Georges Pretre rokonszenves öregúr

Reuters - Herwig Prammer

Georges Pretre azonban már ki lett egyszer pipálva, két éve elkápráztatta a világot, hogy hajlott kora ellenére mennyire agilis, egy darab élő zenetörténet, aki még vezényelte Maria Callas mögött a zenekart, és tessék, itt áll újév délelőttjén, és élvezi az életet, a zenét, az új évet.

Idénre Pretre ugyan két évvel idősebb lett, de már leróttuk a köteles tiszteletet neki, úgyhogy nyugodtan lehetett unni a műsorát. A széles mosolyt, a nagy karatemozdulatokat, az éppen csak annyira nehézkes tempókat, amelyektől a zene még ugyanaz marad, csak leáll, nem halad, nem él. Az ember átlát a szitán, nyilván azért választották őt másodszor is, mert rokonszenves öregúr, és hagyja élni a zenekart, rá se kell nézni, csak játszani, ahogy szoktak.

Csakhogy a helyzet nem olyan egyszerű: kit lehetne elhívni Pretre helyett? Simon Rattle ilyenkor Berlinben vezényel, honnét lehetne akkor leakasztani egy nemzetközileg elismert, szeretett és jelentős muzsikust? Hívják meg valamelyik Fischert?

Talán egyszer majd arra is sor kerül, de addig sem maradtunk Fischer Ádám nélkül: ő vezényelte este A denevért Szinetár Miklós huszonéves tévérendezésben. Régi idők, mondanám, vagy talán mondom is, énekesek, akik már nem énekelnek, B. Nagy János, Csurja Tamás, sőt: énekel Antal Imre a második felvonás fináléjában.

Ha becsületesen akarunk játszani, jobb, ha bevallom, mennyire irritált akkor ez a tévéjáték, a rémes szegénységszagával, amilyen ruhákat viselnek a bálban, amilyen alakok kóvályognak egy arisztokrata estélyén, a berendezések, a műszálasság, a közönségesség. De az idő ezen valahogyan segíteni tud, a néző ma messzebbre lát, és akkor az egész előadás egyáltalán nem szellemtelen. A második felvonásra elmennek a Gellért fürdőbe, ami kellően őrült és pompás hely ahhoz, hogy egy tébolygó, életunt orosz ott mulassa magát, a harmadik felvonásra meg az Operába térnek be, és a librettó vállrándítós megoldásfordulata, hogy ja, csak vicceltünk, ettől a helyére kerül. Színház a színházban helyett színház a tévében.

Akármennyire unalmas is ezen keseregni, nem lehet elkerülni: ilyen műsorok ma nem készülnek, és egy egész énekesgeneráció esik el attól, hogy szélesebb közönség előtt megmutassa magát. Vagy inkább fordítva, egy egész nézőgeneráció esik el attól, hogy megismerje az operaénekeseket, belenézzen egy nagy zenés műbe, esetleg észrevehesse, hogy mennyire jó dolog az opera vagy az operett. Pedig a közszolgálati csatornának nemcsak kötelessége lenne ilyesmiket létrehozni, de hosszú távon ez a jó befektetés. Húsz év múlva nem lehet majd a Sztársávot és a Hatórai teát ismételni.

Kapcsolódó cikkek: Magyarországon, magyar-francia címszereplővel forgatja Mahler-filmjét az Arte | A Rammstein Budapesten is játszik majd a tűzzel | Mindenki másképp csinálja | Az első próbától a titkos koncertig | Cseh Tamás Pótkulcsa