Borbándi Gyula (jobbra) 2007-ben a Hazám-díj átvételekor
MTI - Koszticsák Szilárd Borbándi pályájára visszatekintve az a leginkább szembetűnő, hogy úttörőként, hatalmas elszántsággal, elképesztő szorgalommal és rendkívüli alapossággal vágott bele a magyar szellemi élet szempontjából igen nagy jelentőségű témák feldolgozásába. Az egyik ilyen, amely kora ifjúságától foglalkoztatta, a népi mozgalom története. A témáról írott első könyve németül jelent meg 1976-ban. A munkát megküldi Bibó Istvánnak is, aki nagyrabecsülése jeléül terjedelmes tanulmányban fejti ki véleményét a könyvről. A szerző - Bibó megjegyzéseit figyelembe véve - 1983-ban adja ki magyarul az átdolgozott művet A magyar népi mozgalom címmel.

Borbándi másik szívügye, a háború után külföldre szakadt magyarok históriája. Rendkívül aprólékos munka eredményeként születik meg az óriási mennyiségű adatot tartalmazó, egyszersmind koncepciózusan megírt mű, amely 1985-ben jelent meg A magyar emigráció életrajza 1945-1985 címmel. Emellett olyan, ugyancsak az emigrációról szóló munkákat írt, mint a Szabad Európa Rádió történetét feldolgozó Magyarok az Angol Kertbent, továbbá a Látóhatár, illetve az Új Látóhatár négy évtizedes története. Rendkívüli termékenységét jellemi, hogy a magyar emigrációnak a változások éveiben (1985-1995) zajló históriáját, majd a posztemigrációval kapcsolatos töprengéseit is közzétette. Ezek mellett szerkesztette a Nyugati magyar esszéírók antológiáját és a Nyugati magyar irodalmi lexikont és bibliográfiát. Máig nem szűnt meg azon vívódni, mi hasznosítható a népi mozgalom örökségéből. Erről tanúskodik Népiség és népiek című könyve. Legutóbbi műve önéletírásának hatalmas kötete, a Két világban, amely 2003-ban jelent meg.

Borbándi Gyula érdeme azonban nem "csupán" annyi, hogy pótolhatatlan műveket írt. Ha írásait olvassuk, azt látjuk, hogy számára az emigráció legnagyobb alakjai sem sérhetetlen szentek, ő minden esetben igyekszik objektív mércével mérni. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején Tamási Áron levéllel fordult Márai Sándorhoz, amelyet a Magyar Rádióban felolvasva igyekezett felhívni emigrációban élő írótársa figyelmét a hazai változásokra. Márai a Látóhatárban (illetve a Szabad Európa Rádióban) válaszolt, s Tamásit megalkuvónak minősítette. Borbándi megírja, milyen keserűen vette tudomásul Márai értetlenségét.

Hosszan lehetne sorolni Borbándi munkásságának eredményeit, "megvesztegethetetlenségének" bizonyítékait. Hosszú, s remélhetően még jó ideig aktív életének summáját azonban ő maga fogalmazta meg az Új Látóhatár négy évtizedéről írott munkája címében: Nem éltünk hiába.

Kapcsolódó cikkek: Moldova, a híres vagány | Burns 250. születésnapját ünneplik a skótok és magyarok | Magyar költőnő bécsi bemutatkozása | A láthatatlan író | Az utas a buszra, a vers az utasra vár