Katheryne Bigelow A bombák földjén forgatásán a Jordániai-sivatagban

REUTERS - Johnathan Olley

Az Irakban állomásozó amerikai aknaszedőkről független produkcióban készült film még szinte nyomtalanul járta meg a 2008-as velencei filmfesztivált, ezért sokan a Summit Entertainment zseniális marketingstratégiájának tudják be, hogy a film 2009 őszi forgalmazása során nemcsak kitűnt, hanem - Cameron és az Avatar rovására - halmozni kezdte a kritikusok elismerését is.

2010 elejére a film és Bigelow az összes jelentős amerikai kritikus listáján megverte az Avatart, 6 Oscar-jelölést kapott, ugyanennyit söpört be a brit filmakadémiától, valamint az amerikai rendezőszövetség (DGA) és a producerszövetség (PGA) a legjobb film és rendező díjával jutalmazta. S mivel az amerikai filmakadémia tagságának jelentős része rendező és producer, könnyen megeshet, hogy kollégái jóvoltából Kathryn Bigelow Oscarral vág vissza Jim Cameronnak, aki két évig (1989–91) tartó házasság után elhagyta a Terminátor hősnőjéért, Linda Hamiltonért.

Bár mindketten vallják, hogy barátok, ebben a szakmában és ezen a ponton ritka a barátság. Cameron hetek óta vértezi magát, hogy jó képet vágjon esetleges vereségéhez: „Tényleg az az álmom, hogy Kathryn győzzön. Őszintén. Nekem már van Oscarom, elég az is, ha a csapatomat értékelik”. Mindenesetre ha Bigelow nyer, ő lesz az első rendezőnő, aki – Sofia Coppola, Lina Wertmuller és Jane Campion beváltatlan jelölése után – Oscar-díjasnak mondhatja magát. Kathryn Bigelow Los Angelesben adott interjút a Népszabadságnak.

– Mennyiben lett volna más film a Bombák földjén, ha férfi rendezi és nem nő?

– Nagyon jó kérdés, bár szívesebben hallanám azt a felvetést, milyen film lett volna, ha más rendezi, nem én. Mit tett volna hozzá egy másik rendező a saját világszemléletéből és a tapasztalataiból? Tudatosan vagy tudat alatt nyilván befolyásolt, hogy nő vagyok, de nem hiszem, hogy női szemszögből közelítettem meg a témát, maximum a női ösztöneim működtek.

„Mi mozgatja ezeket a katonákat?” – jelenet a filmből
Reuters – Arra céloztam, hogy a nők alkatuknál és társadalmi szerepüknél fogva ellenzik a háborút.

– Én viszont nem hátra léptem, hogy nagy ecsetvonásokkal politizáljak és ideológiailag kritizáljam a háborút, hanem előre, hogy emberi szempontból mikroszkóp alá vegyem a katonákat. Azokat a férfiakat és nőket, akik nap mint nap kockáztatják az életüket és próbálnak túlélni. Mindegy, hogy az a katona férfi vagy nő. Azt a feszültséget és kivárást akartam érzékeltetni a színészeim segítségével, amiben ezek az emberek élnek.

– Ön mindig válogatós, amikor rendezésre adja a fejét. Most a téma kereste meg a szerzőt vagy a szerző a témát?

– Hol így van, hol úgy, adott esetben író barátom, Mark Boal fölhívott, hogy Irakba készül és beáll egy aknaszedő alakulatba. Már az e-mailjei is rémisztőek voltak. Aztán, ahogy kicsit jobban utána kapartam, rájöttem, hogy erről nem sok szó esik a tudósításokban. Felcsigázott a téma, és alig vártam, hogy Mark hazajöjjön. Az izgatott, mi mozgatja ezeket a katonákat, hogy önként vállalják a halálos veszélyt. Miféle emberek ezek? 2005-ben kezdtük az írást, sziszifuszi munkával eljutottunk a kész könyvig, és kétségem se volt, hogy össze fogom tudni kalapozni a pénzt.

– Hogy sikerült elérni, hogy a film műszakikatonai szempontból is megállja a helyét és nem tűnik laikusnak?

– Nem ismer eléggé, látja?! Szigorúan bizalmas anyagokhoz természetesen nem jutottunk hozzá, de komoly színvonalú szakértőket sikerült bevonnunk. Aztán Amerikától Kuvaitig bejártam az összes lehetséges katonai bázist. Ebből a szempontból már volt egy kis gyakorlatom, mert mint emlékszik, csináltam én már filmet egy orosz atom-tengeralattjáróról is, és ott sem az volt a baj, hogy szakszerütlenül nyúltam a témához...

– Nem az arizonai sivatagban forgattak, ahol simán belefért volna, hogy egy rendezőnő dirigál, hanem Jordániában...

– ... mely elég felvilágosult társadalom, hogy egy nemzetközi stáb és egy női rendező ne okozzon közfelháborodást. A normális gyártási nehézségeken túl semmi gondunk nem volt, sőt. A jordán filmbizottság segítségéért cserébe meghívtuk az ottani filmfőiskolásokat, hogy szerezzenek egy kis szakmai gyakorlatot.

– A Bombák földjének az a nagy erénye, hogy nem szépít, mint a legtöbb hollywoodi háborús film, ugyanakkor sokkal több, mint egy híradó.

– Pontosan ez volt a célom, s ezt volt nehéz elérni. Kíváncsian várom, hogy az amerikai videotékákban hova sorolják be a filmemet. A dráma szekcióba, ahol a Hazatérést és A szarvasvadászt tartják, vagy a másik polcra, amit kimondottan a háborús fi lmeknek tartanak fenn. A jó klaszszikus háborús fi lmek, mint a Ryan közlegény, egy bizonyos konfliktus körül forognak. Az Apokalipszis most! a visszatérő katonák beilleszkedéséről szól, A bombák földjén pedig kivételes képességű emberekről, akik nap mint nap megbirkóznak az életükért. Dráma vagy háború?!

– Csak Ralph Fiennes és Guy Pierce ismert név a szereplők listáján. Nem volt pénze sztárra vagy nem is akart sztárokat szerződtetni?

– A viszonylag kevésbé ismert vagy ismeretlen színészek előnye, hogy a film feszültsége töretlen, mert a néző nem köti őket semmihez. Egy Tom Cruise nem halhat meg az első pillanatban, mert akkor nincs film. És ha csak a végén hal meg, akkor is nyilván hősi halállal. Tehát egy nagy név kizárta volna a meglepetést. Persze, elég valószínűtlen, hogy Ralph Fiennes és Guy Pierce feltűnik Bagdadban, de ez még belefér a meglepetésbe, mert a jelenlétük inkább gerjeszti és elbizonytalanítja a nézőt ugyanúgy, ahogy a vásznon gerjednek és elbizonytalanodnak a katonák. Valószerű és hiteles akartam maradni, s ez kizárta a világsztárt.

– Az esetleges díjeső eszébe se jutott?

– Megható, de ezt a sok elismerést a filmnek tulajdonítom, nem magamnak. És ami az Oscart illeti, inkább lekopogom, mint hogy lelkendezzek róla.

Hollywood, 2010. március

Kapcsolódó cikkek: Elhunyt Peter Graves színész | Farrah Fawcettről nem emlékeztek meg az Oscar-gálán | And the Oscar goes to... | Oscar minden oldalról | Sandra Bullock személyesen vette át Arany Málna-díjait