A gyűjtemény – amely egy orvos, bizonyos doktor Wastl nevéhez köthető – sokezernyi, egységes szabvány szerinti, hadifoglyokról, őrökről és osztrák lakosokról készült arcképből áll. Forgács installációja azonban nem e dokumentumok történeti feldolgozása.

Célja, egyfajta labirintusstruktúrában megmutatni: hányféleképpen nézhetünk a másik emberre? Miként szemléli, érti félre vagy érti meg a mai néző ugyanazokat a képeket különféle – művészettörténeti, történeti, kortárs művészeti, életrajzi vagy lélektani – kontextusokban? A világot bejárt – nemrég a Ludwigban is bemutatott – Dunai exodus után a Col tempo az Erasmus-díjas Forgács második olyan totálinstallációja, amely nagy hazai visszhangra és fontos külföldi meghívásokra számíthat.

Kapcsolódó cikkek: Hazatérnek az elüldözött zsidó művészek a Páva utcába | Szvingerklubon keresztül a múzeumba | Kordokumentumok az ortodox zsidóságról | A tekintet költészete | Bukta a MODEM-ben és a Godotban