Saiid, az Akkezdet Phiai hiphopegyüttes egyik tagja – náluk rendben van a kerettörténet és a tartalom is

Népszabadság - Kurucz Árpád

– A média, a nyilvánosság miatt ­– válaszolja Györe Győző Tibor, vagy ahogy a hiphop szcénában a legtöbben ismerik: Györemix. A harmincas éveiben járó DJ a nyolcvanas évek közepe óta foglalkozik hiphoppal, az aktív lemezgyűjtést pedig a nyugati kiadványok Magyarországra szivárgásával egyidőben, a kilencvenes évek elején kezdte. Azóta megkerülhetetlen alakja a magyar hiphopkultúrának, több lemezboltot is vitt, és DJ­ként, partiszervezőként, hiphop szakíróként is aposztrofálható.

– A média tehát akkor is befolyásolja az embereket, ha nem veszik észre – valamilyen szinten még bennünket, az underground hiphop kedvelőit, művelőit is – állítja. Ez tettenérhető például abban, hogy azok a hazánkba látogató „nagy nevek” kapják a legnagyobb promóciót, akik egy, a magyar valósággal köszönő viszonyban sem lévő világról akarnak szólni, és ez a távolság nem csak földrajzi. Az ok: ezek az előadók produkálják a megfelelő lemezeladásokat. Így aztán őket látják a legtöbben a hazai színpadokon, míg a mélyebb tartalmat esetenként lényegesen jobb lírai színvonalon kínáló tengerentúli MC­-k sokszor alig pár tucat, jobb esetben néhány száz ember előtt lépnek fel.

– A magyar mainstream rapvonalon is valami hasonló jön le – mondja Györe, s a legjobb példát hozza fel: a Ganxsta Zolee és a Kartel által sugallt világképet. A széles körben ismert magyar rapzenekarok közül a vidámabb vonalat vivő Animal Cannibals képviseli a másik oldalt úgymond. Sok magyar undergroundbanda használta mankónak az általuk szervezett hiphop tehetségkutatókat. Most pedig a viszonzás van soron: az undergroundelőadók meghívásával egyre hitelesebbé válnak a mainstreamre alaposan finnyás magyar földalatti hiphopközönség körében is. Másfelől pedig olyanokat is megismertethetnek a földalatti rappel, akik egyébként nem találkoznának a műfaj finomságaival. Elég csak a YouTube-­on a „related videos” sávjára gondolni: néhány kattintással viszonylag mélyre áshatjuk magunkat, egészen komoly előadókhoz is eljuthatunk.

Györemix szerint mindenféle szempontból felívelőben van a magyar hiphop: az általa összességében több tízezresre becsült, a rapet kedvelő tábor nőttön nő, a mainstream médiumok segítsége nélkül is. A DJ egyébként is az internetes felületek erejében bízik, amikor a hazai rap lehetséges potenciáljáról kérdezem.

Noha többezres tömeg követi a magyar hiphop történéseit, az underground lemezekből viszonylag kevés fogy: ezer feletti példányszám már szinte páratlan sikernek számít. Györe szerint ez főként a globálisan tapasztalható, jórészt talán a webes letöltések miatt bekövetkező példányszámcsökkenésnek betudhatóan van így: a tendencia valahogy a hallgatók nagy részéből kiölte a fogékonyságot az eredeti lemez varázsára.

Ma négy meghatározó kiskiadója van a magyar hiphopnak: a fővárosi Kriminal Music, a győri BlooseBroavaz, a szintén budapesti, de most épp nem túl aktív Wacuum Airs és a zeneileg sokszínűbb, hardcore dzsesszt, beatet és hiphopot is kínáló S*10 – ezek többnyire baráti társaságok köré szerveződnek. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy főként Budapestről érkezik a minőségi magyar hiphop. A kilencvenes években és a korai kétezresekben még talán így volt, ma viszont már nagyon erős a vidék is, nemcsak a nívót, de a mennyiséget tekintve az élvonalba sorolható a debreceni, szegedi, pécsi, tatabányai felhozatal is. Általában elmondható: aligha van olyan szeglete az országnak, ahol ne találnánk komolyan vehető magyar nyelvű rapet – már ha nem sajnáljuk az időt a keresgélésre, böngészésre. A két legnagyobb magyar közösségi hiphopoldal, a hiphop. hu és a salatamagazin.com is rengeteg letölthető zenét kínál, a fórumokat olvasgatva pedig kiderül: tényleg naponta születnek új rapbandák. A többség persze gyenge, de akadnak azért néha gyöngyszemek.

– A hazai hiphop előadók nem tudják használni a médiát – ezt már Le Marietta újságíró mondja, aki a magyar rapnek a nyilvánosságban való megjelenéséről írta a szakdolgozatát nemrég. Szerinte ahhoz, hogy egy ilyen műfaj képviselni tudja magát a (nem okvetlenül mainstream) nyilvánosságban, és ezáltal népszerűséget szerezzen, nagyon fontos, hogy az előadók ne burkolózzanak a saját undergroundságuk lila ködébe: meg kell tanulniuk elmondani a saját történetüket, érdekessé kell tenniük magukat.

– A hiphop is egy „kerettörténet”, amelyet Magyarországon nehezebb megtölteni – adott esetben társadalmi problémák generálta – tartalommal, mint mondjuk az Egyesült Államokban vagy Franciaországban – mondja Le Marietta. De a hiphop, ha jól használják­ művelik, egyáltalán nem semmitmondó és nem is hiteltelen. Nagyon hatékony és könnyen terjedő tud lenni. Igaz: nincsenek könnyű helyzetben a rapperek, hiszen a nyilvánosság normalizál, a nagy kiadók szabályozni próbálják az előadóikat – ezt nevezhetjük akár cenzúrának is. Ám a cenzúra sem mindig hátrány: Kenyában például, miután 2002­ es választások előtt nem sokkal betiltottak egy rapszámot, amely az országban tapasztalható visszásságokat mutatta be a hiphop eszközeivel, soha nem látott tömeg kezdett érdeklődni a dal iránt, az emberek mobiltelefon segítségével küldözgették egymásnak.

A kormány végül megbukott.