A barlang önálló hangszer, amelyet a Városminor Kamarakórus szólaltatott meg

Vincent Mundy

Az ilyesmi errefelé egyébként megszokott:Noszvajon ugyanis a kőfalak mögött és alatt egy művésztelep rejtezik.

Az Eger melletti falut, Noszvajt, festői fekvése miatt sokan ismerik. Arról azonban kevesebben tudnak, hogy a település egyik utcájában házak helyett barlangokban laktak az emberek, egészen a kilencvenes évek elejéig. Az üregek ezután sem maradtak sokáig üresek, 1997-ben művészek szállták meg a környéket, és azóta itt működik a Farkaskői Barlangok Alkotótelep.

A hegy anyagáról annyit érdemes tudni, hogy lényegében megkövesedett vulkáni hamu, amelyet egyrészt könnyű megmunkálni, másrészt kifejezetten jó hőszigetelő. Egy hajdani barlanglakó család mesélte, hogy a napi sütés-főzés is elég volt arra, hogy felmelegítse a „lakásokat”. Ha vigyáznak rájuk, és nem hagyják, hogy agresszív gyökérzetű fák, például akác telepedjen meg a barlangok felett, teljesen száraz szükséglakóhely válhat belőlük.

Hogy Horváth Ottó képzőművészt és barátait annak idején megihlette a környék, nem csoda, hiszen ezekben a rusztikus falakban, természettel egybeolvadó formákban van valami ősi energia. Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol a tatárjárás óta laknak emberek, és még kevesebb, ahol még az avarok keze nyoma is látszik. Szomolyán 117 rejtélyes, avarkori üreg sorakozik a falakon, lehet, hogy ezek is lakóhelyek voltak, csak épp a halottaké.

Egy ilyen kis üreget találni a noszvaji barlang külső falán is, de a legtöbb felületet már a kortárs képzőművészek munkálták meg. Az évszázados vakolatréteg alól előhozták a tufa valódi, érdes, porózus szerkezetét; oszlopokat, szellőzőket, homorú mennyezetű, tágas tereket alakítottak ki, amelyek leginkább Gaudí művészetére emlékeztetnek.

A képzőművészek mellett a zenészek is gyakori vendégek Noszvajon, ugyanis a barlangok egyik különlegessége sajátos akusztikájuk. A legtöbb újonnan kialakított terem a templomihoz hasonló, de annál kevésbé visszhangosodó, ideális hangzást nyújt, ebben valószínűleg a tufa rusztikus felületének és a kis belmagasságnak is szerepe van. Az igazi attrakció azonban a hegy legmélyébe vájt pentatonbarlang. A terem alakja egy félbevágott és lefektetett tojásra emlékeztet, amelyben tizenegy kisebb fülke sorakozik, épp akkora, hogy kényelmesen elférjen benne egy ember. Nem henyélésre tervezték őket, az bennük a pláne, hogy felerősítenek egy bizonyos hangmagasságot. Konkrétan egy hangolószerkezet segítségével faragta ki Horváth Ottó az utolsó kőrétegeket, hogy az üregek tisztán szóljanak. Ki lehet próbálni: ha eltaláljuk a fülke saját hangját, akkor az elkezd erősödni, egészen addig, hogy már nem is érezni, hogy mi keltjük-e ezt a vibráló, lüktető hangot, vagy a hegy.

Hogy ezt a zenében mire lehet használni? Ennek felderítésére már több szimpoziont is rendeztek, ezúttal a Városminor Kamarakórus próbálta ki a fülkét, és készített felvételeket. A már említett Ligeti-hatások akkor keletkeztek, amikor a kórus tagjai egyszerre próbálták megkeresni a nekik kirendelt fülke hangmagasságát, úgy hogy lassan egyre magasabbra, illetve mélyebbre vitték a hangjukat. Azt, hogy a hang fizikai élménnyé, fejet, mellkast masszírozó hullámmá változott, ők is élvezték, a megírt zenedarabok eléneklését azonban nem feltétlenül segítette a szokatlan akusztika. A klasszikus összhangzatra épülő műveknek – például egy reneszánsz kórusnak – nem tesz jót a barlang, mert váratlan helyen, az akkordokat felborítva szólnak bele a darabba a falak. Inkább a pentatóniához közelebb álló művekben segíti a zenét a hangolt kő.

A barlangot akár egy önálló hangszerként is felfoghatjuk, amelyre akusztikai adottságait figyelembe véve kellene zenét írni. Habár a hangszerrel aligha lehet majd turnézni, és a potenciális közönség mérete is erősen korlátozott, reméljük, veszi majd a fáradságot egykét fiatal szerző, hogy egyszer saját hangján énekeltesse meg a noszvaji falakat.

(Ha nincs idejük elutazni Noszvajra, a művésztelep honlapján, egy virtuális túrán járhatják be a barlangot és környékét.)