Lengyel Péter

Fotó: Kocsis Zoltán

- A könyveit gondosan megtervezi.

- Ezzel akkor a végén kezdtük, mert könyvet addig, amíg a szöveggel meg nem vagyok, nem látok magam előtt. Ezért is van, hogy csak arról tudok beszélni, ami már kész van. Babona. Munkamódszer. Mindig azt remélem, hogy a könyv majd éppen olyan lesz, mint szeretném.

- Maradjunk még egy kicsit a külcsínnél. Olvasás közben mindig úgy képzeltem, hogy ha megakadt a regény írása közben, akkor a belső borítókon látható fotókhoz fordult segítségért.

- Telitalálat, és ez már belbecs. A szobámban a falon ott vannak apám képei, s ha rá van szükségem, akkor elnézem egy darabig. Vagy ha bármire - hangulatra, lendületre. Látni megtanított, bár nem találkoztunk, úgy nem, hogy emlékezhetnék rá. Két és fél voltam, amikor utoljára behívták, és - nem tudtuk persze - egy év múlva már nem élt. Meggyilkolták. Rabszolga volt a saját hazánk hadserege mellett, 1940 táján közérdekű munkaszolgálatnak hívták az ilyet. A köz érdekének ezt mondták: a melegen érző, jó humorú, kiváló szemű épületgépészt, apát, eltenni láb alól. Addig is az aknamezőn járatni rajvonalban - a kezdeti tehenek helyett: ha rálép, robban, cafatokra, és a tehén, az kell a gulyáságyúba.

- A regények csírája mi szokott lenni?

- Más és más. A Macskakő esetén nagyapám a kiindulópont, első nemzedékes értelmiségi, hírlapíró, Kassán szerkesztette a Felsőmagyarország című újságot. Levélben tette a szépet a fővárosban élő parlamenti gyorsíró nagyanyámnak. A Cseréptörésben keresek: mi a legelső emlékem. A pillanat, a kép, amellyel a tudatos élet megkezdődik. Szükségképpen hátrafelé halad a történet. Elértem és elakadtam, az még csak fél regény volt. Két év szünet után - azalatt írtam a Mellékszereplőket -, mentem tovább: apámat kerestem. Eljön egy-egy pont, amikor a könyv vezeti a cselekményt, a személyeket, mintegy írja magát.

- Minden író álma ez...

- Jó szakasz, a regény a saját útját járja. S közben óhatatlanul alakul a terve is. A kettő együtt van: a tudatos cél az odavezető úttal - amint változik és újra változik -, meg az önállóan tovább szövődő. Azért szöveg a neve. Erre mondtam - tervre és szövegre egyaránt -, hogy a Macskakő egyik rétege tíz évvel odább kötött ki, mint ahol elindult. A sokat emlegetett ihletben nem hiszek. Abban, hogy a regény - vers, zene, a mű - inspiráció, azaz valami sejtelmes külső sugallat terméke volna. Zavar, amikor sulykolják: a prózaköltő most iszogat és lebzsel a magasban, és majd ha megjön az ihlet, akkor meglátjátok. Közben csak lusta a manus. Ott az üres papír - képernyő -, és ott vagyok. Egy alapszabályom van, s azt - megközelítőleg - tartom: minden nap le kell ülni hozzá. Szabad dolgozni.

- Még ha ez néha nehezen megy is...

- Körkörösen írom a könyvet. Újabb körök során többször új szerkezet alakul, átrendeződik, ami megvolt, és írom át újra és újra és újra. Nem lineárisan haladok, nem mondhatom, hogy, teszem azt, a tizenhetedik oldalig kész van. Amíg nincs meg az utolsó oldal, minden forr, mozgásban van.

- Mikor érzi jól magát a munkában?

- A munkában mindig, ott vagyok otthon. Amikor nem kell ezért vagy azért mást tenni. De igaz, itt-ott akad egy sajátos perc: elkészült egy rész, jelenet, akár csak egy kép. Újra előveszem, és csak nézek: hát ezt hogy csináltad? Vagy ezt meg ki a manó írta? Ez némileg ellentmond annak, amit az ihletről mondok, de csak látszólag. Igazából a megfelelő lélektani ismereteink hiányoznak, hogy megértsük, hogyan zajlik. Majd meglesz az is.

- Reggel dolgozik?

- Több műszak van. Úgy szerveztem az életemet, hogy módom legyen az asztalhoz ülni. Születésnapi ajándékul ezt kapom a családomtól: egy zavartalan nap, amikor csak írok. Olyan, mint a többi - ha minden jól megy. Sokat megteszek azért, hogy az év minden napja születésnap legyen. A "miért ír?" kérdésre az egyik lehetséges válasz: felnyújtom a kezem, jelentkezem, mint az elemiben, itt vagyok. Egy másik meg: ne úgy hagyjam itt a világot, ahogy találtam, amikor megérkeztem.

- Szolgálat, üzenet, küzdelem sosem jöhetett szóba?

Úgy is lehet a kultúrát, országot szolgálni, hogy építed. Egy szó szavalás nélkül. Feltéve hogy igaz, amit csinálsz. Az igazat, a természeteset meg szépen tönkreteszi, ahányszor ideológiákat aggatnak rá. Egy motorversenyzőt hallottam a rádióban egyszer: "Én nagyon magyar vagyok", mondta. Lehet azt egy kicsit? Vagy közepesen? Tény. Ha egy embernek magyar a - milyen sorban mondjam? - hazája, világa, kultúrája, történelme, anyanyelve, a mi költőinket tanulta az elemiben, annak a tényt hévvel emlegetni: tautológia. Nem is azt akarja közölni, hátsó szándék van a szó mögött.

- A legtöbben ezt emelik ki: elzárkózó, nem szól hozzá az aktuális ügyekhez, vitákhoz. Újságcikket is csak egyszer írt.

- Nem vagyok publicista alkat. Minden megbecsülésem a kiváló politikai újságíróé, valamennyiünk helyett szól. És hiszek a társadalmi munkamegosztásban. Ahol mindenkinek megvan a maga választotta dolga. Nekem a regény.

- Sok író érzi feladatának a véleményformálást.

- Az megy magától - nagyon jelentősen formálta véleményemet a világról József Attila és Weöres Sándor. És Balassi, Ady. A széppróza Cervantestől Ottlikig és a kortárs világsikerű íróinkig. Nem csak a direkt forma létezik. Az az egy publicisztikám Göncz Árpád mellett szólt. Hamar kiderült, ezt tudom: valakiért-valamiért. Mai közállapotainkban pedig? Anyai nagyanyámat és nagyapámat eltüzelték a nácik, hogy engem nem, az nem rajtuk múlt. Azt nem tudják túl sokan, hogy egy jól fejlett totálisban bárkire sok kerülhet. Túlélőnek számítanak hivatalosan, ez túl magas rang, esetem nem a Kertész Imréé, nem tettem érte semmit. Mások tettek: igazak. Árvaházban és az utcán nőttem fel. Erről vitázzak, amint egyesek nyilvánosan újráznának? Valaki még azt hihetné, hogy elfogult vagyok. Az állampolgári kötelezettségemet - a feltétlen választási részvételen kívül - a magam mesterségében teljesítem.

- A rendszerváltás után ön honosította meg nálunk a nyugati egyetemeken bevált tantárgyat a creative writingot, ami Írói Műhelyként vonult be a köztudatba. Mi volt a tapasztalata? Tanítható az írás?

- Sose neveztem tanításnak, a hallgatókat sem tanítványnak. Együtt dolgoztunk. Mindenkit ugyanaz érdekel, összeülünk a kézirat fölött, és megbeszéljük.

- Írói nárcizmus vagy fontos munkamódszer a félig kész szövegek felolvasása?

- A félig késznek nem látom értelmét. Flaubert, ha elkészült egy fejezettel, felült a vonatra, felkereste egy jó barátját és felolvasta neki. Volt négy-öt ember, akinek megmutathattam. Egy-két kortársam és az előttem járó nemzedékből azok, akikre felnéztem. Nem élnek már. Ha egyszer Nemes Nagy Ágnes, Mándy, Ottlik, az utóbbinak szavával jóváhagyta, akkor mit számított volna a nyomtatott kritika, amelyet csak hátsó gondolatok vezéreltek? Ha dicsért is. Ma sem maradok magamra. A kész előtti verziót mindig Angéla látja, az életem jobbik fele, ahogy a rövidség kedvéért nevezem. Ő az első szerkesztőm. Mondom, szerencsés ember vagyok. Felolvasni csak egy-egy részt szoktam neki is - szabályos magamutogatási vágyból, nyilván.

- Mikor érezte először írónak magát?

- Túl sok jó és komoly író volt körülöttem ahhoz, hogy könnyen használjam a szót. Gyakran élnek a sporthasonlattal: magasra tettem a lécet. Kezdetben úgy néztem fel a kedves könyveim íróira, mint akik elérhetetlen magasságban léteznek, a múltban és a mában. Tanítottam magam. Negyvenévesen gondoltam először így: író vagyok. Mondani a könyvek mondták, nem én.

- Hetvenéves...

- Nem érzem a kerek dátumok súlyát. Külsőség az egész, igaz, meg lehet benne kapaszkodni. Olyan nagy teljesítmény volna, hogy ennyi ideje élek? Bár, ahogy elnézem az országot, még az is lehet. Év, évtized végén nem készítek leltárt. Akkor, ha valamit befejeztem. Az meg nem gyakran esik.

- Igazából nem is akartam megkérdezni, hogy dolgozik-e valamin, hiszen sosem szokott elárulni semmit az épp folyó ügyeiről...

- Most kivételesen mondok valamit. Nem arról, ami lesz. Hanem amin dolgozom. Éppen a minapi Népszabadságban láttam az első molekulafényképet. Így annyit mondhatok: a molekulának szerepe van benne. Nem is kicsi.

Kapcsolódó cikkek: Brenner csonka három éve | Csíky László két élete | VIDEÓ: három dimenziós mozi Állatkertben | bejutás, homeless és Újév | Víkend: programajánló szombatra