- Hogy művészet-e egyáltalán a képregényrajzolás? Ez olyannyira vitatott, hogy még a most kiállító alkotók közül is többen kikérték maguknak a képzőművész titulust - mondja Gärtner Petra művészettörténész, a fehérvári Csók István Képtárban látható Comics című kiállítás rendezője. - Pedig a felkért 18 képregényrajzoló döntő többsége diplomás képzőművész. Egyébként Franciaországban, Belgiumban vagy éppen Olaszországban egyértelműen önálló művészeti ágnak tekintik, ezekben az országokban például közgyűjteményeket is létrehoztak képregényekből.

Magyarországon a Comics generációs műfaj, jórészt húszas-harmincas éveikben járó alkotók foglalkoznak vele. Persze egyikük sem képes megélni a képregényrajzolásból, jórészt valamilyen grafikai kenyérkeresettel - reklámkészítéssel, könyv- és folyóirat-illusztrációval - foglalkoznak. A szenvedélyüket általában a tematikus folyóiratokban (Pinkhell, Roham) élhetik ki, egy-egy önálló kiadvány megjelentetéséig csak a legszerencsésebbek juthatnak el.

Gärtner Petra szerint az elmúlt évtizedben két markáns irányzat bontakozott ki a hazai képregényesek között: az egyik a hagyományos stílust favorizáló Magyar Képregény Akadémiát létrehozó alkotókhoz (Cserkuti Dávid, Gáspár Tamás, Gróf Balázs, Fehér Zoltán) kötődik, a másikat a Roham Magazin körül formálódó csapat (Kárpáti Tibor, Stark Attila, Szöllősi Géza, Sirály Dóra) alkotta meg.

Az előbbi fontos konvenciónak tartja, hogy a képregénynek egy történetet kell elmesélnie, és az egyes képkockákhoz szervesen hozzátartozik a buborékokba írt szöveg. A képek általában szabályos elosztású kockákba kerülnek, gyakran fekete-fehérek maradnak. Ugyancsak erős stílusjegy, hogy ezeknek a képregényeknek általában szélsőséges tulajdonságokkal bíró hősei vannak, akik lehetnek világmegmentők, de éppenséggel a bűn megtestesítői is.

A Roham Magazinban rajzolók tágabban értelmezik a képregény fogalmát, előszeretettel választanak provokatív témákat és formai megoldásokat. A fehérvári kiállításon látható Barbie afférja Rancor Keeperrel című Szöllősi Géza-alkotást akár korhatárosnak is lehetne nyilvánítani. A "rohamosok" egyébként annyira bíznak a képkockákban, pontosabban a képfolyam erejében, hogy sokszor teljesen elhagyják a szöveget.

Fehérvári Tamás esztéta szerint a kortárs képregényekhez nem érdemes előítéletekkel, öröklött sztereotípiákkal viszonyulni. Így például hiábavaló lenne mindig a balról jobbra haladó olvasási irányt preferálni, mert ez akár egy alkotáson belül is többször változhat. Sőt, a szövegek és a képek gyakran nem magyarázzák egymást, hanem külön-külön lendítik tovább a történetet. Fehérvári szerint egyébként a képregény mára egy autonóm művészeti ággá vált.