A PIM buszában berendezett kiállítás tipikus esete a Mohamedről meg a hegyről szóló tanulságnak. A múzeum píárosai beláthatták: Ludányhalásziból, Lendváról és Prügyről viszonylag kevés látogatót köszönthetnének az V. kerületi Károlyi Mihály utcában. Márpedig az olyan jeles alkalmakkor, mint tavaly, a Nyugat folyóirat megalapításának századik évfordulóján, vagy az idei Kazinczy-évben, a nyelvújító születésének kétszázötven éves jubileumán a legkisebb faluba is el kell jutnia a múltidéző kiállításnak. Emlékeztetendő arra, hogy maradt azért néhány ügyünk, amire - Nagybajomtól Lipótvárosig - mindannyian büszkék lehetünk.

Mi tiszakécskei állomásán csípjük el a Nyelvet öltünk! fantázianevű, összesen fél évig utazó tárlatbuszt, amely a maga szolid kivizöldségében úgy virít a művházparkolóban, mint egy vidámparki relikvia. A meredek összhatást Sajdik Ferenc grafikus karosszériafestése, írókarikatúrái árnyalják némiképp.

A főút fölött kocsonyaként rezeg a lég, a hőségtől nemhogy a nyelvújításig, a legközelebbi sörkimérésig is nehéz elgondolni. A PIM egyetemista önkéntesei cekkeres nénit segítenek föl a buszra, aki kéreti magát erősen. Ahogy föllép a türkiz-narancssárga-pink enteriőrbe, sarkon is fordul rögtön. - Drágáim, én csak az árusokhoz gyüttem vóna - szabadkozik. Csakhogy a művelődési házban az utolsó szálig elfogyott már az akciós napszemüveg.

Kis előszervezésünknek köszönhetően aztán délután háromkor féltucatnyi kisiskolás türemkedik buszjegyével a kiállításba. Az ajtónálló maga Kazinczy Ferenc (Sajdik-átiratban, papírmasé formátumban), aki, mint illik, köszönéssel kezdi a vendéglátást. A Dicsértesséken és az Alázatos szolgáján kívül Szasz, Csá, Hali és Szevasz is választható a falra festett üdvözlések közül. Ám a gyerekek egyelőre nem vitézkednek, látni rajtuk, hogy tanító nénijük, Ádám Sándorné Mártika jelenlétében ez a mai délután csakis a "kulturáltan szórakozunk" mottó jegyében telhet.

A legföljebb százhúsz centis, ehhez képest kifogástalan eleganciával fölékszerezett Betti oda is áll az Ómagyar Mária-siralom posztamensre állított szövege elé, és becsülettel végigszótagolja azt. Pedig a többiek már rég az érdekességekkel teleírt türkizkék kockákat pörgetik a túloldalon. Kórusban olvassák le róluk, hogy a legtöbb egymást követő magánhangzóra a Pistikééért (Pistike tulajdonáért) szóban akadhatunk. Aztán, hogy a kenyérvéget a serclin kívül pillének, dumónak és gyürkének is nevezik. Vagy hogy az olyan közkedvelt nyelvtörők, mint a Moszkvics-slusszkulcs meg a Jamaica a jamaicaiaké mellett nem szabad megfeledkeznünk a kevésbé populáris, de annál idegesítőbb Két pék két szép kék képet kér hangzatú mondókáról sem.

Amíg a gyerekek az érintőképernyős kvízben azt találgatják, hogy a nyelvújítás előtti rakontza szó huncutságot vagy törvényt jelenthetett-e inkább, addig én a felnőtteknek szóló transzparensek előtt hüledezek. Nem azon, hogy a magyar nyelv szókincse megközelíti az egymilliót, hanem hogy ebből nekem a meghatározás szerint (értelmiségi) legalább huszonötezret használnom kellene. Ehhez képest ebben a lassan finn szaunajelleget öltő buszban egyre határozottabban érzem, hogy jobban járok, ha még a Móricz Zsigmond Általános Iskola növendékeivel sem állok ki újabb fejtörőre. Mert bár az egyik kislány ellentmondást nem tűrően jelenti ki, hogy anyanyelvünk az uráni nyelvcsaládból származik, az ötödikesek az ilyen apró pontatlanságokat nem számítva fél óra alatt bekebelezik ezt a tárlatot.

Kikacagják a képes székely-szótárt, miszerint a peccsdzsem maszlinás borkányban kifejezés mögött az olajbogyós befőttesüvegbe eltett csipkebogyólekvár rejlik, a pityókatokán a paprikás krumplit, a ficujka a papírfecnit jelenti. Mielőtt sorban leugrálnának a Kazinczy-buszról, elkántálják még az utolsó föliratokat.

A nyaktekerészeti mellfekvencet nyakkendőre, a megkönnyebbülészeti körguggoldát WC-re egyszerűsítő nyelvújítók aligha gondolták, hogy a magyart kétszáz évvel később épp a rövidítésektől kell majd megmenteni. "Hogy mondjam el, milyen nagyon szeretlek én, ha bakker, nem áll rendelkezésre több, csak százhatvan karakter" - fújják Varró Dániel buszfalra írt SMS-versét a kécskei kislányok. És ha bízhatunk a mobiltechnológia fejlődésében, no meg az ázsiai Kis Tigrisek elhivatottságában, akkor mire Betti és barátnői udvaroltatni kezdenek maguknak, a srácoknak ennyit se kell majd vesződniük a széptevéssel. Elég lesz rányomniuk egy gyárilag beállított szerelmes levélre a menüben.

És itt a leghosszabb

Akkor fussunk neki a leghosszabb, 65 betűből álló magyar szónak: töredezettségmentesítőtleníttethetetlenségtelenítőtlenkedhetnétek.

Az értelmezését kommentben várjuk.