Csontváry műtermében festeni

Ott most egy szobrász lakik – mondja az egyik szomszéd a Bartók Béla úti Hadik-házban, amikor Csontváry hajdani műtermét keresem a legfelső emeleten. De a lakó téved, nem szobrász bérli jelenleg a műtermet, hanem egy festő, Baranyai Levente.

Kis szerencsével került ide, meséli: az alkotóművészek egyesületében a faliújságon látta meg, hogy hirdetik a megürült műtermet, mire azonnal pályázott, s két jelentkező közül őt választották. Így két évvel a diploma után már műteremhez is jutott. Ez tényleg szerencse, mert van, aki tíz évet is várakozik. Előtte egyébként tényleg egy szobrász, Marosán László lakott itt.

Baranyai Levente szerencsés volt: már két évvel a végzés után hozzájutott Csontváry egykori műterméhez
Baranyai Levente szerencsés volt: már két évvel a végzés után hozzájutott Csontváry egykori műterméhez

Híres műtermet kapott, legendás lakást. Csontváry élete utolsó évtizedét élte itt, 1919 nyaráig. Egy-egy ajtótok, kilincs még eredeti, s a nagy, íves ablak is még tanúja lehetett a jelenetnek, amikor a mester halála után itt, a műteremben Gerlóczy Gedeon a fenyegetőző fuvarosok elől, akik ponyvának akarták megvenni Csontváry vásznait, felvásárolta az egész hagyatékot. Bár az ablak akkor még nagyobb volt talán. Azóta oldalt és alul mintha befalaztak volna belőle néhány táblát, de az eredeti ív még kivehető. Ömlik be a fény, lábujjhegyen ki is lehet látni: pont a Gellért-hegyre. Az ablak alatt végig polcok, szép rendben sorakoznak ott a festékesdobozok. Rengeteg festék. Baranyai Levente ugyanis hasonlít elődjére abban, hogy méretes vásznakkal operál, s eléggé anyagigényesen dolgozik. A régi műteremből kisebb raktárhelyiségeket már lerekesztettek az elődök, de így is kényelmesen el lehet férni a maradék, festésre használt 32 négyzetméteren.

A Csontváry-féle műterem egyike annak 241 budapesti műteremlakásnak, amelynek bérlőkijelölési joga a Magyar Alkotóművészek Közalapítványának (MAK) kezében van. Ez az állomány a vidéki műteremlakásokkal és műtermekkel együtt tulajdonképpen a magyar képzőművészek öröksége. A lakásprivatizáció idején állami kézből átkerült az önkormányzatokhoz, de azok nem adhatták el, így megmaradtak bérleménynek. A bérlőkijelölési jog továbbra is a művészek közösségét, vagyis az alapítványt és társszervezetét, a lakás nélküli műtermek fölött rendelkező Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét (MAOE) illeti. Régóta napirenden van a két szerveződés összevonása.

A műtermekért meglehetősen nagy a sorban állás, mondja a bérlőkijelölő bizottság vezetője, Chochol Károly fotóművész. A vidéki műteremlakásokat és a 60 lakás nélküli műtermet is hozzászámolva körülbelül 450 ingatlan felett rendelkeznek, s körülbelül öt-hatezer művész igényét kellene kielégíteni. Közülük évente 40–50-nek jut kiutalt műterem. Általában kihalásos alapon. Ha meghal vagy kiöregszik a műterméből egy-egy művész, családjának vissza kell adnia a bérleti jogot, s ilyenkor a bizottság új lakót jelöl ki a várakozókból. A viszszaadás nem mindig zökkenőmentes. A két évvel ezelőtt elhunyt Gerzson Pál Krúdy utcai műtermét például a kerület a művész halála után eladta. A MAK épp most perli vissza.

A család csak akkor maradhat, ha az elhalt házastársa, fia vagy lánya maga is alkotóművész. Demég ekkor sem biztos, mert a bérlőkijelölésnél figyelembe veszik a kvalitást, a művészet terén kifejtett aktivitást is. Egy nagy mester műtermét nem feltétlen kaphatja meg az esetleg gyenge képességekkel rendelkező utód, még ha van is művészdiplomája A műteremállomány 80 százaléka a háború előtt jött létre, mert ekkor még adókedvezményt adtak, ha egy bérházépítő a tetőtérben műtermet alakított ki. A XX. század elején épült például a Kelenhegyi úti műteremház, akkor keletkezett a Százados úti, a szolnoki, a szentendrei, a gödöllői művésztelep. Bármilyen nagy művészek laktak is bennük, védett berendezésű műtermek nincsenek, mondja Chochol Károly. Viszont most azon fáradoznak, hogy e régi műteremegyüttesek közül néhányat, például az Epreskertet, a Kelenhegyi úti házat, a Százados úti telepet, amely a maga nemében különlegesség, világörökségi rangra emeltessék.

A második világháború után a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja bevételéből az állam még épített műtermeket, például a XIII. kerületi Máglya közben. Sőt, olykor egy-egy új lakótelepen is. Újpalotán például a városrész közepén álló toronyház legfelső szintjén, a 18–19. emeleten alakítottak ki két műtermet. Az egyiknek Dreher Jenő festőművész a bérlője, aki húsz éve egy kisebb öröklakást adott fel, hogy ide költözhessen. És azt mondja, nagyon jól érezte magát itt, a város legmagasabban fekvő műteremlakásában. De most már kicsit nagynak érzi, kisebbre cserélné.

A rendszerváltás után aztán már nem épültek műtermek. Néhány fiatal azonban nálunk is megpróbált például elhagyott ipari épületekben helyet találni magának. A köztulajdonú műteremállományon kívül így létrejött néhány loftműterem is, ami nyugaton már a hatvanas évektől bevett műteremforma volt. Nálunk a ferencvárosi Tűzraktérben és a budai Fonó melletti volt gyárépületekben alakult ki ilyen. Utóbbiba Sinkovics Ede és Bukta Norbert költözött be elsőnek, tíz éve. Akkor még áram és fűtés nélkül dolgoztak. Ma legalább áram van. Közben betelepült melléjük az Artus Színház és velük még néhány kétkezi alkotótárs. Kis művészkolónia verbuválódott. Ottlétüket főleg kiállításokkal, s magával a kultúrával honorálják.

S a legújabb jelenség, hogy spontán módon alakulnak ki műtermek az új irodaházakban is. A ferencvárosi Páva utcában például az egyik ház tetején, ahol olcsón lehet bérelni irodának szánt, ötször ötméteres kis helyiségeket, már megjelentek a fiatal, kispénzű művészek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.