
Tóth Kriszta Marjai Judit
Tóth Krisztina: A fiammal szeretem tölteni az estéimet, nem nélküle. Ezért csak akkor megyek el egyedül színházba, amikor már minden barátom állítja, hogy az a valami nagyon tuti. Gyerekelőadásokra megyünk együtt, nemrég láttuk A dzsungel könyvét a Pesti Színházban, rettenetesen élvezte. Megyünk a Padlásra is, a Vígszínházba. Ráadásul csak kivételes alkalommal engedek abból, hogy 9-kor le kell feküdnie. Keményen edz, hullafáradt esténként, nem fér bele, hogy elmenjünk valahová, s 11-kor érjünk haza. Ebben szigorú és kispolgári vagyok.
Balázs Elemér: A fellépéseink miatt alig vagyok otthon esténként, örülök, ha a szabad estéimen a családommal lehetek. A fiam, akit szintén Elemérnek hívnak, kétéves kora óta moccanatlanul figyelt a koncerteken, viszont öt-hat éves koráig egyáltalán nem szeretett moziba járni. Zavarta a sötétség, s félt az iszonyatos hangerőtől, rémes, mennyire dübörög minden. Szívesebben nézünk otthon DVD-t, együtt, a fiam egyik kedvence éppen A dzsungel könyve, mely színházban is kitűnő.
Tóth Krisztina: Szerencsére sok jó gyerekkönyv kapható, van miből mesélni. A Sárkányapó például nagy kedvenc, Gryllus Dánielék megkértek kortárs költőket, hogy ők mondják el a verseiket, s egyegy jelen nem lévő, vagy már halott szerzőnek a művét is egy-egy kortárs költő mondta. Írtak hozzá zenét, s a kötet CD-melléklettel jelent meg. Amihez nincs zene, azt a szerző előadásában lehet hallani, s például Marci nagyon szereti, ahogyan Várady Szabolcs költő mond verset, tehát az ő hangsúlyával tanulta meg. Megjelent nemrég Lackfi János és Vörös István szerzőpárostól az Apám kakasa, amely az Anyám tyúkjára utal, s klasszikus versek mai átiratai olvashatók benne, jópofa könyv. Évek óta megunhatatlan könyv nálunk A kis Nicolas, szellemes, szórakoztató könyv felnőtteknek is. Amikor Marci kicsi volt, sok Arany-balladát olvastam neki, a drámaiságuk fogta meg őt. Tavaly voltunk a Művészetek Palotájában, Kováts Kriszta Aranyóra című előadásán, amely olyan erősen hatott rá, hogy sok Arany-balladát megtanult kívülről.
Balázs Elemér: Azért ez ritka kivétel, a fiam osztályában azt tapasztalom, hogy keveset olvasnak a gyerekek. A feleségem sokat olvas, sok könyvet is vesz. Borzasztóan szeretnék én is többet olvasni, de az ősszel vettük fel a Balázs Elemér Group új lemezét, s ez teljesen betöltötte a napjaimat. Az agyamat, a lelkemet is. Nem tudok ilyenkor másra figyelni. December 12-én lesz a lemezbemutató koncertünk a Millenáris Parkban, most már arra készülök. A fiam egyébként jó iskolába jár, a tanárok sokszor viszik őket színházba, amely így közös élmény lehet, és nem csak a tévében látottakról beszélgetnek.
Tóth Krisztina: A közös élmény lényeges, látom, mennyire hangsúlyos téma lett az utóbbi egy-két évben a számítógépes játék az osztályban. Ezért is fontos, hogy otthon, esténként még most is én mesélek fél órán át. Igyekszem mindent úgy, dramatizálva felolvasni, hogy a szereplők a saját hangjukon beszélnek. Borzasztóan áthallatszik minden a szomszédba, néha gondolkoztam is: vajon mit gondolnak a szomszédok, mi zajlik nálunk esténként?!
 Balázs Elemér Szabó Bernadett
Magazin: Máshol meg a tévé üvölt a szomszédból.
Tóth Krisztina: Nálunk nincs tévé, Marci így nőtt fel, megszokta. Van DVD-lejátszónk, sok filmből választhatunk.
Balázs Elemér: Nálunk szintén rengeteg film van otthon DVD-n, fontosnak tartom én is, hogy mi választunk. De úgy látom, hogy ma már a számítógép „visz mindent”, hiszen mindent magában hordoz.
Tóth Krisztina: Nálunk fél óra számítógépes játék után fél óra olvasás „jár”. „Jár”, azaz nem lehet büntetés az olvasás. Nem gondolom, hogy a számítógéppel betette a sátán a lábát a lakásba, de fontos az egyensúly kialakítása. Sokat számít ebben egy jó tanár. Sajnos, azt látom, hogy verset végképp nem olvasnak a gyerekek. Prózát még csak-csak, ismerik azt az élményt, hogy egy izgalmas történet beszippant valakit. De azt a versélményt, amely hasonló a zeneihez, tehát például ritmusélmény, azt csak kevesen élik át.
Balázs Elemér: Ezért szereztek elévülhetetlen érdemeket a Kaláka tagjai. Vagy akár Halász Judit.
Tóth Krisztina: Sokan az ő előadásukban, énekelve tudnak verseket. Sebő Ferenc is kitűnő. Az énekelt versekből hihetetlenül jó a választék. Mostanában mi Szalóki Ágit hallgatjuk sokat.
Magazin: Említettük a számítógépet, mit szólnak ahhoz, hogy egyre kevesebb CD-t vesznek az emberek, miközben a letöltések terjednek?
Balázs Elemér: A legtöbben jelképes összeget se fizetnek, hanem mindenféle okoskodást kitalálnak ahhoz, hogy hozzájussanak a legújabb felvételekhez is. A kiadók nagy bajban vannak, mert tényleg csak azok vásárolnak CD-t, akik szeretik, ha ott van a kezükben az eredeti, a saját borítójával, amelyet megtervezett valaki, ott vannak a fotók, az életrajzok, a számok címe, minden, amitől egy CD százszázalékos.
Tóth Krisztina: Az idősebbek még inkább megveszik a lemezt, de a tizenévesek már kütyüznek, egymás közt cserélgetnek. Nekik talán pénzük se lenne rá, hogy megvegyék a boltban a lemezt, olyan drágák a CD-k.
Balázs Elemér: Szerencsére találkoztam több olyan egyetemista fiatallal is, aki nem engedhetné meg magának, hogy a valóban drága CD-t megvegye, olykor mégis megvásárolja. Mert ha szereti azt az előadót, akkor áldoz rá. Egy valami örömteli ebben: ajándékká vált mára a szép könyv és a CD, melyet leginkább azért koncerteken lehet eladni. Ott még hat a személyes élmény. Meg helyben van. És még olcsóbb is, mint a boltban.
Tóth Krisztina: Szeretnének hazavinni valamit az élményből, én is ezt tapasztalom. Szükségük van az embereknek az élő koncert vagy a felolvasás személyes varázsára.
Balázs Elemér: Ezt ki lehetne használni, csak több fellépésre lenne szükség. Ma már vannak jó klubok, koncertek, ennek ellenére az utóbbi egy év borzasztóan rossz volt. Közvetlenül érezzük a gazdasági válság hatását. Különféle intézmények mondtak le jó programokat, mert lefaragták a költségvetésüket, vagy mert nem találtak szponzort.
Tóth Krisztina: Én nem érzékelem ezt ilyen közvetlenül. Mivel soha nem dolgoztam a versenyszférában, így nem csökkent az egyébként se magas, esetleges jövedelmem. Nincs sok mindenre szükségem, még autóm sincs, leginkább csak könyvre költök. Az egyetlen dolog, amire törekszem, az a békén hagyatás.
Magazin: Ehhez képest nem látszik antiszociális művésznek, sőt mintha jól tűrné a közönség előtti fellépéseket, felolvasásokat.
Tóth Krisztina: Mert mindig ott van a tudatomban: ha még ezt meg azt is elvégzem, akkor utána jön a paradicsomi időszak, amikor magamra csukhatom az ajtót. Amikor megjelenik egy új kötet, akkor azt el kell juttatni az olvasókhoz, s ehhez fontos a személyes jelenlétem is. De azt szeretem a legjobban, amikor befelé figyelhetek.
Magazin: Szerencsére sok ilyen, „békén hagyatós” helyzet adódhatott az utóbbi időben, mert a júniusban megjelent Magas labda után máris új könyve lát napvilágot, Hazaviszlek, jó? címmel, amelynek november 12-én lesz a bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Tóth Krisztina: Ennek az anyagát évek óta gyűjtögettem. Többfelé, például a Népszabadságban, az ÉS-ben, a Nők Lapjában jelentek meg tárcáim. A könyvben végül 50 tárcanovella olvasható abból a 120-ból, amit négy év alatt írtam. Ez nagyon sok.
Balázs Elemér: Borzasztóan irigylem Krisztát, ez a békén hagyatás szó nagyon tetszik. Én is dolgozom azért otthon, de zenészként el kell mennem játszani, sokszor többórás utazással. Ha már ott vagyok, a játékot élvezem, sőt igazi öröm, ha kialakul a nézőkkel is valami odavissza kapcsolat.
Tóth Krisztina: Szeretek felolvasni, jó érzés, ha látom, hogy működik az, amit írtam, de maga az utazás nekem is tortúra. Egyetlen est is két nap kiesést jelent, mert ha kizökkenek, nem lehet ott folytatni, ahol abbahagytam.
Magazin: De közben fontos a kizökkenés, hiszen látom, mennyire figyel mindenhol, amerre jár. Fantasztikus morzsákat tud felcsípni még nyaralás közben is.
Tóth Krisztina: Valójában mindig dolgozom. Akárhová megyek, fülelek, egy rövid párbeszéd is kincsesbánya lehet. Az új könyvben sok ellesett mozzanat, véletlenül meghallott dialógus van.
Balázs Elemér: Nekem sincs autóm, mindenhová eljutok autó nélkül, s közben én is olyan beszélgetéseket kapok el, amelyek elindítanak bennem valamit. Egy számmal én is történetet „mondok” el, csak nekem nem a konkrét szöveg a fontos, hanem az érzelmi indíttatás. Sokszor előfordul, hogy vidéken beülök koncert előtt egy kávéra a közeli kocsmába. Hihetetlen fazonok bukkannak fel. Egy ilyen alkalommal egy 60 körüli fickó verseket kezdett mondani. Adyt, József Attilát. Csak ámultam. El lehet csípni óriási dolgokat.
Tóth Krisztina: Azt szoktam mondani: jó foglalkozásom van, mert az a dolgom, hogy erősen figyeljek kifelé, aztán meg befelé. Amit az ember létrehoz, azt a világból összeszedett mozaikokból alkotja meg. Azt tudom összerakni, visszaadni hitelesen, amihez van pontos mintám. Aztán abból tetszés szerint variálva, a saját személyiségem szerint föl lehet építeni valamit.
Magazin: Ha folyton jár az agyuk, akkor mi pihenteti, kapcsolja ki önöket?
Balázs Elemér: Gyerekként naponta hét-nyolc órát gyakoroltam, de amikor volt szabadidőm, rohantam le, a grundra. Sok mindent megtanultam ott, a sport, a mozgás pihentető ereje is ott ivódott belém. Gyakran lemegyünk a fiammal is, aki rengeteget gyakorol, jól zongorázik, alig van ideje másra. Ezért is hagyom, hogy ha otthon van, hadd játsszon, például autóversenyzős játékokat, vagy mást, amiben nincs durvaság, erőszak.
Tóth Krisztina: Engem is be tud szippantani egy jó számítógépes játék. Mint, mondjuk, a Jurassic Park. Teljesen átmos. Imádok legózni is, kimondottan pihentet. Mindenféle futurisztikus építményeket összerakok, ez hihetetlenül szórakoztató. Előfordult, hogy Marci fölvette a telefont, engem kerestek, ő meg közölte: nem tudom adni, legózik.
Tóth Krisztina
Született: 1967. december 5. Foglalkozása: író, költő, műfordító. Verseskötetei: Őszi kabátlobogás, A beszélgetés fonala, Porhó, Síró ponyva, A londoni mackók, Állatságok (az utóbbi kettő gyerekkönyv), Magas labda. Pózakötetei: Fény, viszony, Vonalkód, Hazaviszlek, jó? Jelentős díjak sora után az idén megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját. Valaczka Andrással Irodalmi ikerkönyvek címmel készített új irodalomtankönyvet az 5-8. osztályosoknak. Kreatív írást és verstani alapismereteket tanít. Verseit és novelláit számos nyelvre lefordították.
Balázs Elemér
Született: 1967. augusztus 16. Foglalkozása: zenész, dzsesszdobos. A hazai dzsesszélet meghatározó alakja, világhírű zenészekkel játszott együtt, nemrég például a tengerentúlon. Több album után 2000-ben az Always that moment című CD-je az Év magyar dzsesszlemeze lett. A 2002-ben alakult Balázs Elemér Group az Around the world című albummal debütált. 2005-ben a Refracting Sounds címmel megjelent lemezük szintén az év dzsesszalbuma lett. A tavalyi, Always that Moment II. után hamarosan megjelenik a legújabb Balázs Elemér-CD is.
Heti ajánlat
Balázs Elemér mostanában francia melódiákat hallgat, Tóth Krisztina pedig Kováts Kriszta lemezét, amelyen Arany-balladákat énekel. Ajánlatukból nem hiányzik a dzsessz és Almodóvar sem.
Balázs Elemér
 Philippe Jaroussky
Philippe Jaroussky francia énekest érdemes megismernie mindenkinek, aki még nem hallotta őt, sokféle CD-je kapható, az idén Opium címmel jelent meg a francia melódiákat tartalmazó albuma, folyton ezt hallgatom mostanában.
A dzsungel könyve című musical, Rudyard Kipling azonos című könyve alapján készült. A darab szövegét Békés Pál, a dalszövegeket Geszti Péter írta, a zenéket Dés László szerezte. A dzsungel könyvét 1996-ban mutatták be a Pesti Színházban, a Hegedűs D. Géza rendezésében. Azóta sikerrel játsszák.
Az Oláh Kálmán Szextet november 31-én lép fel a Budapest Jazz Klubban, vadonatúj zenei anyagot mutat be. Thelonious Monktól játszik Oláh Kálmán briliáns átdolgozásában.
Tóth Krisztina
 Örkény István: Macskajáték
Örkény István Macskajátéka fantasztikus előadásban látható az Örkény István Színházban: az Örkényt mélyen értő, érző Mácsai Pál rendezte a darabot kitűnő színészekkel, Pogány Judittal, Molnár Piroskával, Csomós Marival.
Kováts Kriszta: Arany-óra. Ezen az albumon Arany János balladái hangzanak el csak énekhanggal, azaz a cappella, több szólamban. Kováts Kriszta, Gábriel és a Fool Moon énekegyüttes előadását csupán egy beatboxos (szájdobos) és egy ütőhangszeres kíséri. A CD tavaly jelent meg, de még kapható.
Pedro Almodóvar új, Megtört ölelések című filmje a spanyol rendező eddigi művei közül is kiemelkedik. Egy férfiról szól, aki tizennégy évvel ezelőtt egy brutális autóbaleset áldozata lett, azóta teljes sötétségben ír, él és szeret.
|