városkép is némileg átalakult, elsősorban a mobil sörcsapok számának drasztikus növekedése tűnik szembe. Így nagyon nehéz olyan embert látni az utcán, aki nem tart valami ivóalkalmatosságot a kezében: a japán turisták persze leginkább a trafi kokban árult porcelán gyógyvízbögrével szerelik fel magukat, de a többség mégiscsak a folyékony kenyér mellett dönt. Az egyik sörmárka, mely a fesztivált is szponzorálja, már a pohárbérletet is bevezette, azaz ha megtartjuk a nyakba akasztható műanyag korsót, és mindig azt töltetjük tele, akkor fél áron mérik a nedűt. Ami, valljuk be, időnként nagyon jól tud esni.

Különösen, ha az ember a versenyfilmekkel próbál kacérkodni. Az idei szelekció – úgy tűnik – a családi viszonyokra koncentrál. Ilyen volt például a Testvérek című argentin–uruguayi mű, mely egy kibírhatatlan asszonyról és minden képzeletet felülmúlóan türelmes öccséről szólt, akik még életük alkonyán is olyan intenzitással veszekedtek, hogy abba a néző feje is belefájdult. De érdekes módon közelíti meg a család intézményét a francia versenymű is, a leginkább pszichológiai thrillerként besorolható Édes gonosz. A címszereplő egy tizenöt éves tinilány, aki behálózza az anyját öt év börtönre elítélő bírót, pusztán azért, hogy az kénytelen legyen elintézni az asszony kiengedését. A nyomokban film noir elemeket is magában hordó mű azonban hemzseg a dramaturgiai hibáktól és (sajnos) a karakterépítés sem erőssége. Kár érte.

Karlovy Varyban az a legjobb, hogy ha a közönség nagy részét kitevő filmőrültekben ilyen vagy olyan okból némi hiányérzet alakul ki, akkor felüdülésként jobbnál jobb klasszikusokra is be lehet ülni. Ilyen volt Michael Powell és a magyar származású Emeric Pressburger rendezte Vörös cipellők is, amelyet a háromszoros Oscar-díjas vágó, nem is mellékesen Powell felesége, Thelma Schoonmaker mutatott be. Húszperces felvezetője olyan delikát részletekkel volt teli, hogy az egy külön cikket érdemelne. Egy mozis szaklapban.