Így az is, hogy a 2009-ben vizsgált 94 iskolai könyvtárban átlagosan 700 ezer forintot költöttek a könyvtárosok állománygyarapításra, ami a laikusnak talán nem sokat mond, az viszont nyilván, hogy 17 intézmény egyetlen fillért sem szánt könyvtári dokumentumállományának frissítésére. A statisztika azt is mutatja, hogy az alap- és középfokú oktatási intézményeknek legfeljebb 20 százaléka alkalmazott könyvtárhasználatot tanító pedagógust. A vizsgálatok szerint a tanintézmények könyvtárainak 30-40 százalékában egyetlen olvasói számítógép sincs – ezek az adatok mind azt mutatják, hogy egyre nagyobb a különbség, nyílik az olló.

A Könyvtárostanárok Egyesületének (KTE) alelnöke, Dömsödy Andrea úgy látja, hogy az állomány összetétele és a szolgáltatási kínálat sajnálatosan sok iskolában megrekedt a 20-30 évvel ezelőtti szinten: a könyvtárosi tevékenység itt nagyjából annyi, hogy rövid nyitvatartási időben, elsősorban a kötelező olvasmányokat és a tankönyveket kölcsönzik – ne csodálkozzunk hát, hogy egyre kevesebb a látogató. Tendencia az is, hogy a gazdasági megszorítások miatt az iskolák vezetősége és a fenntartók mindenekelőtt a könyvtárakon és a könyvtárostanárokon igyekeznek spórolni, óraszámcsökkentéssel, könyvtári összevonásokkal, pluszfeladatokkal sőt, elbocsátásokkal. Minőségi munka, jól működő iskolai könyvtár jobbára csak ott van, ahol szakképzett és elkötelezett könyvtárostanárt alkalmaz az iskola, megfelelő óraszámban.

Nyilván minden közintézményben gond a pénzhiány, de az alelnök szerint nem lehet mindent erre fogni. Ott, ahol a könyvtárostanár és az igazgató mellett a tantestület is modern pedagógiai elveket vall, vagyis ahol az önálló tanulásra nevelés és az olvasóvá nevelés nem csak üres szlogen, ott kihasználják a lehetőségeket, igyekeznek korszerű szolgáltatásokat nyújtani, így eredményesebb munkájuk.

Ezt bizonyítja, hogy a fejlett iskolai könyvtárakkal rendelkező országok tanulói jól szerepelnek a nemzetközi vizsgálatokban. Jó esetben tehát a könyvtár szerves része az iskolának, a tanulásnak és a tanórán kívüli tevékenységeknek. Könyvtári órákat tartanak, megtanítják a gyerekeket információkat keresni, segítséget nyújtanak a versenyekhez, a szorgalmi feladatokra való felkészüléshez, a házi feladat-íráshoz, olvasóklubokat működtetnek, lehetőséget adnak az órák utáni böngészéshez, kulturális programokat szerveznek.

De ez sajnos koránt sincs mindenhol így. Annyira nem, hogy sokszor már az sem szempont, hogy a bibliotéka, akár csak mint helyiség használható legyen. Az iskolaépítéseknél, felújításoknál gyakran előfordul, hogy meg sem kérdezik, milyen igényei vannak egy könyvtárnak, aminek aztán az a vége – ez valós példa –, hogy a testesebb könyvek nem férnek be két polc közé.

Dömsödy Andrea szerint az iskolai könyvtárak színvonalát kevéssé befolyásolja, hogy nagyvárosban, kisvárosban, faluban, nagy iskolában van, vagy kicsiben. Mindenhol van jó és rossz példa. Kezdjük a jóval. Az egyesület alelnöke – persze sok más mellett – kifejezetten jó iskolai könyvtárnak tartja például a marcali Mikszáth utcai általános iskola könyvtárát, a hatvani Óhatvani Kodály Zoltán tagiskoláét és a tiszaföldvári ószőlői iskoláét – egyik se nagyváros, egyik se nagy iskola. Ezzel szemben van egy közelebbről meg nem nevezendő, magyar viszonylatban kifejezetten jómódú település a fővárosi agglomerációban, amelynek vizsgálatakor kiderült: könyvtárukban kettő (!) szék áll az olvasók rendelkezésére. Szerencsére az ottani könyvtárostanár leleményes: ha hirtelen sokan jönnek, kinyittatja a szomszédos tornatermet, ott le lehet ülni a szivacsmatracokra.

Amúgy jogszabály írja elő, hogy az iskolai könyvtárakban legalább egy osztályra való gyereket le kell tudni ültetni, egyidejűleg, hiszen ez feltétele a tanításnak. Vagyis adottak a jogi keretek, adottak a szakmai irányelvek, adottak a szakemberek. Sok fenntartó, iskolavezető mégsem él az iskolai könyvtárak nyújtotta lehetőségekkel, nem alapozzák meg a gyerekek egész életen át tartó tanulását – mondta az KTE alelnöke.

Jó esetben a könyvtár szerves része az iskolának