Oskaras Korsunovas

Népszabadság - Teknős Miklós

-Kötelező egy rendezőnek a Hamlet?

-Talán mindenkinél eljön az a pillanat.

- És mi történt önnel, hogy ez épp most, negyvenévesen jött el?

-Hamlet maga is rendez, az Egérfogó című darabot a színészekkel. Úgy érzi, ezt most kell megcsinálni, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Valahogy én is így gondolkodtam. Vágjunk bele, legyen ez egy laboratórium, kísérletezzünk kedvünkre. És most nem számít az eredmény, hogy tetszünk-e a nézőknek. Hamletre amúgy gyakran úgy tekintünk, mint egy maximalista fiatalemberre. Ugyanakkor a szövegből tudjuk: már harmincéves. Az akkori időket tekintve egyáltalán nem fiatal. Felér egy mai 45-50 évessel.

-Arról is szó volt, hogy ön játssza a dán királyfit. Miért vetette el?

-Eléggé sokszor eljátszottam a próbákon, de a színpadi jelenléthez nincs meg a megfelelő pszichikai és fizikai felkészültségem. És talán túl bonyolult lenne játszani és rendezni egyszerre. De a hamleti érzés nemcsak a főszereplőre vonatkozik, hanem Gertrudra, Claudiusra, Opheliára és Laertesre is. Nem bíznak az apjukban, vagy gondjuk van a lelkiismeretükkel.

-Ön is így áll ezzel?

-Hamlet eljut arra a pontra, amikor nem készül az életére, hanem éli, és semmit nem halogat tovább. Én is itt tartok. Mindent most akarok megcsinálni. Ez lett a credóm, és így talán a lelkiismeretem szerint létezhetek.

-Állítólag Litvániában nehezebben fogadták el a munkáit, mint Európában. Megviselte?

-Fiatalon, húszévesen kezdtem el rendezni. Akkor más történelmi időket éltünk: a berlini fal leomlása utáni időszakot, Litvánia függetlenné válását. Mi pedig valami újba fogtunk. Minden előadásom nagy kihívást jelentett a litvánoknak és a színháznak egyaránt. Mindez azért érdekes, mert a változás előtt a litván teátrum nagyon jól diagnosztizálta, mi is történik a világban. A kilencvenes évek után viszont bezárult, és nem nagyon nyíltak új perspektívák. Nem állítanám, hogy nem voltunk sikeresek, mindig rengetegen néztek minket. De tény, sokat beszéltek rólunk, vitákat generáltunk.

-Most milyen az elismertségük otthon?

-Független színházként indultunk tizenegy éve és azok vagyunk ma is, de van repertoárunk és törzsközönségünk. Néhány darabunk több mint tíz éve megy. De hogy a kérdésére is válaszoljak: a viták ma is jók, de amikor nem értenek minket, mert felszínesen nézik az előadásainkat, az rettentően zavar. Sokszor azt állítják, csak sokkolni akarjuk a társadalmat. Ez badarság. Célunk, hogy maximálisan őszinték legyük. A mi Hamletünk például a társadalmat akarja diagnosztizálni. Ha ezt nem veszik észre, azzal én mit kezdjek?

-És mi a kórkép?

-Tudja, nem gondoltam, hogy ez a Shakespeare-darab aktuális lehet még másnak is, nemcsak nekem. Három éve kezdtük el próbálni, amikor még jó időket éltünk, Litvánia sikeres volt. Az a kérdés, hogy ki vagyok én, olyan sutának tűnt. Mindenkinek világos volt a válasz. Abban a Litvániában a dániai királyság nem tűnt időszerűnek. De mire megéltük a premiert, nagyon aktuálissá vált. Hihetetlen, hogy egy év alatt Litvánia Claudius dániai királyságává változott.

-A darabjaihoz általában erőteljes, egy helyszínes díszletet használ. Itt miért színházi öltözőt?

-A színházon keresztül megismerem a világot és magamat. Hamlet is előadása segítségével akarja megérteni a valóságot. Rákényszerít minket arra, hogy leszedjük az álarcunkat. Szerintem a színház a sminkszobában kezdődik, a tükör előtt és nem a büfében, ahogy szokták mondani. A tükör előtt a színész a saját érzésein, belső énjén át látja meg azt az embert, akit majd létrehoz. Ha ez sikerül, sikeres lesz az előadás is. Maga Hamlet is azt tanítja színészeinek, hogy úgy kell játszaniuk, mintha a tükör előtt állnának. Ezért döntöttünk úgy, hogy ki sem jövünk a sminkszobából.

Kapcsolódó cikkek: Védelmező, elképzelt világok | Az igyekezet megvan | 'Eszmények?! Ha-ha-ha!' | „Az agyammal fényképezek” | 'Nem vagyok jó nemzetócsárlásban'