
MTI/AP – DAMIAN DOVArGANES
Pontos a megfogalmazás, és nekem elítélőnek hangzik, de a szerző azt is jól tudja, saját könyve sem áll meg Hollywoodról, ha hiányoznak belőle a botrányos történetek.
Különben is, minek kellene ilyen távolról még egy tízezredik könyvet írni az amerikai filmgyártásról? Hát csak azért, mert van egy nézőpont, ami itt nagyobb szerepet kaphat: valóban magyarok találták fel az amerikai filmet?
Bokor a három kötetben három különböző szempontból dolgozza föl az amerikai film nagyjából száz – és az Oscar-díj 80 – évét, és ezeken belül mindig gondot fordít arra, hogy a magyar származásúakat külön alaposan szemügyre vegye.
Egyrészt szétfoszlatja a legendákat: Leslie Horward sosem volt Horváth László, ha fontosak lettek volna magyar felmenőik Paul Newmannak, Debra Wingernek, Goldie Hawnnak, elfogadták volna a meghívást a magyar filmesek 1996-os világtalálkozójára.
Másrészt sokkal több honfitársunk vitte sokra, nagyon sokra az amerikai filmiparban, mint ahányról beszélni vagy egyáltalán tudni szoktak itthon.
S nemcsak mindig az örök negatív szerep jutott osztályrészükül, mint Dracula alakja Lugosi Bélának vagy a gyerekgyilkosok profilja a Lőwenstein László néven született Peter Lorrenak, akiéhez „fogható sunyi, gonosz, rafináltan ellenszenves karaktert talán nem is ismer a filmtörténet”. Ott van például Lukács Pál (Paul Lukas) az egyetlen magyar színész, aki Oscart kapott. Képzeljék el, hogy a Casablacáért jelölt Humprey Bogart elől vitte el a szobrocskát! És nem azért, mert az Őrség a Rajnán című film jobb lett volna, vagy ő jobban játszott volna benne, hanem, mert 1943-ban Bogartnál ismertebb és népszerűbb színész volt Amerikában.
Infó: Hollywood-trilógia A siker neve: Oscar A siker helye: Hollywood A siker titka: a sztár Atlantis Press, 200 oldal, 192 oldal, 200 oldal
Magyar Oscar-díjasok
George Pal (Pál György)
1943, 1950, 1951, bábfilmek különleges effektusai
William S. Darling (Vilmos Béla)
1933, 1943, 1946, díszlettervező
Alexander Trauner (Trauner Sándor) 1960, 1963, látványtervező
Michael Curtiz (Kertész Mihály) 1939, 1943 (Casablanca), rendező
Paul Lukas (Lukács Pál) 1943, színész
Adolph Zukor (Zucker Adolf) 1948, produceri életmű
Vincent Korda 1937 (Bagdadi tolvaj), díszlettervező
Herczeg Géza 1937 (Zola), forgatókönyvíró
Emeric Pressburger (Pressburger Imre) 1941 (A 49. szélességi fok), forgatókönyvíró
Zsigmond Vilmos 1977 (Harmadik típusú találkozások), operatőr
Rófusz Ferenc 1980 (A légy), legjobb animációs film
Szabó István 1981 (Mefisztó), legjobb nem angol nyelvű film
Böszörményi Zsuzsa 1991 (Egyszer volt, hol nem volt), diák-Oscar
Top 5
1. Jon Ronson: Kecskebűvölők
Európa. A filmben George Clooney játszik.
2. Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
Kalligram. A nagy olasz filmrendező 1955-ös regénye.
3. Irwin Shaw és Robert Capa: Izraeli riportok
Park. Capa Friedmann Endreként magyarnak született.
4.Kurt Vonegut: Az ötös számú vágóhíd
Maecenas. Már 1972-ben készült belőle hollywoodi film.
5. Tony Curtis – Peter Golenbock: Hollywood hercege
Alexandra. Curtis magyar, de már kinn született (sosem kapott Oscart).
|