Russel Crowe a negyedik Scott-filmben a legendás angol hőst alakítja

Ridley Scott (72) negyvenéves, sikeres és gazdag angol reklámszakember volt, amikor 1977-ben első játékfilmesként (A párbajozók) jött és tarolt a cannes-i fesztiválon. De sikerét nem európai rétegfilmekkel, hanem hollywoodi kasszasikerekkel akarta kamatoztatni, és két évvel később bebizonyította, hogy kis költségvetésből is lehet nagy mozit csinálni. A nyolcadik utas: a Halál kultuszfilm lett, Ridley Scott pedig korunk egyik meghatározó rendezője, akinek Spielberg, Scorsese és George Lucas mellett kijár az utolsó vágás ritka hollywoodi joga. Pár nappal térdműtéte után és két héttel újabb cannes-i premierje előtt Los Angelesben beszélgettünk.

– Mi jár a fejében, tudván, hogy kiemelt pozícióban, a fesztivál megnyitójaként tér vissza új fi lmjével, a Robin Hooddal első nagy sikere helyszínére?

– Cannes-ról megoszlanak a vélemények, de szerintem még mindig a világ legnagyobb fesztiválja, illetve filmvására. Az utóbbin a hangsúly. Filmet ugyanis azért csinál az ember, hogy eladja, vagy legalábbis megpróbálja eladni, és erre ez a fesztivál kiválóan alkalmas. Ócska duma, hogy Cannes a lila művészeké. Mert mindegy, hogy fillérekből vagy százmilliókból készült a filmed. Ha nem tudod eladni, minek csináltad. Tehát ha udvarias akarok lenni, Cannes a művészet és a kommersz kellemes kombinációja. Ezt persze az európaiak és főleg a franciák utálják hallani, ezért csak kesztyűs kézzel szabad tálalni nekik mindent, ami Hollywoodból jön, különben rögtön ráhúzzák, hogy kommersz. Mikor annak idején A párbajozókkal megnyertem a legjobb első filmes díját, madarat lehetett velem fogatni, hogy hét kópiával mutatják be Amerikában. Persze egy zöldfülünek ez a normális üzletmenet. Mióta kicsit beleszagoltam a szakmába, tudom, hogy ez mekkora ipar, ezért ma már úgy fogalmazok, hogy én használom Cannes-t, Cannes használ engem, tehát mindenki jól jár. A Robin Hood pedig nem klisé, hanem hús-vér sztori, hús-vér karakterekkel. Aki akar, még egy kis történelmet is tanulhat belőle. Az se fog csalódni, aki csak szórakozni akar. Tökéletes nyitófilm Cannes-ban, tehát hurrá!

– Miért változtatta a film eredeti címét Nottinghamről Robin Hoodra?

Ridley Scott
AFP – Mert tisztelet és becsület az íróknak, első változatban ez a forgatókönyv úgy nézett ki, mintha zöld macskanadrágba bújtatták volna a Helyszínelők című tévésorozat szereplőit. Meg ha egyszer Robin Hoodról szól, akkor miért hívnák Nottinghamnek? Arra pazaroljam a reklámköltségvetést, hogy a bizonyítványomat magyarázzam? Leültettem Brian Grazert, a producert és Russell Crowe-t, hogy zárjuk rövidre mindjárt most, az elején. Először is irtsuk ki az összes közhelyet, amitől a korábbi Robin Hood-filmeken már ötéves koromban a hasamat fogtam, később meg már annyira bosszantott, hogy azért lettem rendező. Találjunk egy pontot valahol a történelemben, ahol megvannak a hiteles keretek: éhező, nyomorgó, elégedetlen nép egy zsarnok királlyal, aki feltalálja a még nagyobb sarcot. Oroszlánszívű Richárd halott, az öccse, egy jellemtelen taknyos az új király. A keresztes hadjáratból hazatérő, szétesett katonaság francia, holland földön már kitanulta a rablást, a gyilkolászást meg a randalírozást, és aki túlélte, mint Robin Hood, és átjut a csatornán, egy szétzilált, elégedetlen Angliába tér haza. Hogy létezett-e Robin Hood? Ki tudja? Volt egy ilyen fickó, biztos, csak talán nem János király idején. És hogy János mekkora zsarnok volt, és mennyire zsigerelte ki a népét? Az összes középkori uralkodó ezt csinálta. Szabadságjogokat nem a rászorulóknak adott, hanem a talpnyalóinak. János kerek perec megtagadta, hogy aláírja a Magna Chartát. Így ágyazott meg a történelem a népi hősnek, vagyis a Robin Hoodlegendának.

– Itt ér véget a filmje, vagy később folytatja?

– Ha a Robin Hoodot megveszi a közönség, és a stúdió hajlandó lesz leperkálni a továbbiakat, akkor a következő részben azt mesélem el, hogy a nép, élén a mindenható Robin Hooddal, kizsarolja, hogy János mégis aláírja a Magna Chartát. Még azt is bevállalom, hogy megköveznek a történészek.

– Ennyire biztos benne, hogy ilyen típusú hősre van szüksége a Batmanhez és Supermanhez szokott mai átlagmozizónak?

– A képregény más tészta, azt felejtsük el. A képregényfi gurák olyanok, amilyenek, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Ennek a történetnek viszont van valóságalapja, hitele, tényleges történelmi szövegkörnyezete. Talán mert angol vagyok és nem amerikai, minden sztoriban az igazság smirglis lelkű bajnokát keresem, aki nem szépfiú, nem tökéletes, sőt esetenként nagyokat bakizik. Az én Robin Hoodom nem menti meg a magatehetetlenül pislogó Mariont, mert az én Marionom nem magatehetetlen. És az én Robin Hoodom nem heherészik csípőre tett kézzel, ha leterít egy ellenfelet, mint annak idején a hetyke Errol Flynn.

– Tehát Russell Crowe a tökéletes Robin Hood.

– Russell is dühből operál, én is, és mindkettőnket halálba kergeti az emberi butaság. Négy film után nem csoda, hogy félszavakból értjük egymást. Ott állunk egy forgatás kellős közepén, 1500 statiszta, hajók, tenger, lovak, és azzal indítjuk a reggelt, hogy együtt bicajozunk az edzőteremben, közben az egyik kezében kávé, a másikban cigi, én meg csesztetem, hogy mennyit bagózik. Közben észre se vesszük, és átbeszéljük a jelenetet. Papedli. Mint amikor két kölyök ólomkatonázik. És már most agyalunk, hogy mit csinálunk együtt legközelebb.

– Ha talál neki való szerepet, a hírek szerint A nyolcadik utas: a Halál folytatását.

– Unom a folytatásokat! Izzadságszagúak. De visszamenni egy sztori elé és kivakarni, hogy jutottunk el odáig, abban látok kakaót. A nyolcadik utas: a Halál előzményével már a negyedik átdolgozásnál tartok, csak azt sajnálom, hogy ez még a Sigourney Weaver előtti időszakban játszódik, amikor először üti fel a fejét az Alien. Képzeljen el egy űrhajót, amiben ott csücsül egy hatalmas valami. Hogy került oda? Emberforma, de ki fia-borja? Ellenség? Vagy barát?

– És ha maga az a kivételes hollywoodi rendező, akit nem borzolt fel az Avatar elképesztő sikere...?

– Jim jó magasra tette a lécet, de azt nézze majd meg, ahogy átrepülök felette! Naná hogy az Alient 3D-ben fogom megcsinálni! És maga ilyen sötétet még nem látott. A Hold gyilkos fele! Vicsorgó, ronda, ijesztő, szörnyű, elképesztő! Isten, ember, űrmérnök, űrbiológus, hadászati stratéga, minden lesz benne, hogy a néző rojtosra rágja a körmét, míg megemészti, hogy ezt a földönkívüli szörnyet eredetileg biológiai hadviselésre szántuk, csak azt nem kalkuláltuk be, hogyha kiszabadul, kiirtjuk vele a bolygónkat. Na?! Ehhez mit szól?

– Azt, hogy gratulálok, 72 évesen is kiapadhatatlan az energiája.

– A fekvőtámaszoktól, a tenisztől és attól, hogy egy napot sem dolgoztam soha. Nekem ez nem munka. Nekem ez adrenalin.

Los Angeles, 2010. április

Kapcsolódó cikkek: Levelek Józsikától | Lengyel László: Két hideg polgárháború vár ránk | Nem a kádári elitből nőttek ki a hazai milliárdosok | Még sincs emlősferomon? | Őszintén bukni és nyerni