Micimackó visszatér

Több mint nyolcvan éve hódítanak a "csekély értelmű medvebocs", Micimackó történetei. Most elkészült a folytatás: újabb tíz epizód David Benedictus tollából. Október elején, az angol eredeti megjelenésével egy időben kerül a hazai boltokba a fordítás.

Hogy Micimackó valójában nem is Micimackó, azt régóta tudjuk, hiszen elég fölcsapni az angol eredetit: a szerző, A. A. Milne Winnie the Pooh-nak keresztelte a londoni állatkert egyik medvéje és egy hattyú neve után - átvéve kisfia, Christopher Robin játékmacijának elnevezését. A fiúcska is szerepel a történetben, a magyar fordításban Róbert Gidaként. Ez is, mint annyi más, a jeles író, Karinthy Frigyes "fordítói" leleménye. Más vélemények szerint ferdítése. Akárhogy vélekedünk is a szövegben jócskán előforduló karinthyádákról, közülük nem egy (például a "Nyuszi barátai és üzletfelei") szállóigévé vált, noha nem úgy szerepel az eredetiben.

Karinthy Frigyes valójában nem tudott angolul. Ugyancsak jeles író fia, Ferenc (Cini) árulja el az unoka, Karinthy Márton Ördöggörcs című családtörténetében, hogy Frigyes nővére, Mici néni nyersfordítását használta föl (így lett Mici a medvebocs neve). Gyarlóvá gyúrta a karaktereket, árnyalta a kapcsolatokat, a Micimackó felnőttes gyerekkönyv lett. Ezért szerepel "átdolgozóként" is a magyar kiadásokban. Magyarul először 1935-ben jelent meg a mű, majd a Móra kiadó eddig 27 alkalommal (!) tette közzé, legutóbb az idén.

Méltán tartja kultikus olvasmánynak a Móra tulajdonosigazgatója, Janikovszky János. - Több száz ezer példányban fogyott el, a magyar változat nemzedékeknek vált etalonná, és a főhős saját gyerekkorom imádott figurája is - mondja. - Játékmackók vettek körül, szüleim Macinak hívtak, én is így szólítom a gyerekeimet. Ez az érzelmi kötődés is arra késztetett, hogy a Móra maradjon a Micimackó kiadója. Amikor megtudtuk, hogy készül a folytatás, elhatároztam, azt is mi adjuk az olvasók kezébe.

A Micimackó jogait kezelő brit szervezet adott megbízást David Benedictusnak a folytatás megírására - tudjuk meg M. Szabó Csillától, a Móra külkapcsolatokkal foglalkozó munkatársától. (Az illusztrációkat az eredeti, E. H. Shepard által készített rajzok stílusában Mark Burgess vetette papírra.) A jogtulajdonos Magyarországon a Milne-műveket kiadó Mórának ajánlotta föl először a megjelentetés lehetőségét, ám másnak adta volna, ha nem tudnak megegyezni. - Európai mércével mérve is jelentős összeget ajánlottunk föl, amit elfogadtak - mondja elégedetten a kiadó vezetője. Az összeg persze éppúgy hétpecsétes titok, mint - a Micimackó visszatér című könyv megjelenéséig - a szöveg és az illusztráció is.

Munkatársunk betekintést kapott a könyv első két fejezetébe, ennek alapján mondhatjuk: a folytatás szervesen illeszkedik az eredetihez, meséjében, stílusában egyaránt. A fordító, Révbíró Tamás kitette maga elé a Karinthy-átiratot is, amikor dolgozott, hogy ne térjen el túlságosan az olvasó által megszokott miliőtől. - Mindössze két helyen állítottam vissza az eredeti szöveget: a történetben nem hét, hanem csak hat fenyőfa szerepel, és Füles nem tövist, hanem bogáncsot eszik - meséli. Már van gyakorlata abban, hogy mások fordítása után készíti el a folytatás magyar változatát, hiszen az Alice Tükörországban magyarításakor Kosztolányit követte, egy Durrell-mű esetében Sárközi Györgynét. Szerinte a Micimackó-folytatás tíz epizódja éppoly kedves és megkapó, mint a Milne-könyv, közülük talán csak 3-4 sikerült kicsit halványabbra. - Aki szereti az eredetit, a folytatást is szeretni fogja - állítja.

Micimackó, töretlen siker
Micimackó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.