Bartolomeo Veneto démoni kurtizánja

Népszabadság - Reviczky Zsolt

Gyönyörködni indult 1336. április 26-án a babérkoszorús hegymászó-költő, Francesco Petrarca. Amikor azonban a Mont Ventoux csúcsán ücsörögve felütötte Szent Ágoston vallomáskötetét, megrökönyödve olvasta a filozófus javallatát: a hegyóriások, tengertarajak és a csillagfutások helyett önmagát keresse.

Petrarca szellemi örökösei, az addig kézművesként számon tartott, céhekben toporgó itáliai festők néhány évtizeddel később már művészi minőségben és művészi alapossággal láttak neki az embert és a lelket fürkészni. Feltöltötték a teret renddel, kifeszítették a középpontos perspektíva láthatatlan zsinórhálózatát, antik oszlopokkal és függőlegesen töredezett sziklákkal szabták meg a kép ritmusát. Mértani precizitással és szigorú arányérzékkel alkottak mitologikus és jelenkori szereplőkkel benépesített világot.

- Selyemfestő, ötvös, doktor és kurtizán nyert halhatatlanságot képmás formájában - mesél Tátrai Vilmos kurátor a modern portré kialakulásáról, szerepéről, és a tárlat egyik kulcsművét, Leonardo da Vinci 1480 táján készült, Hölgy hermelinnel című képét mutatja. A Ludovico Sforza szeretőjeként jegyzett kamaszlány, Cecilia Gallerani tekintetében a frissen birtokba vett nőiesség sejtelmes mosolya bujkál, ahogy szemközt Francesco del Cossa házasodni készülő selyemhímzője, Francesco delle Opere arcán a tehetős mesterember magabiztossága sugárzik, távolabb Bartolomeo Veneto démoni szépsége, a fél mellét ravaszan kivillantó Flóra igéz. Az arc, a test nem maszkszerű jelenség többé, hanem belülről felépített, élő és érző szervezet.

- A tekintet költészete, vagy ahogy Leonardo írta, a lélek mozgásai pillantásokba sűrítve - összegzi Tátrai a római pénzérmék képmásain, és márvány mellszobrokon nevelkedett reneszánsz mesterek remekműveit.

Közben sorra magunk mögött hagyjuk Botticelli, Filippino Lippi, Giorgione, Mantegna, Raffaello, Palma Vecchio és Tintoretto korszakalkotó munkáit, és az azokban rejlő újításokat. Lessük a fügetejjel és tojássárgájával kevert tempera helyett az olaj egyeduralmát, a légies ecsetvonások diadalát, a gótika hosszú nyakú, törékeny szentjei helyett feltalált gömbölyded puttók és életteli szentek birodalmát. A képregényszerűen egy térbe helyezett jelenetsorokat és a perspektíva szolgálatába állított térjelzőket, a távolságtartás hűvösségével operáló kékes tájháttereket. Bellini Angyali üdvözletén a szakrális tematika ellenére felbukkan a humor, a hűség jelképeként ábrázolt vidám kutyakölyök képében, vallási ikonból szenvedő emberré szelídül a keresztet cipelő Krisztus alakja, aki mellett a segítő Cirenei Simon képében maga az agg festő, Tiziano is helyet kap.

Kétszáz év, a XV. és a XVI. század legjavából merítve a világ legkomolyabb reneszánsz raktárai - mint a Louvre, a Prado, az Uffizi Képtár - nyílnak meg, és költöztetik féltett kincseiket időlegesen Budapestre. A házigazda harminc remekművének társaságában megelevenedik a firenzei forinton és kelmén, a velencei hajósok és kereskedők vagyonán, aranyárban mért, távoli fűszerkincsek bevételein, az öntudatos polgárság, a dúsgazdag uralkodócsaládok és az egyház megrendelésein kivirágzott kultúra.

Szemtanúi lehetünk a világ meghódításával párhuzamosan zajló belső utazásnak: az ember és a lélek felfedezésének.

Kapcsolódó cikkek: Mókus őrs helyett macskadömping | Döbbenetes tekintetek | A reneszánsz árnyékában | A nap kritikája (Rózsa): Egy másik országban | Bukta a MODEM-ben és a Godotban