„Az élet egy stand-up comedy”

Reuters – Herbert Neubauer

-  Úgy tűnik, mintha minden egyes regényével újraértelmezné írói ars poeticáját. Most pedig írt egy forgatókönyvet. Mire véljük ezt a váltást?

- Én inkább úgy fogalmaznék, egy újabb állomás. Nincs arról szó, hogy lezárnék egy korszakot, alapvető elvem: sose csinálj semmit kétszer. Az első regényemmel, A focilázzal könnyű dolgom volt, elvégre a fociról mindenki tud írni. De még könnyebb lett volna ugyanerről írni még egy könyvet. Lynn Barber újságíró önéletrajzi cikkét viszont a feleségem hozta haza, egy tízoldalas esszé volt egy irodalmi magazinban. Rábeszéltem, hogy szerezze meg a megfilmesítés jogát. Aztán azon kaptam magam, hogy írom Az egy lányról forgatókönyvet.

– Találkozott Lynn Barberrel?

– Hogyne, barátok vagyunk. Őszintén meglepődött, hogy a történetéből végül film lett, de nagyon örül neki. És megértette, hogy az írása csak kiindulópont volt, egyfajta metafora, mely mást jelent nekem, mint neki. Mindemellett sokat segített eligazodni és reprodukálni az 1960-as évek Angliáját és sajátos bohémjait.

– Eddig csupa férfi szenvedélyről írt, most pedig egy fiatal lány bőrébe bújt. Ez elég kockázatos lépés, nem?

– Tény, hogy a korai regényeim rögeszmésen a férfiak szenvedélyeiről szóltak, viszont az utóbbi munkáimban egyre több a női szereplő. Elég nagy baj lenne, ha egy írónak problémát jelentene női karaktert alkotni… Mégis, e tini lány esetében már az alapoknál megakadtam. Mit gondol, egyáltalán mit akar az élettől egy ilyen teremtés? Nem volt mese, a fantáziámra kellett hagyatkoznom. Felépítem a karaktereket, aztán alakulnak írás közben. De reggel sosem tudom, hogy a nap végére hová jutnak el. Rajtuk is múlik.

– Most viszont a formán is el kellett gondolkoznia. Más egy regény és más egy szövegkönyv.

– Az a baj a forgatókönyvvel, hogy rövid. Száz, százhúsz oldalt viszonylag gyorsan meg lehet írni, alig fér el valami egy oldalon, tíz-tizenkét dialógus, és kész. Mire a végére érsz, rájössz, hogy még semmit sem írtál le, amit el akartál mondani. Egy regénynél viszont nincsenek korlátok.

– A saját regényből is írna forgatókönyvet?

– Soha. Nem azért zsúfolok bele mindent, hogy aztán elkezdjem kidobálni a négyötödét.

– Az Egy lányról társadalmi kérdéseket is feszeget.

– Magam is első generációs angol középosztálybeli polgár vagyok, szüleim munkásemberek voltak. De ennél talán jobban is izgatott, hogy az agglomerációról mesélhessek: Nagy-Britanniában a művészek, a zenészek, az írók ide kényszerülnek, és egy életen át dolgoznak azon, hogy bejussanak a központba. Erről szól tulajdonképpen a Fociláz is. Külvárosi gyerekként nekem a stadionhoz vezetett a legkönnyebb út.

– Ön azok közé az írók közé tartozik, akik ugyan mindig másképp írnak, de rá lehet ismerni az egyedi stílusára. Ha másért nem, a humora miatt.

– Én azokat az írókat tisztelem, akik képesek egy szívdobbanás alatt tónust és hangulatot váltani. Mert ezek szólnak az életről. Minden ember elejt egy-egy humoros mondatot, még akkor is, ha épp személyes tragédia érte. Tanárként is megtanultam, hogy az élet egy nagy stand-up comedy. A legfőbb mentorom, Anne Tyler amerikai író: miatta írok úgy, ahogy írok. Sokáig tartott, mire rátaláltam, sokáig tartott, mire eldöntöttem, hogy mit kezdjek az életemmel.

– Mikor találkoztak?

– Harmincéves koromban.

– Most is retteg a kritikáktól?

– Igen, mert nem igazán látok különbséget köztük. Mindegyik körülbelül háromszáz szó, és holtbiztos, hogy az írója kevesebbet gondolkozott a könyvemen, mint én. A Fociláz sikere és kritikái után, szinte biztos voltam benne, hogy nem kerülök újra veszélybe, mert a Pop, csajok, satöbbi egyfajta újrakezdés volt. Mikor az is siker lett, tudtam, hogy végem: bármit írok ezentúl, kritikát írnak majd róluk. Ezt az élet nagy, kegyetlen tréfájának érzem.

Kapcsolódó cikkek: Farrah Fawcettről nem emlékeztek meg az Oscar-gálán | Filmtörténeti Oscart nyert Kathryn Bigelow | Kathryn a bombák földjén | Oscar minden oldalról | Sandra Bullock személyesen vette át Arany Málna-díjait