Béna kacsakacsakacsa

Artus - Goda Gábor társulata: KakasKakasKakas - Trafó

Goda Gábor körmönfont nekibuzdulását egy legenda ihlette, így ismeretterjesztek. A tantörténet szerint Kacusika Hokuszai (1760-1849) festő, az Edo-korszak hírneves ukiyo-e-(fametsző) triászának termékeny tagja, tíz évig várakoztatta egy kakasportréra vágyó megrendelőjét. Majd egy nap pillanatok alatt lepingálta a baromfit. Az értetlenkedő kuncsaftnak kinyitotta műterme ajtaját, amely tele volt a szent állatot ábrázoló alkotásokkal, és annyit mondott: "Most már bármikor meg tudom festeni."

A "gyakorlás nemesítő, embert formáló lényegére", "az úton levés minőségé"-re épülő, azaz a nagyérdeműt irdatlan erőpróba elé állító, önmérsékletre nevelő darabban Nádor Tibor festőművész kínai Shen Dao-botgyakorlatokat mutat be hagyományőrző, LED-diódás karóval. A vetítővásznon ezzel egy időben látjuk a mozdulatok digitális lenyomatát: a fehér vonalképeket. Egy férfiprofilt, szenvedő arcot, önmegsemmisítő gubancokat, majd - legvégül - a címszárnyast. Mindeközben - a nagyrészt egy vörös bársonyterítővel letakart asztalnál ücsörgő - Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Oldal István, Réti Anna, Téri Gáspár és Virág Melinda eredetieskednek műkedvelő kényszeredettséggel. Laborkísérleteik, csapatépítő tréningjeik során nyilván elsodrónak értékelt, prózai ötletrohamaikat adják elő, majd ismétlik, a Möbius-szalag végtelenségével: "Szeretlek. Tessék! Érdekes. Hogy vagy? Nahát! Kösz! Jojó!", "Gáspár, kérlek, szurkolj nekem..., hagyd el a mássalhangzókat..." Minden tettüket osztályozzák, fölemelve pontozótábláikat. Megszakítva a vasalást, inghajtogatást, hajszárítást, lábmosást, papírgalacsin-gyártást, sikítozást, szitkozódást, kulcskeresést, esernyő-nyitogatást, a perzsaszőnyeg-pódiumon váratlan előállnak egy kurta férfiszólóval és egy női trióval. Melyek - a Kukori és Kotkoda dalszövegét idézve - "nagy taréjú, cifra tollú, kapirgáló egyedek" fájdalmas, vergődő szárnycsapkodásai - a haláltusa árnyékában.

A kiegyensúlyozottan lagymatag, csigalassúságú korcsma-filozofálgatós, zagyva saroktétele didaktikus és bántóan ostoba. A feketébe öltözött, leginkább a színpad hátsó felében technikai ügyeskedő, rajzoló Nádor: a tisztes homályban, alázatosan piszmogó, rivaldafénytől irtózó Alkotó (a felsőbbrendű) megtestesülése. Ellenpontja a rafinált-fehér kosztümös, magamutogató, lármás, idejét szubrutin-cselekvésekkel kitöltő, űzött-zavart pórnép. Goda a lektűrízű Művész-létet ütközteti a köznapi élettel. A konzumezoterika színvonalán idealizálja a "keleti bölcsesség"-et, és így hőbörög a sillabuszban: "Mi ez a görcsös késztetés, hogy folyamatosan minősítsük, bíráljuk, megítéljük önmagunkat?" Eszménye - a skizoid - Japán. Mely egyfelől szégyenkultúra, másrészt nemzeti fundamentuma a megfelelés- és teljesítménykényszer. Az Edo-érában (1600-1868) bár virágba borult a tradicionális művészet, pezsgett a vigalmi negyed, csendben szárba szökkent a történelem első rendőrállama, és minden bokorból kiugrott egy besúgó. Főképp - Vágvölgyi B.-t citálva - ekkor vetették meg "a japán viselkedésminták ufószerűségét".

A saját kénye-kedvére lebutított taoizmusra hivatkozó Goda Gábor aligmozgásos, földönkívüli-szenvelgése vágysirám egy olyan közegről, ahol "nem a végső produktum, hanem az oda vezető út... válik tartalommá". Ám ez - noha magánügy - miért volna ábránd? Hátat fordítva a vadkapitalista (tánc)színházi szcénának, kivált a galád fizető nézőnek, bárki szentelheti magát belvilága drámáinak.

Körmönfont nekibuzdulás egy legenda ihletésére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.